Magyar Falu Program – 22 milliárd forint újabb pályázatokra

Agro Napló2020. augusztus 10. 11:04

Iskolai tornaterem és tornaszoba fejlesztésére, óvodai sportterem és tornaszoba kialakítására, szolgálati lakás létrehozására, faluházak külső és belső korszerűsítésére, valamint iskola és – óvodaépületek felújítására nyújthatják be pályázataikat augusztus elejétől az 5000 lelket számláló, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások, illetve a területileg illetékes tankerületi központok – tette közzé honlapján a Miniszterelnökség.

A Magyar Falu Program 6 pályázati kiírására összesen  huszonkét milliárd forintot biztosít a kormány. A kistelepülések iskolai és óvodai tornaszobáinak fejlesztésére ötmilliárd forint, míg iskola- és óvodaépületek felújítására tízmilliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. A faluházak ötmilliárd forintból újulhatnak meg, kétmilliárd forintból pedig a közfeladatot ellátó személy lakhatásának biztosítására szolgálati lakást hozhatnak létre az egyes települések önkormányzatai.

A Miniszterelnökség – a vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése és az életminőség javítása céljából – az idei évben 22 pályázati kiírást tett közzé a Magyar Falu Program keretein belül.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár (MÁK) elektronikus felületén keresztül van lehetőség, ez év szeptember 4-ig. A nyertes pályázatokról 60 napon belül döntés születik olvasható az összegzésben.

Címkék:
pályázat, fejlesztés, támogatás, vidékfejlesztés, miniszterelnökség, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, magyar falu program,