Lótenyésztőket segítő támogatás nyílik

Agro Napló2020. július 29. 12:35

Kétszázötven millió forint összegű, a lótenyésztőket segítő támogatás nyílik, mivel a koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági hatások – a ló- és lovas versenyek elmaradása, illetve a turizmus leállása révén –  érzékenyen érintették a lovas ágazatot is – közölte a szaktárca lapunkkal.

A szakemberek mindehhez még azt is hozzátették, hogy a lótenyésztőket különösen sújtotta a helyzet a kancafedeztetések csökkenésével, a versenyek, rendezvények és bírálatok elmaradásával, illetve az értékesítés leállásával. 

Az Agrárminisztérium (AM) ezért a kormány által a Gazdaságvédelmi Alapból rendelkezésre bocsátott 25 milliárd forintos többletforrással meghirdetett Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program keretében 250 millió forint keretösszegű támogatási konstrukciót hirdet meg a lótenyésztők részére.

A lótenyésztők kérelmeiket július 27. és augusztus 10. között nyújthatják be. A támogatási rendelet alapján a támogatásra az a kérelmező jogosult, aki a törzskönyvben (fő vagy melléktörzskönyv) tartott kancáját ez év január 1. és június 30. között vemhesítette. A támogatás mértéke egyedenként 80 ezer forint.

A tenyésztési programot végrehajtó lótenyésztők támogatásának részleteivel kapcsolatosan a Magyar Államkincstár (MÁK), a honlapján tett közzé egy tájékoztatót, ami a https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/kozlemenyek weboldalon érhető el - tartalmazza az ismertető.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, pályázat, támogatás, állattartás, , mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, lótenyésztés, haszonállat, nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő program (név program),