Álhír terjed az elektronikus állatorvosi vényekről

Agro Napló2020. július 23. 11:21

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján cáfolja, hogy augusztus 1-től megváltozna az állatorvosi vényírás, és bevezetnék  az elektronikus állatorvosi vényeket Magyarországon.

Az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság felhívja az érintettek figyelmét, hogy az információ valótlan, ugyanis a jogszabályi környezet változása egyelőre csupán megalapozza az elektronikus állatorvosi vények jövőbeli bevezetését – mutat rá a hivatal.

Mint írják: az álhír alapja az lehet, hogy 2020. augusztus 1-től hatályba lép az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008 évi XLVI. törvény (Éltv.) módosítása, amely változtat az állatorvosi vény jelenlegi definícióján, ezáltal megnyitja az utat az elektronikus vények rendszerének majdani bevezetéséhez.

E törvény alkalmazásában az állatorvosi vény állatorvosi képesítéssel rendelkező személy által kiadott, állatgyógyászati készítmény rendelésére vonatkozó, papíralapú vagy elektronikus vény, vagy megrendelő. A közeljövőben módosuló, az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendeletben ugyancsak megjelenik majd az elektronikus vény fogalma. 

„Hangsúlyozni szeretnénk azonban, hogy ezek a változások egyelőre csak elméleti jellegűek! Az, hogy a jogszabályokban foglalt változtatások mikor jelennek majd meg a mindennapi gyakorlatban, azaz mikor állnak rendelkezésre a gyakorlati feltételek az állatgyógyszerek elektronikus vény alapján történő kiszolgálására, egyelőre nem tudható” – fogalmaznak a Nébih-nél. 

„Mindamellett kiemeljük – teszik hozzá -, hogy az állatgyógyászati készítmények rendelésére vonatkozó hagyományos vények szeptemberig elektronikus úton (pl. okostelefonon) is bemutathatók az állatpatikákban. A könnyítés nem vonatkozik a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre és az antibiotikumokra. A rendkívüli helyzetben hozott intézkedésről a Nébih honlapján írtunk részletesebben”.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, állatorvos, állategészségügy, haszonállat, vény,