Haszonállat-embriológiai laboratóriumot adtak át Herceghalmon

Agro Napló2020. június 17. 14:11

Az állattenyésztésben a géntartalékok képzése nemzetstratégiai, illetve nemzetbiztonsági érdek, csakúgy, mint a biztonságos élelmiszerek előállítása – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerdán, a herceghalmi haszonállat-embriológiai laboratórium és kísérleti takarmánykeverő üzem átadásán.

A kép illusztráció.

Gyuricza Csaba elmondta, hogy a több mint 100 millió forintos beruházás főként a gyakorlati kutatásokat segíti, az embriológiai labor egyik célja, hogy hátteret biztosítson a géntartalékok képzéséhez – közölte az MTI. Megjegyezte, a koronavírus-járvány is azt mutatta meg, hogy a géntartalékok mennyire fontosak egy ország kiszolgáltatottságának csökkentéséhez. Az üzem átadása így nem csak az ágazatnak, de az egész országnak fontos – fűzte hozzá a NAIK főigazgatója. A NAIK vezetője beszélt arról is, hogy a mostani üzem átadása a legkorszerűbb technológiákhoz történő alkalmazkodást, illetve a precíziós gazdálkodás működtetését segíti elő.

Megjegyezte azt is, jelentős változás fog bekövetkezni a magyar agrár-felsőoktatásban, amely végre összhangba hozza az agrárkutatást az oktatással, és megszünteti azt a szétaprózottságot, amely már évtizedek óta jellemzi a rendszert.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, genetika, állattartás, agrárkutatás, laboratórium, nemzeti agrárkutatási és innovációs központ, gyuricza csaba, haszonállat, embriológia,