Uniós importkorlátozást javasol a Baromfi Terméktanács

Agro Napló2020. május 4. 13:26

Uniós importkorlátozást sürget a Baromfi Terméktanács az ágazat túlélése érdekében – közölte a terméktanács elnök-igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Csorbai Attila közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt a piac 30 százalékát jelentő hotelek és éttermek kiesetek, így mára az önköltség alá zuhant az élő baromfi kilónkénti átvételi ára.

Az árzuhanás miatt, a korábbi 260-270 forinttal szemben, mára 230 forintra csökkent a kilónkénti felvásárlási ár, mert mindenki szabadulni igyekszik a készletektől – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a járvány mellett a madárinfluenza is sújtja a termelőket. Példaként említette, hogy az utóbbi időben az Alföldön kétmillió fertőzött állatot kellett leölni.

Mindennek következtében sok termelő mehet csődbe, ami a termelés visszaesését, később egy keresleti piac kialakulását eredményezheti, ami brutális áremelkedéssel járhat – fejtette ki.

Ebben a helyzetben tartja szükségesnek a terméktanács a harmadik országból származó, évente mintegy 850 ezer tonnányi baromfihús importjának korlátozását – mondta Csorbai Attila.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, állattartás, baromfi, madárinfluenza, európai unió, baromfi terméktanács, haszonállat, importkorlátozás,