Magyar Falu Program: pályázatok út- és járdafelújításra

Agro Napló2020. március 11. 12:33

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve felújításra – közölte március elején a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta – adta hírül a kormányzati hírportál –, hogy a programban az ötezer lélekszám alatti települések önkormányzatai és önkormányzati társulásai pályázhatnak.

Ismertetése alapján: az önkormányzati tulajdonban lévő utak és hidak építésére, illetve felújítására elnyerhető legnagyobb támogatási összeg 30 millió forint, míg járdák építésére vagy felújítására maximum 5 millió forintot lehet igényelni.

A kormánybiztos tájékoztatott arról is: a támogatás bel- és külterületi utak felújítására, építésére egyaránt felhasználható, és a megszokottól eltérően nemcsak meglévő aszfaltburkolat felújítására lehet pályázni, hanem földutak aszfaltozására vagy murvás úttá alakítására is.

Hozzáfűzte: a pályázat arra is lehetőséget ad, hogy a települések támogatást igényeljenek az állami utak mentén fekvő, nem önkormányzati tulajdonban lévő járdák felújítására, illetve építésére.

A pályázatokat április 8-ától május 8-ig lehet majd beadni – mondta Gyopáros Alpár, hozzátéve, hogy 50-60 napon belül döntenek a támogatásokról, és azt követően át is utalják a teljes összeget.

Emlékeztetett: tavaly is volt hasonló pályázat, amelyen több mint 800 önkormányzat nyert támogatást utak, járdák felújítására, építésére.

Felhívta a figyelmet arra: a most bejelentett két új lehetőséggel már ötre emelkedett a Magyar Falu Programban idén meghirdetett pályázatok száma, hiszen februárban hirdették meg az egészségügyi alapellátás fejlesztését célzó, 7 milliárd forintos programot, amelynek keretében a kistelepülések önkormányzati orvosi rendelők és orvosi szolgálati lakások építésére és felújítására, illetve orvosi eszközök beszerzésére pályázhatnak április végig – olvasható a tájékoztatásban.

Címkék:
pályázat, támogatás, vidékfejlesztés, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, magyar falu program, kistelepülés, útépítés, járda,