Az idei méhegészségügyi támogatásra február végéig lehet jelentkezni

Agro Napló2020. február 24. 10:30

A méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás első évi sikere után az Agrárminisztérium (AM) megduplázta a támogatás összegét, ami így méhcsaládonként 500-ról 1000 forintra emelkedett; a támogatás keretösszege 700 millió forint – közölte a szakminisztérium az Agro Naplóval.

Az agrártárca tavaly vezette be a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatást, amelynek célja elsősorban a szennyezett – például az fipronil - állatgyógyászati készítmények alkalmazásából eredő termelői veszteségek kompenzálása, ami növelheti a méhtartási kedvet is.

A méhészet jelentősége kiemelkedő a mezőgazdaságon belül, hiszen az emberi táplálkozásban, egészségmegőrzésben jelentős szerepet beöltő termékek előállítása mellett, a beporzáson keresztül a gyümölcstermesztés eredményességére is hatással van. Ezen kívül több környezetvédelmi cél eléréséhez, így a biológiai sokféleség megőrzéséhez és közvetetten a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzájárul.

A támogatási kérelem benyújtási határideje február 28. A benyújtásra vonatkozó határidő jogvesztő, azonban a már benyújtott kérelmek esetén van lehetőség hiánypótlásra. A támogatás azoknak a kérelmezőnek nyújtható, aki a múlt év november 15-én a Tenyészet Információs Rendszerben nyilvántartott méhállománnyal rendelkeztek.

A támogatási kérelem kizárólag elektronikus úton, a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon keresztül, ügyfélkapus azonosítást követően adható be a Magyar Államkincstár (MÁK) által erre a célra kialakított elektronikus űrlapon – olvasható a tájékoztatásban

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, pályázat, méhészet, támogatás, állattartás, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, mezőgazdasági támogatás, haszonállat, méhészeti támogatás, méhegészségügy,