Főszerepben az őshonos magyar kutyafajták

Agro Napló2020. január 30. 13:51

Oktató- és természetfilm készült a kilenc őshonos magyar kutyafajtáról. A mintegy félórás kisfilmet január végén mutatták be a Nemzeti Kutyafajtáink Génmegőrzési Program egyik alprogramjának projektzáró rendezvényén Egerben.

Fotó: Fekete Istvám/AM

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) által szervezett eseményen V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: a 2018-ban elfogadott kormányzati génmegőrzési stratégiában kitüntetett szerep jut az őshonos magyar kutyafajtáknak. A szóban forgó kilenc fajta - a komondor, a kuvasz, a puli, a pumi, a mudi, a magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, a magyar agár és az erdélyi kopó – ugyanis nemzeti kincs.

Ezek a kutyafajták 2017-ben a hungarikumok között is helyet kaptak - emlékeztetett, jelezve, hogy népszerűsítésüket és a fajtában meglévő értékek megőrzését is szolgálja az őshonos magyar fajtákat bemutató, néhány perces kisfilmekből álló oktató- és természetfilm-összeállítás.

V. Németh Zsolt emlékeztetett: a kormány tavaly 50 millió forinttal támogatta az őshonos kutyafajták megőrzésének ügyét. A forrásból genetikai vizsgálatokat végeztek és támogatták az egyedszám növelését elősegítő szakmai munkát is. Ugyancsak ebből a keretből készült el „A kilenc magyar kutya” című film is, amelynek premierjét a Nemzeti Kutyafajtáink Génmegőrzési Program iskolaprojektjének záró rendezvényén tartották.

Jakkel Tamás, a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) elnöke rendkívüli jelentőségűnek nevezte a programot és hangsúlyozta – ismerteti az eseményt a kormányzati hírportál –, hogy őshonos magyar kutyafajták a nemzeti örökség és kultúra részei. Éppen ezért annak ellenére fontos fenntartásuk, hogy eredeti funkciójukat mára nagyrészt elvesztették. A munka legfontosabb elemei közé tartozik az érintett fajtáknak új funkciókat találni, és kinevelni a tenyésztők új generációit is – mutatott rá Jakkel Tamás, aki szerint ehhez fontos kedvcsinálót jelenthetnek a népszerűsítő programok, köztük a most debütáló, a fajták küllemét, viselkedését, értékeit szemléletesen és vonzó képi világgal bemutató ismeretterjesztő film.

Csejtei Tamás, a filmalkotás rendezője elmondta, hogy a szakmai követelmények maradéktalan figyelembevételével együtt az érintett kutyák iránti érdeklődés, szeretet, illetve rajongás felélesztése és megerősítése volt a célkitűzés, elsősorban a gyermekek körében. Egyúttal a produkció vezérmotívumaként említette annak megjelenítését, hogy ezek az őshonos fajták tökéletesen integrálhatók a mai ember életébe.

A filmet az iskolaprojekt keretében számos oktatási intézményben vetítik le a gyerekeknek, februártól pedig az interneten is elérhető lesz, emellett a helyi tévék számára is hozzáférhetővé teszik – közölték a rendezvény szervezői.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, állattartás, agrárminisztérium, haszonállat, őshonos, kutya, v. németh zsolt, génmegőrzési stratégia, magyar kutyafajták, magyar ebtenyésztők országos egyesületeinek szövetsége (meoesz),