Sikeres év, új óriáskombájn és traktorok az AGROTEC-nél (x)

PR2024. március 22. 11:10

Fennállásának 10. évfordulóját és az alapítása óta a második legsikeresebb évét is ünnepelte 2023-ban az AGROTEC Magyarország Kft. Illés Zoltán, a Komárom központú vállalat ügyvezetője a budapesti AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás első napján tartott sajtótájékoztatón beszélt az új New Holland CR11 kombájnról, valamint arról is, hogy az idei évre visszafogottak a várakozásaik. A gazdákat sok kedvezőtlen hatás éri, ez pedig a gépbeszerzéseiket is befolyásolja.

Kifejezetten sikeresnek értékelte a tavalyi évet Illés Zoltán cégvezető: az AGROTEC Magyarország Kft. árbevétel és eredmény szempontjából a második legsikeresebb évét zárta 2013 óta.

 Ez az értékesített gépek darabszámából is látszik – mondta. Az erőgépek tekintetében a New Holland a második legnagyobb darabszámban értékesített márka hazánkban, de az értékesített betakarítógépek tekintetében is a második volt a cég. A 2024-es évet illetően az ügyvezető már visszafogottabb volt, mert a magyar gazdáknak sok negatív hatással kell megküzdeniük, amik a gépvásárlásokat és a beruházásokat is érintik. Illés Zoltán azonban reméli, hogy az ágazat és a gazdatársadalom hamar túl tud jutni ezen a helyzeten.

Az idei év újdonságait bemutatva az AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta, hogy megérkezett Magyarországra a 2023 novemberében az AGRITECHNICA szakkiállításon bemutatkozott kombájn, a New Holland a CR11 prototípusa.

A fejlesztések fő irányait a gyár most is a partneri visszajelzésekre alapozta, a gazdálkodók legfontosabb elvárásait pedig a nagyobb aratási kapacitás, a kisebb szemveszteség és a lehető legjobb gabonaminőség jelentették. Ezeknek ráadásul egyszerre kell teljesülniük, hogy az egyre nagyobb terméspotenciállal bíró fajták aratása a szűkülő időablakok mellett is a lehetséges legtöbb nyereséget hozza. Az új CR11 annak a CR10.90-esnek a műszaki alapjait viszi tovább, amely korábban 8 óra alatt 797,65 tonna búzát takarított be, amivel közel egy évtizeden át tartotta az aratási világrekordot. Lőrincz István, a vállalat betakarítógép értékesítési menedzsere a géppel kapcsolatban elmondta, hogy a mostani szélsőséges időjárási viszonyok miatt a betakarításra alkalmas időtávok egyre rövidebbek és kevés a megfelelő tudással rendelkező gépkezelő is. Ezért a gép fejlesztésénél a fő szempont a betakarítási költség, a veszteség és az állásidő csökkentése, valamint a termelékenység növelése volt. A szakember beszélt arról is, hogy a kombájnt egy 775 lóerős, C16-os motor hajtja, a 20 ezer literesre növelt magtartály tartalmát pedig a 210 liter/másodperces sebességgel kevesebb, mint 100 másodperc alatt át lehet tölteni. A kombájn 61 centiméteres átmérőjű ikerrotorokkal és teljesen új rostaszekrénnyel felszerelt.

Az iparágban egyedülálló dupla biztosítású, automatizált tisztítórendszer tökéletes keresztirányú terményeloszlást garantál, amivel a szemveszteség a szántóföldi tesztek alapján 0,1-0,2 százalék körüli, még csúcsterheléssel is.

A New Holland a mozgó alkatrészek számát 25 százalékkal csökkentette, és a gépben nincs lánchajtás, csak kardántengely és ékszíjak, ezáltal jelentősen csökkent a meghibásodás esélye. Az új kombájnt a New Holland több precíziós gazdálkodási funkcióval szerelte fel, ilyen az IntelliSteer vezérlőrendszer, valamint a NutriSense NIR szenzorral is ellátott takarmányminőség-érzékelő, amely infravörös letapogatással érzékeli a termés nedvességtartalmát és minőségét, beltartalmi értékeit vagy olajtartalmát. Újdonság az ezek kezeléséhez ideális IntelliView 12 colos érintőkijelző is. A géphez elérhetővé vált egy egyedileg tervezett, a talajegyenetlenség követésére képes, 15 méter szélességű MacDon vágóasztal is, míg a minimális talajtömörítő hatás érdekében a New Holland a Michelinnel közösen fejlesztett ki saját abroncsot. Lőrincz István elmondta, hogy a gép kerekes és gumihevederes járószerkezetes változatban is kapható lesz.

A CR11-es gyártása 2024-ben fog elindulni, a nyári szezonban már lesznek Európában és Magyarországon is demógépek, kereskedelmi forgalomba pedig szeptembertől kerül a gép.

Molnár István, a vállalat traktor- és rakodógép-értékesítési menedzsere elmondta, hogy az erőgépek terén is vannak újdonságok. Ugyancsak most mutatkozott be a New Holland T7 340HD modellje, amellyel a gyártó a 300 lóerő feletti traktorok kínálatát szeretné bővíteni. Ebből néhány darabot már értékesítettek is – mondta. Molnár István beszélt arról is, hogy a traktor félaktív kabinrugózással, valamint első-hátsó kamerarendszerrel felszerelt, ami minden korábbinál nagyobb látómezőt tesz lehetővé. Az új modellek már a flottakövetési és telematikai szolgáltatásokat is támogatják. A gyártó új teleszkópos rakodógépe 7 méteres gémmel, a korábbinál is jobb jobboldali kilátással, ezenkívül megújult kabinnal és új kezelői panellel rendelkezik, ami teljes körű kontrollt biztosít a gép felett. Molnár István a technikai felszereltségről elmondta, hogy az új traktorokban és rakodókban is nagy felbontású, színes érintőképernyők vannak. A budapesti sajtótájékoztató következő részeként a cég szakemberei bejáráson ismertették a gépek jellemzőit a kiállítóterületen. (x)

Bővebb információ a New Holland CR11 kombájnról a januári Agro Napló újság 3. oldalától.

Fotó: AGROTEC Magyarország

Szerző: Csurja Zsolt

(x)

Címkék:
kombájn, gépek, agrotec, magazin-2024-03,