Hihetetlen, de igaz: ennyiért melózhatnak a diákmunkások a magyar földeken

agrarszektor.hu2023. június 13. 17:16

Az idei nyári szezonban becslések alapján országosan százezer diák vállalhat munkát számos területen a kereskedelemtől kezdve a vendéglátáson át az iparig és a mezőgazdaság területéig - tájékoztatta a Meló-Diák iskolaszövetkezet az MTI-t. Kiemelték, hogy a diákmunkások átlagos órabére az iskolaszövetkezetnél 1700 forint körül alakul, de a kézhez kapott fizetés akár 5-10 százalékkal is meghaladhatja a hirdetések alapján számított összegeket.

Bár a diákmunka szezonalitása évről-évre csökken, a nyári időszakban átlagosan még mindig 40-45 százalékkal nő a foglalkoztatott fiatalok száma - jelezték. Kott Zoltán, a Meló-Diák elnök-vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a diákmunka iránti keresletet idén a magas infláció is erősíti, egyre többen vannak, akik alapvető szükségleteik fedezése érdekében kénytelenek munkát vállalni. A kínálat tartja a lépést a megnövekedett kereslettel: bár a kereskedelemben a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb a diákmunka-lehetőség, a vendéglátásban, a strandokon, a fesztiválokon és - döntően a szabadságolások kiváltására - az üzemekben is sok diákot várnak - jegyezte meg. Mindenki talál munkát, aki keres, a Meló-Diák honlapján jelenleg mintegy hatszáz lehetőségből lehet válogatni - tette hozzá.

Az iskolaszövetkezetnél nagyjából 40-60 százalék a budapesti és a vidéki munkalehetőségek aránya, és hasonló a megoszlás a fizikai és a szellemi-irodai pozíciók között is az előbbiek javára. A legjobban idén is a komolyabb szaktudáshoz kötött pozíciókban - például a gépészmérnöki vagy az IT-munkakörök -, valamint egyes hostess-munkákkal lehet keresni, a legszerényebben pedig a telefonos és betanított fizikai munkák fizetnek. A diákok körében a legkeresettebbek a Balaton környékén, strandokon, csúszdaparkokban, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon meghirdetett álláslehetőségek, de sok helyen a mezőgazdasági munkák is a népszerűbbek közé tartoznak. Sok olyan pozíció is van, amelyben a szezonalitás nem érvényesül: számos kereskedelmi, feldolgozóipari, gyorséttermi, irodai, mozis álláshely egész évben nyitott a diákok előtt. A

Címkék:
csökkenés, munkáltató, diák, fiatal, munkavállalás, nyári, munkás,