Sertés- és baromfiáfa: 50 milliárdot bukhat a büdzsé
A szalámik és a felvágottak is 5 százalékkal adózhatnak. 2018-ig lenne fordított áfa a gabonafélékre.
A szalámik és a felvágottak is 5 százalékkal adózhatnak. 2018-ig lenne fordított áfa a gabonafélékre.
Ami rossz a devizahiteleseknek, öröm a gazdáknak. 298,15 forintos rekordárfolyamon számítják át az idén az uniós agrártámogatásokat.
Csak a KITE-tulajdonosok akadályozhatják meg a Bige-vásárlást. Nincs újabb konkrét ajánlat.
Minden településen agrárbizottságot alakít az új kamara. Építik a piramis alapjait.
Kétféle árfolyamon vásárolná fel Bige László az óriás agrárintegrátort. A menedzsment nyeri a legtöbbet?
Bige László és Andrej Babis birokra kel a hazai agrárpiacon. A KITE tulajdonosok pedig kiveszik a pénzüket.
Októbertől adja birtokba az első állami földeket az idei nyerteseknek a nemzeti földalap. A szántók elfogytak, jövőre szőlőket, gyümölcsösöket, halastavakat pályáztatnak.
Idén már másodszor növelte alapáras prognózisát a terméktanács.
Ma kizárólag az agrárkamaránál indulhatnak választottbírósági agrárperek, sok ilyet új szerződésmintákkal előznének meg.
Már régen el kellett volna fogynia, mégis tengernyi a tengeri. Sokan a KSH-t okolják, de nem lesz terméskorrekció.
Jövő február 28-ig ki kell függeszteni a földvételi ajánlatokat. Az mehet biztosra, aki február 15-ig dönt.
Főleg a VM jelent földügyben az ügyészségnek. Veszprém és Zala megyében lehet a legtöbb külföldi zsebszerződés.
Érthetetlennek tartják, miért maradnának ki az áfacsökkentésből.

Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.
A nyári kapás növények a vetés óta alig vagy egyáltalán nem kaptak természetes öntözést, és az őszi vetésekre vonatkozóan is egyre többfelé tapasztalható aszály.
A külpiaci terjeszkedés ma már nem csupán lehetőség, hanem stratégiai irány a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.
Lengyelországban a zöldség az idei szezonban komoly árnyomás alá került, amit egyrészt a vártnál nagyobb belföldi kínálat okozott.
Óriási repedések keletkeztek az aszály hatására, a szárazság a következő napokban tovább fokozódik, kevéske eső csak délnyugaton eshet.