Rendkívüli támogatást kapnak a nehéz helyzetben lévő kisebb borászatok
Október 18. és 26. között igényelhető a koronavírus-járvány okozta piaci zavarok miatt nehéz helyzetbe került borászatok számára biztosított rendkívül...
Október 18. és 26. között igényelhető a koronavírus-járvány okozta piaci zavarok miatt nehéz helyzetbe került borászatok számára biztosított rendkívül...
Kezdődik a faiskolai kitermelési szezon, hamarosan megjelenik ugyanis a lerakatokban, árusító helyeken a gyümölcs- és szőlőoltványok és más ültetési a...
Növelni kell a magyar agrár- és élelmiszeripari kivitelt, amihez hagyományos és új piacokra is szükség van – mondta az Agrárminisztérium (AM) nemzetkö...
Az új, „VP4-10.1.1-21 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” pályázati felhívást ez év szeptember 24-én, 360 milliárd forint keretösszeggel, hároméve...
„Védett őshonos és veszélyeztetett haszonállatok génmegőrzésén az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság (ŐNPI) hozzáértő és elhívatott módon dolgozik évtize...
Idén október közepén ismét kamionsor haladt át Budapest történelmi belvárosán, magyar és nemzetközi élelmiszeripari, valamint – kereskedelmi cégek ált...
A KITE Zrt. érdemelte ki a 2021-es OMÉK Mezőgazdasági Nagydíját Növénytermesztés kategóriában a precíziós gazdálkodási technikák magas színvonalú alka...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértői úgy vélik: újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját, a fenntartható európai erdőgazdálkodás...
Gyümölcsöző időszaknak néznek elébe a mezőgazdasági mikro-, kis- és középvállalkozások saját meglátásuk szerint – derült ki a legfrissebb K&H agrá...
A Magyar Falu Programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt élelmiszerüzlet - jelentette...
"A rossz évek a legjobb tanító évek, azoknak, akik tudnak gondolkodni és a tanulságokat hasznukra tudják fordítani." (Tessedik Sámuel)
CAP Strategic Plans EU marketing standards New EU Forest Strategy for 2030
According to harvest estimates provided by Member States, EU wine production – including wine and must – in 2021 (2021/2022 marketing year) is project...
Dramatically rising cost for raw materials and freight on the global commodity markets have forced Yokohama Off-Highway Tires (YOHT) to announce some...
From 19 to 23 October, visitors will be able to try an unprecedented experience at the BKT stand. There, they can "catapult themselves into" and explo...
A megnövekedett vásárlói igények kiszolgálása érdekében egy többlépcsős beruházás első elemeként új raktárcsarnok épül a meghatározó élelmiszeripari v...
A Hechta Kft. készítményei forgalmazásának segítésére keres 3 főt területi képviselő munkakörbe az alábbi területeken:
Tekintse meg a Corteva Agriscience legfrissebb szántóföldi vetőmag és növényvédelmi ajánlatát!
Kutatási együttműködés jött létre a Debreceni Egyetem (DE) Valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) között, aminek eredményeként a...
A Deutz-Fahr termékeinek 10 éves forgalmazásának évfordulója alkalmából hatalmas jubileumi akcióval készültünk!
Mitas has launched a major upgrade to its handy tyre pressure app, adding new features and languages to reach farmers wherever they are. Designed to a...
Az unió új közös agrárpolitikája (KAP) nyomán bevezetésre kerülő új zöld követelmények végrehajtásával a mezőgazdaság megfelelő mértékben fog hozzájár...
Az AGROTEC Magyarország Kft. szentlőrinci területi központjának mobil alkatrész értékesítő munkatársa, Kovács Miklós beszélt a mezőgazdaságban eltöltö...
Cégünk a LED világítási rendszerek technológiájával, gyártásával, kivitelezésével, állatokra, növényekre gyakorolt hatásainak kutatásával foglalkozik.