Szövetkezéssel erősödhet meg a kertészeti ágazat
A duplájára emelné a szövetkezetek arányát a kertészeti ágazatban az agrárkormányzat – írja a pénteki Magyar Idők. Nagy István miniszterhelyettes szer...
A duplájára emelné a szövetkezetek arányát a kertészeti ágazatban az agrárkormányzat – írja a pénteki Magyar Idők. Nagy István miniszterhelyettes szer...
A földművelésügyi miniszter 2017. március 3-án átmeneti időre, általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az erdőkben – közölte a Földművelésügyi Minis...
Stratégia együttműködésben állapodott meg a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete (MSzTE), a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll H...
Elkészült a 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra is kitekintést nyújtó második nemzeti éghajlatváltozási stratégia tervezete...
Bár a hatóságok és a szakmai szereplők határozott fellépésének köszönhetően az összes kínai méz eltűnt a hazai kínálatból, a méhészeknek komoly fejtör...
Megjelent „A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása” című pályázati felhívás a Magyar Halg...
A sertéspiaci- és a tejválság rávilágított arra, hogy a magyar mezőgazdaság nem rendelkezik elég tároló- és feldolgozókapacitással, ami miatt duplán v...
Februárban már a hetedik egymást követő hónapban nőtt a FAO élelmiszerár-indexe, ezúttal leginkább a búza és kukorica drágulásának hatására – közölte...
Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje felszámolná az Európai Unió közös mezőgazdasági politikáját és a francia büdzséből ny...
Tovább erősíti az eszköztárát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az illegális tevékenységet végzők kiszűréséhez, ebben kulcsfontosság...
"Tendenciák a szántóföldi növénytermesztésben: Fenntartható növénytermesztés és a talajtermékenység kérdése" címmel rendez konferenciát március 9-én a...
„A madárinfluenza első tanulságairól” címmel tartott szakmai fórumot a hazai baromfiágazat vállalkozásai számára a Baromfi Termék Tanács, a Baromfi-eg...
Mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés volumene nőtt 2016-ban, a mezőgazdaság kibocsátása az előző évhez viszonyítva 8,7%-kal gyarapodott. E...
Csehország azt javasolta, hogy az Európai Bizottság illetékes képviselője is vegyen részt a négy visegrádi ország rendkívüli kormányfői csúcstalálkozó...
Mostanáig mintegy 4000 faanyag kereskedelmi lánc szereplő tett eleget EUTR regisztrációs kötelezettségének – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsá...
Először a leginkább hidegtűrő leveles zöldségek (saláták, káposztafélék) hazai termésének március végi megjelenése törheti le a sokkoló gyümölcs- és z...
Több szálon zajlanak a tervezőmunkák a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságban, ahol a ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős...
Az Európai Bizottság regionális versenyképességi listáján 2013-hoz képest valamennyi magyarországi régió lejjebb csúszott – olvasható a kamaraonline.h...
Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára vett részt a párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmi...
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara támogatásával országos kutatás indult a magyar gazdálkodók és kertbarátok körében. A kutatást végző...