Újra sikeres évet zárt a Lindab (x)

Agro Napló
Négy százalékkal növelte forgalmát, három százalékkal pedig nyereségét 2016-ban a Lindab csoport – derült ki a nemzetközi társaságcsoport jelentéséből. A profilgyártás és légtechnika területén piacvezető svéd nagyvállalat jó eredményéből a társaságcsoport magyar leányvállalata is kivette a részét. A magyarországi építőipar gyengélkedése ellenére a Lindab Kft. a profil és a légtechnikai termékek értékesítése terén egyaránt sikeresen zárta a tavalyi évet.

Sikeres évet zárt a világszerte 32 országban jelen lévő, svédországi székhelyű Lindab. A cégcsoport nettó értékesítése 7849 millió svéd korona, mintegy 753 milliárd forint volt tavaly, ami négy százalékos forgalomnövekedést jelent. Ezzel egy időben a cég az üzemi eredményét három százalékkal növelte, amely 483 millió svéd koronát, azaz közel 15,6 milliárd forintot tett ki. Ennek is köszönhető, hogy a vállalat az egy részvényre jutó nyereségét 2016 utolsó negyedévében képes volt 27 százalékkal megnövelni. Emellett, a tavalyi év egészét figyelembe véve is sikerült összességében egy százalékos emelkedést elérnie.

A számszerű eredmények mellett a Lindab a közép-európai régióban akvizíciókkal is erősítette pozícióit, például a szellőztetőrendszerekkel foglalkozó szlovén IMP Klima felvásárlásával.

Az egyes üzletágakat tekintve a svédacél lemeztermékek, illetve a komplett szellőztetési megoldások értékesítése területén egyaránt kiemelkedő évet zárt a Lindab. Anders Berg, a Lindab csoport vezérigazgatója kiemelte, hogy az említett üzletágaknak a tavalyi utolsó negyedév volt a legtermékenyebb 2007 óta – ekkor az eladások hat, míg az üzemi nyereség 19 százalékkal emelkedett. A vezérigazgató hozzátette, hogy az egyes piacokat tekintve Írország és Norvégia tudta a legnagyobb organikus növekedést elérni. Emellett a társaságvezető Svédországot szintén kiemelte, ahol annak ellenére értek el növekedést, hogy a svéd kormány a közelmúltban kedvezőtlen adózási szabályokat hozott a házfelújítások területén.  

A magyarországi leányvállalat ugyancsak mindkét termékcsoportnál pozitív eredményt ért el. „A légtechnikai termékek esetében 2016-ban egymás után negyedik alkalommal értünk el rekord árbevételt és eredményt, illetve szárnyaltuk túl előzetes célszámainkat. Így immár teljes forgalmunk egyharmada származott a légtechnikai termékek értékesítéséből.” – emelte ki Sulyok András, a Lindab Group magyarországi menedzsere.

A tavalyi év folyamán számos nagy ipari és kereskedelmi épület kivitelezése fejeződött be Lindab termékek beépítésével. A cég olyan ügyfelekkel büszkélkedhet - a teljesség igénye nélkül -, mint például a Lego, az Audi, a Mercedes, a Bosch, a Coloplast, a Hell és a Nissin  gyártóüzemek, vagy a Lidl, az Aldi, a Spar és Interspar áruházak.

Ezzel egy időben a vállalat a profil termékek értékesítése terén is sikereket ért el 2016-ban. „A tavalyi évben társaságunk összesen 21 db csarnokot épített fel, amelyek alapterülete együttesen több mint 12 ezer négyzetméter volt. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert a magyar építőipar a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján közel ötödével zsugorodott 2016-ban. Ennek ellenére a magyarországi Lindab képes volt számos új projektet megvalósítani és pozitív üzleti eredményt elérni” – mondta Sulyok András.

A magyarországi cégvezető kifejtette, hogy a Lindab Kft.-nél az idei évvel kapcsolatban is pozitívak a várakozások. A Lindabhoz beérkező megrendeléseket pedig egyszerre fűthetik az újabb európai uniós pályázatok, az irodaház-, illetve lakásépítések felfutása, továbbá az új épületek építésére vonatkozó előírások szigorodása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vulcan Folyékony NPK ELŐVÁSÁRLÁS

Vulcan Folyékony NPK ELŐVÁSÁRLÁS

Olcsóbb, mint a szilárd műtrágya, de jobb a növénynek és a talajnak! Csak folyékony NPK, kénes-meszezés és semmi szilárd indítóstarter. Akár az 5 tonn...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!