2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Technológiai váltás húzza felfelé a magyar paradicsomtermesztést (x)

Agro Napló
Bár a hazai hajtatott paradicsom termőterülete az elmúlt tíz évben felére - 400 hektárra - csökkent, a termésmennyiség folyamatosan nőtt: az elmúlt évben meghaladta a 110 ezer tonnát, hangzott el az Árpád Agrár Zrt. és a Syngenta szakmai rendezvényén, Szentesen. Az erős import ellenére a hazai ágazatban vannak tartalékok, szögezték le a szakemberek.

Harmadik alkalommal hívtuk Szentesre, a paradicsom- és paprikatermesztés hazai „fellegvárába” a gazdálkodókat, akikkel közösen áttekintettük e fontos ágazat termesztési, növényvédelmi lehetőségeit, mondta Antal Gyula. A Syngenta zöldség kampánymenedzsere kifejtette: a hajtatott paradicsom termőterülete jelentősen csökkent. Míg 2002-ben 950 hektáron termeltek, addig most alig haladja meg a 400 hektárt. A termésmennyiség viszont évek óta növekszik a technológiai színvonal emelkedésének köszönhetően. A hagyományos „fóliás” termesztés megszűnőben van, felváltja a modern üvegházakban történő intenzív, talajnélküli termelés. Az így elért akár félszáz kilogramm négyzetméterenkénti termésátlag már bizakodásra adhat okot. Az 1500 hektáron zajló hajtatott paprikatermesztés esetében a termésátlag 10-25 kilogramm/négyzetméterre tehető. 

 A paradicsomtermelők tavaly a közepesnél jobb évet zártak. A tavaszi időszakban ugyan az árak gyorsan csökkentek, nyárra viszont emelkedtek, az ősz pedig a sokéves átlaghoz képest is kiemelkedő volt termelői szempontból. A hagyományos fehér paprika szempontjából viszont 2014 rossz évnek tekinthető: a tavasszal kialakult alacsony árak az egész évet jellemezték. Sokan ennek köszönhetően váltottak kápia paprikára idén. 

  • Most még nehéz következtetni az idei szezon kimenetelére – mondta Antal Gyula. - A piacot és az árakat is boríthatja az import. Az európai zöldségtermesztést komolyan érinti az Oroszország által bevezetett behozatali tilalom. A holland, spanyol zöldség szétterül az unióban, így egy része nálunk is meg fog jelenni. Az első néhány hónap után úgy látjuk, hogy hazai szempontból EKÁER is befolyásolhatja az import zöldségek mennyiségét, hiszen ezzel a rendszerrel megszűnhet, legalábbis igencsak nehézkessé, kockázatossá válik külföldről behozni és áfa nélkül értékesíteni a zöldséget. Jelen pillanatban a legtöbb zöldség fajban jobb termelői árak vannak, mint a tavalyi évben és ez remélhetőleg kitart az egész szezonban is. 2015 a minőség éve lesz, azt várjuk, hogy a lehető legtöbb partnerünk felismerje, hogy a jó minőségű, megbízható termék a termelés egyetlen útja.

A Syngenta folyamatosan figyelmet szentel annak, hogy korszerű genetikával és kiemelkedő minőséggel rendelkező hibrideket vezessen be. A paradicsomnemesítés abszolút élvonalába tartozik az a fajtaválaszték, amellyel a cég a hazai piacon rendelkezik. Az idei évben a Climstar F1 és a Clodano F1 mellett, egy, a termésbiztonságot növelő új paradicsomalany, a Kardia F1 fajtát mutatta be azoknak, akik már oltva termelnek.

 Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke kifejtette: nagyon fontos az élelmiszerbiztonság szempontjából a szántóföldtől az asztalig tartó nyomon követhetőség. Ez lehetővé teszi, hogy célzottan és gyorsan intézkedni tudjanak a hatóságok kérdéses esetekben, így óvják a fogyasztókat és a tisztességes termelőket. Növényvédelem tekintetében pedig igen fontos az okszerű szerhasználat. 

  • Jól érzékelhető az ágazatban a technológiai fejlődés, a régi típusú fóliasátrak fogynak, míg nagy felületű modern üvegházak épülnek. Paprika esetében megítélésünk szerint színes kápia és pritamin fajtákban lehetne előrelépni. A tv és hegyes erős lehetőségei korlátozottak. Nagy lehetősége lenne a tv paprikának a konzervipari hasznosítás egyszerű hidegfóliás termesztésből. Az Európában kedvelt kaliforniai minimális területen terem itthon, exportálni nem tudjuk. A nála jobb beltartalmi értékkel bíró paradicsompaprikát pedig a termesztési technológia miatt 20-30 % magasabb áron kellene értékesíteni. Paradicsom esetében az a kitörési pontunk, ha intenzívebben termelünk. Ehhez komoly beruházásokra lenne szükség. Az igazi áttörés az lenne, ha 100 hektáros bővülés történne, így áprilistól november végéig jó minőséggel jelen tudnánk lenni a külföldi piacokon is. Örvendetes lenne a belföldi fogyasztás növekedése is, hiszen a mediterrán országokhoz képest itthon feleannyi paradicsom kerül a háztartások asztalára. A magyar fogyasztók árérzékenyek, viszont a mi előnyünk az, hogy finom, érett, piros, hazai paradicsomot tudunk kínálni számukra.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!