2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Tamásiban bővít a Hantech (x)

Agro Napló
Tamásiban folytatja fejlesztési programját a Hantech. A csornai székhelyű társaság az idén megduplázza az általa Tamásiban foglalkoztatottak számát.

Az idén is több százmillió forintos fejlesztéssel bővíti tevékenységét a Hantech. A teljes egészében magyar tulajdonban lévő, mezőgazdasági részegységeket gyártó vállalkozás a csornai központi üzem mellett egyre nagyobb szerepet szán a Tamásiban levő gyárnak is. Zelenka Pál fő tulajdonos ennek részleteiről csak annyit mondott el, hogy az idei évben megduplázzák az ott foglalkoztatottak számát, ami azt jelenti, hogy a Tolna megyei üzemben az év végére már százan dolgoznak majd. A Hantech 2015-ben másfélmillió eurós beruházással korszerűsítette és bővítette tevékenységét. Zömében saját erő felhasználásával a csornai gyárban és a Tamásiban működő egységben állítottak üzembe új gépeket – így például a legkorszerűbb lézervágó berendezéseket.

A Hantech, amely a hazai mezőgépgyártó ipar vezető cége, az elmúlt években több milliárd forint értékben valósított meg fejlesztéseket saját és állami fejlesztési forrásokból. Ennek oka, hogy a Hantech a világ legjelentősebb mezőgazdaságigép-gyártó cégeinek szállít részegységeket. Partnerei között megtalálható többek közt a cseh Zetor, a lengyel Crystal és a japán Kubota, de hosszú távú, stratégiai együttműködési szerződést kötöttek a német-amerikai Welger cégcsoporttal, majd tavaly az amerikai John Deere-rel is. Ez utóbbi keretében a magyar cég bálázógépeket, illetve részegységeket szállít partnerének. A Hantech cégcsoport gyártmánypalettája a korszerű digitális műszerfaltól a betakarítógép-részegységekig ível és folyamatosan bővül. A termelés 90 százalékát exportálják.

A csornai székhelyű vállalkozás tulajdonosa, Zelenka Pál az idei fejlesztésekkel kapcsolatban fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Hantech nem csak a berendezésekbe, de a szakoktatásba is komoly összegeket fektet. A duális szakképzés keretében 80 diák tanul a cég saját szakmunkásképző intézetében. A csornai cégcsoport tavalyi árbevétele a nem végleges adatok szerint meghaladta a 4 milliárd forintot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Gyakorlati oktatókat képez a NAK

Gyakorlati oktatókat képez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tanfolyamot indít azok számára, akik meg kívánják szerezni a gyakorlati oktatói tanúsítványt, a képzésre – az In...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!