Szeretik a lízinget a vállalatok (x)

Agro Napló
Bár a vállalkozások elsősorban a hiteltermékekre gondolnak, ha forrásra/finanszírozásra van szükségük, valójában számos esetben  lízing-konstrukciókat alkalmaznak - derül ki a Magyar Lízingszövetség megrendelésére készült GfK-kutatásból. A 300 millió forintnál nagyobb árbevételű cégek 30 százalékának van lízingszerződése, az alacsonyabb árbevételű cégeknél ez alacsonyabb, de a Lízingszövetség szerint növekedhet az arány a jövőben.

Az idei első félévben a magyarországi lízingpiac növekedést ért el, a finanszírozott összeg 4 százalékkal 235 milliárd forintra emelkedett. A bővülésben szerepet játszik, hogy a magyar vállalkozások körében népszerű finanszírozási forma a lízing.

Ezt többek között alátámasztja a GfK Piackutató Intézet által - a Magyar Lízingszövetség megrendelésére - készített felméréséből is, amelynek keretében 100 millió és 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező cégek vezetői kérdezték meg. Az érintett cégek 21 százaléka rendelkezik valamilyen lízingkonstrukcióval, ezzel az eredménnyel a klasszikus beruházási hitel mellett a lízing mondható a legelterjedtebb finanszírozási formának A 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű cégeknél magasabb, 30 százalékos a lízingkonstrukciók aránya, a 300 millió alatti vállalkozásoknak pedig valamivel alacsonyabb, 16 százalékos.

Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke a felmérésről azt mondta: „Érdekes az az eredmény, hogy bár a vállalkozások vezetői a hiteltermékeket említették a leggyakrabban finanszírozás kapcsán, a beruházás finanszírozásához számos esetben lízingkonstrukciót választanak.”  Az elnök szerint a lízing népszerűségét mutatja az is, hogy a lízing 21 százalékos elterjedtségével szemben az érintett vállalkozásoknak csak a 10 százaléka rendelkezik állami támogatású beruházási hitellel, 9 százaléka piaci forgóeszköz-hitellel.

A vállalkozások leginkább járműfinanszírozásra veszik igénybe a lízingkonstrukciókat. A cégek 54 százaléka személyautót, 34 százalékuk teherautót, 10 százalékuk pedig mezőgazdasági járművet lízingel a kutatás szerint.

A vállalkozások vezetőinek a 16 százaléka azt mondta, hogy a lízingkonstrukcióknak nincsenek hátrányai a hitelekkel szemben. Összességében pedig a többség kedvezőbbnek tartja a lízinget a hitelnél. A lízingkonstrukciókat előnyösnek tartó vállalatvezetők elsősorban az alacsonyabb költségeket és az egyszerű, gyors hozzáférést említették kedvezőnek.

Nyikos Katalin szerint a felmérésből az is kiderült, hogy több vállalatvezető nincs pontosan tisztában a lízingkonstrukciók közötti különbségekkel, valamint a lízingelésben rejlő előnyökkel. Ezért a Magyar Lízingszövetség a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a lízingkonstrukciókat jobban megismerjék a vállalati szektor szereplői, főként a kis- és középvállalkozói szektor tagjai, számukra ugyanis nagyon fontos a költséghatékony és rugalmas finanszírozás.

Az elnök szerint a felmérés alátámasztja azt, hogy a vállalkozásoknak kedvező finanszírozási formát jelent a lízing, és a jövőben a várható gazdasági növekedéssel párhuzamosan megerősödő kkv-szektor szereplői körében fokozott igény lesz majd a lízingkonstrukciókra. Nyikos Katalin szerint a következő években a járműfinanszírozás mellett a gép- és termelőeszköz-lízing iránt az eddiginél komolyabb igény mutatkozhat majd a vállalkozások részéről, ez pedig stabilabbá teheti a lízingpiacot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!