Pályázat, támogatás és Precíziós Gazdálkodási Rendszer Nádudvaron (x)

Agro Napló
A Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron, a társaság logisztikai központjában tartott nagyszabású vevőtalálkozót és szántóföldi fajta-, valamint gépbemutatót a KITE Zrt.

A rendezvényt a vállalat vezérigazgatója nyitotta meg. Szabó Levente a cégalapító, Szabó István eszméjét idézte fel, miszerint a vállalat célja, hogy a világon fellelhető valamennyi technikai és technológiai újdonságot elhozza, adaptálja és elterjessze a magyar mezőgazdaság hatékony termelése érdekében. A Jelen vagyunk a jövőben szlogen hátterében a cég szakemberei közel 10 éve dolgoznak azon, hogy a hazai agrárium 2020-tól kezdődő 10 évét mindenben megalapozzák. Ez elkészült, kiforrott és használható: a fejlesztések, a gépek, az informatika, a Precíziós Gazdálkodási Rendszer és a precíziós mezőgazdasági szaktanácsadás szolgáltatás mind a gazdák eredményességét és hatékonyságát szolgálják – mondta a cégvezető. Az agronómiai tudást és ismeretanyagot, a technológiát és a gépekben meglévő tudást és adatokat egy platformra hozva 16, adatalapú KITE-program működik, ezzel pedig könnyebbé válik a termelők döntési helyzete.

Szabó Levente szerint különleges aktualitást adott a Precíziós technológiai megoldások a teljesség igényével című programnak, hogy az európai uniós zöld megállapodás (Green Deal) a mezőgazdaság számára is új elvárásokat támaszt: ez pedig a környezetet a lehető legkisebb beavatkozással megbolygató, fenntartható módon, arányaiban a jelenleg megszokottnál lényegesen kevesebb inputanyaggal történő gazdálkodás. Ahhoz, hogy a termelők megfelelhessenek a szigorú feltételeknek, a KITE Zrt. a cég szakemberei által megvizsgált, a hazai viszonyokra adaptált technológiát biztosítja a magyar mezőgazdaság szereplőinek.

Az ezt biztosító rendszert 10 éve kezdték el építeni, ma pedig már kiforrott és kész. Az informatikai alkalmazások és fejlesztések, a technológia, a tudás és az adat egy platformra hozására nagyjából 4 milliárd forintot költöttek. Ennek egyik látványos eredménye, hogy 16 automatizált KITE-applikáció használható, amely letöltés és előfizetés után bármilyen, internetet kezelni képes eszközön alkalmas arra, hogy támogassa a gazdálkodást. Szabó Levente szerint a másik fontos EU-s célkitűzés, hogy a jelenlegi 4-5 százalékról 25 százalékra emeljék az ökológiai gazdálkodási területet. Nagy kérdések, hogy ezt vállalva hogyan maradhatnak versenyképesek a magyar gazdák, hogyan védhetik meg a növényeket a kártevők, a gyomok és a gombák ellen? Egy számítás alapján ugyanis a feltételek betartása esetén a búzatermés a hagyományoshoz képest 1 tonnával kevesebb lesz hektáronként.

Ezekre is van megoldás, az út a cég Precíziós Gazdálkodási Rendszer (PGR) szolgáltatása, amivel számos inputanyag-csökkentő megoldást lehet alkalmazni. Például vetéssel egy menetben a sorpermetezés, aminek hatása, hogy kevesebb növényvédőszer felhasználásra van szükség. Mindezt pedig a rendszer dokumentálja is. Ezzel az EU számára igazolható, hogy a termelő megfelelt a kritériumnak. Nagy lehetőség a gazdálkodók kezében a digitális átállást szolgáló pályázat, ami azt a célt szolgálja, hogy ne csak megfelelni lehessen a Green Deal feltételeinek. A program szerepe a retorziók elkerülésén túl, hogy segíti a gazdákat a hatékonyabb termelésben azzal, hogy gépeket, rendszereket, szolgáltatásokat, IT-eszközöket és applikációkat tudjanak támogatással megvenni - mondta.

Mindent meg tudnak adni a fejleszteni akaró gazdáknak

Hadászi László, a vállalat innovációs főigazgatója elmondta: öröm és megtiszteltetés volt számára, hogy 2010-ben annál az asztalnál ülhetett, ahol eldőlt, milyen irányba fejlesszen tovább a KITE. A cégvezetők már akkor is úgy gondolták, hogy ez csak a precíziós gazdálkodás útja lehet. Pénzt, paripát, fegyvert adtak a fejlesztésekhez, így a termelők minden mostani kihívásra megoldást találhatnak. Az új fenntarthatósági követelmények, a környezetvédelem nagyobb hangsúlya és a hatékonyság növelése komoly feladat, ezért 2021-ben olyan technológiai fejlesztéseket vezethetnek be a gazdák a KITE segítségével, amik megoldják ezeket. Ráadásul mindezt úgy, hogy a rémképként bemutatott hozamcsökkenés, illetve jövedelemvisszaesés ne következzen be. A feladat, hogy a következő 4-5 évben a termelők felkészüljenek és eljussanak oda, hogy a technológia a csökkenés és a stabil, de változatlan mennyiség helyett éves szinten legalább 1 százalék hozamnövekedést adjon hozzá a gazdálkodás eredményéhez. Hadászi László szerint ez teljesíthető.

A másik kihívás a mezőgazdaság digitális átállásának kérdése, ami az új Közös Agrárpolitika elvei mentén mindenkire kötelező érvényű lesz az EU-ban. Jelenleg a tapasztalat- és a tudásszerzés időszaka zajlik, ebben biztosít lehetőséget a felkészülésre a szakmában precíziós pályázat néven elterjedt program. Ez nem egyszerű beruházási támogatás, hanem egy pályázati rendszer. Tehát nem a megszokott 25-30 hanem 50 százalék támogatási intenzitás szerezhető meg benne, amit természetesen nem ingyen adnak. Több munkával, adminisztrációval, vállalások megtételével, betartásával, mérföldkövek beállításával kell megfelelni ezeknek a feltételeknek, amiket ellenőrzések során vizsgálnak majd az illetékesek. Azonban megéri, mert egy működő, költség-, idő- és inputanyag-hatékonyabb gazdálkodási rendszert lehet vele kialakítani és fenntarthatóan működtetni, jelentős támogatási összegből. A 100 milliárd forint keretösszegű pályázatnak kötelező eleme a precíziós szolgáltatás is, ami jelenleg 7 százalékot tesz ki. A szakember szerint egy jól összerakott konstrukcióval nagyon komoly beruházásokat lehet kis befektetésekkel megvalósítani. Fontos, hogy a megvalósításra 2 év áll rendelkezésre, és 5 év fenntartási kötelezettség vonatkozik rá. Ehhez kapcsolódik, hogy a támogatás felhasználását nem csak eszközökre, hanem a szolgáltatásra is dokumentáltan, bizonyíthatóan, folyamatában kell tudni bemutatni. Az adathasználat megvalósulását az adatgyűjtés dokumentálásával kell majd igazolni, ahogy azt is, hogy az adatfeldolgozás alapján milyen döntéseket hoztak meg a termelők. A feladatok nagy informatikai tudást igényelnek, amihez fontos, hogy a lehető legtöbb adatkezelés automatizált legyen. Szerencsére a KITE Zrt. közel 400 partnerével közösen már komoly gyakorlati tapasztalatokat szerezett az elmúlt években a PGR rendszer alkalmazásakor, így a cég minden gazdálkodó számára segítséget tud nyújtani a támogatás igénylésétől kezdve a szolgáltatás és a pályázatírás feladatán keresztül egészen a projektmenedzsment megvalósításáig. A szakemberek a pályázatírás után végig támogatást biztosítanak a fenntartási időszak alatt és felkészítik a termelőket az ellenőrzésre is. A KITE Zrt. egyablakos rendszerében a döntéstől a beruházáson és a megvalósításon át a teljes, 5 éves fenntartási időszak végéig végigkísérik a folyamatot, ami összesen 7 évet is felölelhet – mondta a szakember.

Gépek, szolgáltatások, képzések és új igazgatóság

Zahorán Zalán, a KITE Zrt. műszaki-kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a 2021-ben indított új szervezeti egység, a Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóság bemutatásával kezdte az előadását. Az új igazgatóság nem új tevékenységeket végez, a feladatai a fejlesztések megvalósításával párhuzamosan, 2010 óta épültek be a vállalat szolgáltatási körébe. A jogkörök és a feladatok meghatározását és felosztását a piaci szükségletek ösztönözték. Például korábban nem volt egyértelmű, kit kell hívnia a partnereknek, és ki érkezzen hozzájuk a megoldással, ha aratás közben gond volt a kombájn beállításaival. Mert részben a szerviz, a gépüzemeltetés támogatás és a precíziós gazdálkodási szaktanácsadó mérnökök csoportja is illetékes volt a kérdésben. A Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóság mintegy 70 fős csapatában összevonták a tevékenységeket, és gyorsabb, pontosabb, átláthatóbb rendszert alakítottak ki a gazdák támogatására. A szakember a KITE új szaktanácsadási rendszeréről is beszélt, melynek része a precíziós gazdálkodási és a gépüzemeltetés támogatási szaktanácsadás is. Az előbbi tevékenységet 24, utóbbit 20, a saját rendszerben fejlesztett precíziós talajmintavételi szolgáltatásra alapozott tápanyaggazdálkodási szaktanácsadást pedig 6 munkatársunk végzi – mondta. A bérgép szolgáltatás a karbantartási és felújítási munkák során nyújt segítséget és többnyire kapacitásigényt elégít ki, míg a technológiai gépbérlet az adott munkafolyamatokra biztosítja a termelőknél hiányzó gépeket és gépkezelőket. A 7 fős csapat a gazdák saját területein mutatja be a kipróbált KITE-technológiákat.

Zahorán Zalán a júliusban nyíló precíziós pályázatban a helyspecifikus munkavégzésre alkalmas gépekről és a műveleteket támogató szolgáltatásokról is beszélt. A gépüzemeltetés támogatási szolgáltatás a szerviz igazgatóságról leválasztva 2021. január 1-től biztosítja az oktatásokat és képzéseket a partnereknek. Ezeken az adatgyűjtéssel, a dokumentációval és a gépekben lévő precíziós gazdálkodási lehetőségek tudásátadásával is meg tudnak ismerkedni. A napi jelentések, a fogyasztási és a gépkihasználási adatok, a szezonok utáni adatelemzések alapján a KITE-szakértők javaslatokat is tesznek az eredményesebb használatra. A PrecZone digitális platformon felhőalapú farm menedzsment szolgáltatások is elérhetőek, ahogy kalkulátorok, RTK hálózat asszisztencia, meteorológiai szolgáltatás, tudásbázis és a műholdas térképek elemzésének lehetősége is. A biztos informatikai háttérnek köszönhetően a rendszerből nem veszhetnek el az adatok, ennek érdekében több komoly szervert is vásárolt a cég, ezeken működik az SAP és a PGR rendszer is, itt történik az adatgyűjtés, az adattárolás és az adatfeldolgozás is. A program jelenleg 1,2 millió hektár adattárolására alkalmas, tehát bőven van még szabad kapacitásuk.

A pályázatban elérhető gépek között John Deere traktorokat, valamint Hagie és John Deere önjáró permetezőket, JCB Fastrac munkagépeket és kombájnokat is lehet választani. A művelőeszközök közül pedig egyebek között szemenkénti és sűrűsoros vetőgépre, silózóra, vontatott permetezőre és kultivátorokra tudnak pályázni a gazdák. Fontos, hogy a már meglévő, de 10 évesnél nem idősebb gépek és munkaeszközök sem esnek ki a lehetőségből, mert a felokosításukkal alkalmassá tehetők a támogatásban való részvételre. A pályázatba illeszthető a precíziós gazdálkodási szaktanácsadási szolgáltatási csomag is, amelyben a lehetőségek oktatása és beállítása is elérhető. Így a differenciált kijuttatási térképek készítése, a zóna alapon történő vetés, tápanyagutánpótlás és permetezés munkafolyamata is ide tartozik. Természetesen döntéstámogató eszközökre, megfigyelésre és beavatkozásra képes drónokra, valamint agrometeorológiai állomások telepítésére is lehet pályázni. További pályázható szolgáltatás a belvizes táblákra javasolt GPS alapú ároknyitás, az ehhez tartozó 3D-s térkép felvétele, a váparendszer megtervezése és kivitelezése is – mondta Zahorán Zalán.

Az előadásokat követően a résztvevők két csoportra osztva nézhették meg a KITE Zrt. fajtasorának és precíziós gazdálkodásának gyakorlati eredményeit a szántóföldi bemutatón, míg a logisztikai központban egy teljes gazdálkodási folyamat ellátását biztosító gépsoron ismertették a cég legújabb és legjobb megoldásait a talajműveléstől kezdve egészen a betakarításig.

További fényképek Facebookon az eseményről szóló képgalériánkban!

Csurja Zsolt
óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök  
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!