Megjelent a TÉR-KÉP, 2014. című kiadvány (x)

Agro Napló
A TÉR–KÉP, 2014 c. kötet az európai és a hazai térszerkezetben meglévő területi különbségekre fókuszál, amint azt címe is sejteti, térképeken, diagramokon keresztül érzékeltetve a társadalmi, gazdasági, infrastrukturális és környezeti folyamatokat, valamint azok hátterét.

A mintegy 80 oldalas kiadvány első része Magyarország európai térben elfoglalt pozíciójáról ad képet, majd az ezt követő fejezet az országon belül meglévő különbségeket mutatja be, elsősorban járási szinten, a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján, a 2015. január 1-jei közigazgatási beosztásnak megfelelően.

Emellett a kiadványban helyet kapott két – az Országos Területfejlesztési Koncepcióban megnevezett – kiemelt térség: Budapest nagyvárosi térsége, valamint a társadalmi-gazdasági-infrastrukturális szempontból elmaradott térségek vizsgálata is.

Az ábrázolt jelenségek értelmezését rövid, lényegre törő szöveges elemzések segítik.

A kiadvány mintaoldalai és tartalomjegyzéke megtekinthető a KSH honlapján a Kiadványtárban a Területi összefoglaló kiadványok menüpontban.

(www.ksh.hu – Kiadványok/Kiadványtár/Területi összefoglaló kiadványok/TÉR-KÉP, 2014 )

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és szeretné a kötetet megvásárolni, akkor azt megteheti a Kiadványtár felületén elektronikusan, illetve személyesen a KSH Információszolgálati irodájában a következő címen:

1024 Budapest, Fényes Elek u. 14-18.

Nyitva tartás: H-CS: 8.00-16.30, P: 8.00-14.00

Ára: 2800 forint

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!