Lezárult egy együttműködési projekt, zárókonferencia Bőszénfán (x)

Agro Napló
A 2014. május 9-én megtartott zárókonferenciával befejeződött a Comenius projekt keretében, EU forrásból támogatott közös program a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és az ausztriai güssingi Mezőgazdasági Iskola között. A programzárásra mindkét országban sor került, ahol is közel azonos formátumban számoltak be a résztvevő diákok és a projektfelelős pedagógusok a végzett munkáról.

Az ilyen kapcsolatok jelentőségét emelte ki a Bőszénfán megtartott rendezvényen Gúti Zsuzsanna, a Vidékfejlesztési Minisztérium Jogi, Igazgatási és Agrárszakképzési Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság titkárság-vezetője is. Kitért a múlt kapcsolataira és reményét fejezte ki, hogy ez csak egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete „amit Önök itt, ebben a programban véghezvittek, az jelenti számunkra az EURÓPA szó valódi értelmét!” Megítélése szerint ezen programban olyan, a jövő számára fontos kérdésekkel foglalkoztak a diákok, mint az ökológiai gazdálkodás, a megújuló energiaforrások, a termékek marketingje.

A güssingi iskola igazgatója – Gerhard Müllner – kiemelte, hogy a két képző iskola már az 1990-es évektől sikeres együttműködést folytat. Egyúttal tolmácsolta az osztrák tartományi agrár szakirányítás elismerő üdvözletét. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy az osztrák diákok is sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttek, amit jól tudnak majd munkájukban hasznosítani. Arról biztosította a résztvevőket, hogy ugyanúgy, mint korábban – támogatás nélkül is – a kapcsolatokat fenn fogják tartani. Példaként említette, hogy a kaposvári diákok a múltban is szervezésükben Ausztriában (gazdálkodóknál) tölthették nyári gyakorlatukat.

A házigazda iskola nevében Torma Sándor igazgató köszöntötte a megjelenteket. Megköszönte a partner güssingi iskola valamennyi munkatársának támogató közreműködését. Legfontosabbnak azt tartotta, hogy a diákok kölcsönösen új ismereteket szereztek és a jó gyakorlatok jelentős új szemléletváltozást idéztek elő bennük.

Kiemelte, az Európai Unióban az ilyen programok nagy lehetőséget biztosítanak a tapasztalatszerzésre. A kaposvári iskola mindig is nyitott volt az új ismeretek megszerzésére, hiszen az előző időszakban is a gyakorlati képzéseit a duális képzési rendszerben igyekezett megvalósítani. Ezért is előnyös a güssingi kapcsolat, mivel a nyári gyakorlat három hete alatt a diákok idegen környezetben, termelő vállalkozásoknál, gazdáknál a szakma minden oldalát megismerhetik.

A bevezető köszöntők után a projektvezetők és a résztvevő diákok tájékoztatták a résztvevőket a megvalósított programról. Bemutatták a „projekt-termékeket”. Beszéltek személyes élményeikről és arról is, hogy ez a program miként szolgálja szakmai jövőjüket.

A beszámolók után Mácsai Ádám a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei titkára mondta el véleményét a hallottakról, szólt személyes tapasztalatairól és arról is, hogy számára milyen fontos volt az egyetemi tanulmányok alatti osztrák szakmai gyakorlat, bátorította a diákokat a kapcsolatok elmélyítésére.

A plenáris értekezlet után a résztvevők megtekintették a szervezők termékbemutatóját. Az itt bemutatott biotermékek is a projekt célkitűzéseihez kapcsolódtak, miként a vadaskerti látogatás és a lovasprogram is.

Ez a nap is jól szemléltette, hogy a középiskolák határokon átnyúló kapcsolata jól szolgálja a kormányzat szakképzési-agrárszakképzési célkitűzéseit.

Ezért is reméljük a folytatást!


 

COMENIUS PROJEKT

2012-2014

  

AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS

Az Egész életen át tartó tanulás programja gyerekkortól időskorig teljes mértékben lefedi az élethosszig való tanulást. A négy szektoriális alprogram közül a Comenius a közoktatást, az Erasmus a felsőoktatást, a Leonardo a szakmai képzést (a felsőoktatási szint kivételével), a Grundtvig pedig a felnőttoktatást támogatja. Ezeket a szektoriális programcsomagokat egészítik ki azok a transzverzális programok, amelyek több területhez is kötődnek.

A COMENIUS ISKOLAI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK

PROGRAM

A Comenius program az oktatás első, érettségiig terjedő szakaszára összpontosít. Az óvodáktól a középiskolákig (a szakképző intézményeket is ideértve) minden közoktatási intézménynek nyújt pályázati lehetőségeket. Célja, hogy hozzájáruljon a közoktatás minőségének fejlődéséhez, erősítse annak európai dimenzióját, illetve segítse a nyelvtanulást.

Kiemelten támogat néhány fontos általános célkitűzést, mint pl. a multikulturális környezetben történő tanulást, amely az európai állampolgárság sarokköve, a hátrányos helyzetű csoportok támogatását vagy az iskolai leszakadás elleni harcot.

Az Iskolai együttműködések lehetővé teszik, hogy európai közoktatási intézmények nemzetközi együttműködés keretében együtt dolgozzanak valamilyen közös témán, mely lehet tanuló- vagy intézményközpontú. A munkába a lehető legtöbb osztályt/pedagógust bevonják, a témát az iskolák pedagógiai programjához illesztik. A bilaterális együttműködések keretében – amelyre intézményünk is pályázott – lehetőség van nagyobb létszámú diákcsoportok kölcsönös cseréjére is. 


  

A NYERTES PÁLYÁZAT

 

Intézményünk – a VM DASzK Szakképző Iskola - Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolája, Kaposvár – a güssingi mezőgazdasági szakképző iskolával közösen, 2012-ben sikeresen pályázott a Comenius Iskolai Együttműködések Programban való részvételre.

A nyertes pályázat előzménye a két intézmény közötti hosszú ideje tartó sikeres, mindkét fél számára hasznos együttműködés.

A magyar és az osztrák intézmény együttműködésének alapvető célja a mezőgazdasági szakmához szorosan kapcsolódó témákban (területeken) – úgy, mint az ökológiai gazdálkodás, a megújuló energiaforrások, a vadgazdálkodás és a lovassportok – nemzetközi kitekintést biztosító szakmai projekt megvalósítása.

További célok, a projektben részt vevő tanulók idegen nyelvtanulás iránti motivációjának erősítése és a tanult idegen nyelv aktív gyakorlásának biztosítása. A diákoknak a projekt tervezésébe, megvalósításába és értékelésébe történő bevonásával az együttműködő képesség, a projektszemlélet fejlesztése.

A projekt során szerzett tapasztalatok – „a jó gyakorlat” – pedagógiai programba, tantervekbe való beépítésével, az oktatás minőségének megújítása.

A pályázat keretein belül, 2013. május és júniusa hónapban – a közösen kitűzött célok elérése érdekében – mindkét intézményből 22 diák és 4 kísérő tanár utazott a partnerintézményhez, ahol 10-10 napos, elsősorban szakmai, de kulturális programok keretein belül is ismerkedtek a fogadó ország kultúrájával.

A kaposvári diákok egy-egy hetet ismerkedtek a güssingi megújuló energia-modellel, illetve a burgenlandi biogazdálkodás helyzetével.

Az osztrák diákok pedig itt tartózkodásuk ideje alatt megismerhették a magyarországi lótenyésztés és lovassportok, valamint a vadgazdálkodás és a vadhúsmarketing lehetőségeit.

A két iskola diákjai (illetve közülük néhányan) a 2014. május 9-ei magyarországi Projektzáró rendezvényen számolnak be a partnerintézménynél töltött 10 napról, az ott szerzett tapasztalataikról, élményeikről, és bemutatják a közösen készített „projekttermékeiket”.









Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!