Everun rakodók – Széles kínálat, kedvező ár! (x)

Agro Napló
Az Everun gyár egy fiatal, és dinamikusan fejlődő gyártó. Fiatal, mivel nem is olyan régen, 2007-ben alapították, de hihetetlenül dinamikusan fejlődik a termékpalettájuk.
Elsődleges célcsoportjuk Európa, és rögtön a németekkel álltak össze, közösen fejlesztenek, európai alkatrész bázist hoztak létre, mivel tudják, hogy minden gép elromolhat, el is romlik, de fontos, hogy minél hamarabb újra munkába tudjon állni.
 A dinamikus fejlődést mutatja, hogy jelenleg közel 30 féle rakodót kínál az Everun gyár elektromos vagy dízel motoros hajtással, és folyamatosan mutatnak be új modelleket, és frissítik a meglévőeket. 
Elektromos hajtás
 
Az Everun EREL04 elektromos meghajtású rakodógép 440 kg emelési képességgel rendelkezik, és 2,1 m a maximális emelési magassága. Ennek hamarosan érkező új változata növelt akkumulátor kapacitással és 530 kg emelési képességgel EREL04 AC néven hamarosan itthon is elérhető lesz.
Dízel motoros hajtás
Az egyes modelleket sok esetben többféle motor változattal lehet rendelni, akár a forgalomba helyezéses szükséges Euro 5 környezetvédelmi előírásoknak megfelelő is elérhető. Így fordulhat elő, hogy rendelhető Everun rakodó Kubota, Yanmar, Perkins, Kohler, Cummins, Xinchai és Deutz motorral is. A típusszámozás minden esetben utal az emelési képességre, így könnyen rá lehet lelni a nekünk megfelelő emelési képességűre.
Az itthon legnépszerűbb derékcsuklós Everun rakodók főbb paraméterei:
Everun rakodógépek munka közben 
Kuplungpedál nélkül

Az Everun gyár fontosnak tartja, hogy kedvező áron tudjon adni megfelelő minőségű gépet, de nem a legalacsonyabb ár elérése a stratégiájuk. A rakodógépek hajtása hidrodinamikus/hidrosztatikus, tehát a kezelőnek csak a gáz és a fék pedált kell kezelnie, nincs kuplung pedál, így a munka kényelmesebb. Az irányváltó jellemzően a joystickról billenő kapcsolóval vezérelhető, de bizonyos modelleknél a legolcsóbb variáció esetén még előfordul kézi irányváltó kapcsoló a kormány bal oldalán, de kuplung pedál ezeken a modelleken sincs.
4-es sorozat

Az utóbbi évek fejlesztésének egyik eredménye a 4-es sorozat, mely a Nyugat-Európai gyártók derék kialakítása szerint készül, ez a megoldás nagyobb kormányzási szöget, így jobb fordulékonyságot biztosít, valamint a 4 kerék talajkövetése a derék billenésével valósul meg a korábbi modellek hátsó tengely királycsapjánál történő billentésével szemben. A 4-es sorozat további előnye a keskenyebb gém kialakítás, mely jobb rálátás enged a munkaeszközre, valamint jobb a gém párhuzam vezetése emelés közben. Az új kialakítás valamivel magasabb árral is párosul, de az Everun az árérzékeny vevőket sem szeretné elveszíteni, ezért a régebbi kialakítás is gyártásban marad.
 
 
Gazdag felszereltség
 
Az Everun rakodókat Magyarorzágon alapfelszereltségként széles, traktor mintás abroncsokkal, hidraulikus gyors eszközcsatlakoztatással, Euro eszköz felfogatással és a gémen 3. kör vezérléssel kínáljuk, mely például trágyavilla vagy 4az1-ben kanál működtetéséhez használható. A fülkés rakodók alapfelszereltségként tolatókamerával és rádióval is felszereltek. Opcióként legnépszerűbb felszereltségek a légkondícionáló, a LED-es munkalámpák, E4 közúti világítás, gém lengéscsillapítás és a légrugós ülés, de olyan különlegesebb extra is elérhető, mint a gémbe épített mérleg.
Akciós ajánlatok
Év végére akciós katalógussal is készültünk, melyben egyéb gépeink mellett Everun rakodók akciós ajánlatait is tartalmazza. A katalógust az alábbi linken letöltheti.
Akciós újság

Nagy Márk
SZEGÁNA Kft.
+36-30/627-8052
szegana1@t-online.hu

Email
Weboldalunk
Facebook
YouTube
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!