Everun – Rakodók a német elvárások szerint! (x)

Agro Napló
A kínai Everun gyár egy hihetetlenül ambiciózus gyár. Komoly szándékuk, hogy rakodógépeikkel meghódítsák Európát. Ezen szándékuk olyan komoly, hogy német-kínai vegyes vállalatot hoztak létre, melyben a német fél a tesztelést és a fejlesztési javaslatokat adja, míg a gyártás és az igények szerinti fejlesztést a kínai gyárban végzik. Egyébként a német partner európai alkatrészközpontot is fenntart, így a szükséges pótalkatrészek 1-2 munkanap alatt megérkezhetnek.

Természetesen ez csak a kezdet, hamarosan más európai országokban is kialakítanak alkatrész ellátó raktárakat, hogy a vásárlók minél elégedettebbek legyenek az Everun rakodókkal. A német szokások szerint, a magyar forgalmazó SZEGÁNA Kft szervizeseit képzésre a német központba Meiningen-be fogadták, ahol a szervizeset kiképezték. A képzés során a gépek finomhangolására, és a komplett kínálat tesztelésére is sor kerülhetett. A telephelyen megtekinthető volt az első teleszkópos gémmel szerelt Everun rakodó, a prototípus, melyet a németek alaposan teszteltek. A tapasztalatok és javaslatok szerinti módosított gépek azóta már sorozatgyártásban vannak.

Az Everun rakodók jellemzően kínai motorokkal szereltek 25-237 LE teljesítmény kategóriában, öszekerékhajtásuk hidrosztatikus, a kormányzás pedig derékcsuklós. A csúszókormányos rakodókhoz képest használatuk olcsóbb, többek között jóval alacsonyabb az üzemanyag felhasználás és a gumikopás is sokkal mérsékeltebb.  A német elvárásoknak megfelelően rengetegféle extra felszerelés és adapter rendelhető a gépekhez. Adapterek közül választható raklapvilla, univerzális kanál, földkanál, 4 az 1-ben kanál, hó kanál, trágyavilla, bálavilla, csomagoltbála-fogó, rönkfogó, fix hótoló, hidraulikus hótoló, hómaró, útseprő, keverőkanál, oszlopfúró, homokszóró…stb. Ezek az adapterek sokféle felhasználásra alkalmassá teszik az Everun rakodógépet, mely a földmunkától kezdve a trágyapakoláson át a raklapos árú mozgatására, hó tolásra, hó marásra, csúszásmentesítésre, telephely tisztántartásra… használható.

A rakodók mindegyike rendelhető 3 hidraulika körrel, mellyel a hidraulikus munkaeszközöket lehet kezelni. A gépek rendelhetőek fülke nélkül vagy fűthető fülkével, opcióként pedig légkondicionálóval is. Jellemzően alapfelszereltség a tolatókamera, a rádió, az elektromos állófűtés, elektromos irányváltó a joystickon. Mely modellek itthon a legnépszerűbbek?

A széles palettából néhány gépet kiemelnénk:

Az Everun ER08 rakodó 3 hengeres 34 LE-motorral szerelt, 800 kg max. emelési képességgel rendelkezik, teljes szélessége 1,42 m, magassága pedig fülkével 2,5 m, saját tömege 2.500 kg. 0,6 m3-es kanállal szerelt, ez a gép ideális univerzális rakodógép lovardákban, állattartó telepeken, kisebb tüzép telepeken.
Az alapgép már 2,7 millió Ft + ÁFA-tól elérhető.

Az Everun ER16 rakodó 50 LE-s 4 hengeres motorral szerelt, 1.600 kg max. emelési képességgel és 3,1 m emelési magassággal rendelkezik. A géphez 0,8 m3-es 2 m széles kanál jár, alapfelszereltségként a gyors eszközcsatlakoztatás, elektromos irányváltó jár a géphez.
Az alapgép földkanállal már 4,3 millió Ft + ÁFA-tól elérhető.

Az Everun ER20 rakodó 75 LE-s motorral szerelt, 2.000 kg max. emelési képességgel és 3,45 m emelési magassággal rendelkezik. A géphez 1 m3-es 2,1 m széles kanál jár, alapfelszereltségként a géphez.
Az alapgép földkanállal már 5,2 millió Ft + ÁFA-tól elérhető.

Az Everun ER1500 teleszkópos homlokrakodó 55 LE-s motorral szerelt, 1.500 kg max. emelési képességgel és 4,25 m emelési magassággal rendelkezik. A géphez 0,65 m3-es 1,7 m széles kanál jár, alapfelszereltségként a géphez.
Az alapgép földkanállal már 4,9 millió Ft + ÁFA-tól elérhető.

Az Everun ER2000 teleszkópos homlokrakodó 81 LE-s motorral szerelt, 2.500 kg max. emelési képességgel és 4,5 m emelési magassággal rendelkezik. A géphez 1 m3-es 1,8 m széles kanál jár, alapfelszereltségként a géphez.
Az alapgép földkanállal már 5,4 millió Ft + ÁFA-tól elérhető.

2013 óta több mint 500 db Everun rakodó talált gazdára Németországban, ami a kedvező ár mellett köszönhető a megfelelő minőségnek és jó alkatrész utánpótlásnak is. Az Everun rakodókról bővebb információt a kizárólagos hazai forgalmazó SZEGÁNA Kft. honlapján a www.szegana.hu honlapon találhat.

Nagy Márk
SZEGÁNA Kft.
+36-30/627-8052
szegana1@t-online.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!