MENÜ

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút és a MATE

Agro Napló 2021.06.04.

Tevékenységük közös fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE); a megállapodás célja, hogy az egyetem még inkább gyakorlatorientált alap- és mesterképzést biztosítson hallgatóinak, amihez a Magyar Közút többek között gyakorlati képzési és ösztöndíj-lehetőséget is biztosít majd – közölte az Agro Naplóval a felsőoktatási intézmény.

Szilvai József Attila és Dr. Gyuricza Csaba

 

A tájékoztatás felidézi: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a megfelelő szakmai utánpótlás biztosítása érdekében a gyakorlatorientált duális képzésre, ennek köszönhetően pedig egyre több fiatal szakember csatlakozhatott a társasághoz. Ebben a sikerben nagy szerepe van a számos felsőoktatási intézménnyel kötött széleskörű együttműködési megállapodásoknak, aminek legújabb eredménye a gödöllői székhelyű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel megkötött egyezség.

Az együttműködés alapján a Magyar Közút vállalja, hogy az ösztöndíj-lehetőség mellett biztosítja a megfelelő szakmai gyakorlatot, különböző kutatás-fejlesztési-innovációs projektekbe is bevonja a MATE-hallgatókat, továbbá mentorok együttműködésével vállalati oldalról is segíti a szakdolgozatok elkészítését. A fiatal szakemberek így könnyebben találnak végzettségüknek megfelelő munkahelyet, mert az őket foglalkoztató vállalatok szívesen látják munkavállalóik között a saját igényeik alapján képzett, saját technológiáikat és munkahelyi elvárásaikat ismerő szakembereket.

Az együttműködésnek köszönhetőn az egyetem figyelemmel kísérheti a munkaerőpiaci igényeket, melyekre alapozva alakítja ki, illetve módosítja képzéseit annak érdekében, hogy hallgatói a munkaerőpiac által igényelt naprakész tudással rendelkezzenek. Az egyetem továbbá aktív szerepet vállal a Magyar Közút foglalkoztatottjainak szakmai továbbképzésében és abban, hogy hallgatói megfelelő mennyiségű és minőségű információhoz jussanak a vállalat tevékenységéről.

„Társaságunk egyik kiemelt feladatának tartja, hogy a hazai egyetemek tevékenységükhöz kapcsolódó karaival, ezáltal pedig a jövő fiatal és ígéretes szakembereivel jól működő, egymást támogató partneri kapcsolatot alakítson ki. Az újabb ígéretes megállapodás nagyban segíti a kitűzött célt, a hazai szakemberképzés, a gazdaság és a munkaerőpiac egyensúlyának fenntartását” – mondta az aláírási esemény okán Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

„A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem valamennyi intézetére, valamennyi képzési területére kiterjedő együttműködést írunk alá, amely valóban segíteni fogja a végzett hallgatók elhelyezkedését, a még hallgatói státusszal rendelkezők ösztöndíj- és gyakornoki programban való részvételi lehetőségét, továbbá értékes szakdolgozat- és diplomamunka-témák meghirdetését. Az együttműködés további eredménye lehet a közös hazai és nemzetközi K+F projektekben való részvétel, illetve szakmai munkacsoportok létrehozása, elősegítve ezzel mindkét fél számára a kutatói-fejlesztői munka sikerességét” – emelte Gyuricza Csaba, a MATE rektora a megállapodás kapcsán.

A megállapodás lehetővé teszi a Magyar Közút számára, hogy tevékenységét naprakész tudományos ismeretekre, értékelésekre támaszkodva lássa el, valamint lehetőséget ad az Egyetemen tanuló hallgatók ismereteinek bővítésére. A jelen megállapodás hozzájárul a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem különböző szintű képzési és kutatóhálózati tevékenységének hatékonyságához is – tartalmazza az összefoglaló.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a MATE június elején ünnepélyes keretek között kötötte meg együttműködési megállapodását, amelyet az egyetem részéről Gyuricza Csaba professzor, a MATE rektora, a közútkezelő részéről pedig a társaság vezérigazgatója, Szilvai József Attila írt alá.