MENÜ

„Best of show” díjat kapott az MKB Bank által elsőként bevezetett digitális termék a világ egyik legnagyobb fintech rendezvényén

2018.03.20.

Az USA-ból 2007-ben indult Finovate a világ egyetlen olyan demo-fókuszú konferencia sorozata, ahol a nemzetközi kiállítók a leginnovatívabb pénzügyi és banki technológiákat mutatják be a szabályozók, a pénzügyi befektetők, az iparági elemzők és természetesen a média részére. A konferencia sorozatot 2011 óta Európában, 2012 óta Ázsiában is megrendezik, az idei európai rendezvény március 6 és 9 között Londonban volt.

 

Az MKB Bank több olyan digitális megoldását, mint az MKB MobilApp, az MKB NetBANKár már eddig is a W.UP magyar fintech vállalattal együttműködve fejlesztette ki. A két szervezet legújabb együttműködésének eredménye a Sales.Up névre keresztelt, a bankszektorban használandó real-time megoldás, amely észleli az ügyfelek pénzügyi élethelyzeteit és  ezekre valós idejű ajánlatokkal és javaslatokkal reagál.

A londoni Finovate-re a W.UP kérte fel Hetényi Márk-ot, hogy az MKB-val együttműködve mutassa  be a Sales.Up erejét, tudását.  Bemutatónk igazi varázs show volt: úgy mutattuk be terméket mintha a tranzakció történetből és a mobilos lokációból bűvészmutatvány lenne élethelyzeteket kimutatni. Az előadás előtt rengetegszer elpróbáltuk közösen a bemutatót, mely a teljes nemzetközi szakma elismerését elnyerte, hiszen Finovate „best of show” lettünk!

Hetényi Márk, MKB Bank Digitális, Retail és Stratégiai vezérigazgató-helyettes:

„Az MKB 2017 tavaszán írt ki tendert „Valós Idejű döntési motor és customer insight” bevezetésére, melyre magyar és nemzetközi cégeket hívtunk meg. A tenderen a Sales.Up megoldást választottuk, hiszen a W.UP üzleti megközelítése, szakértői csapata és stratégiai partnerként történő hozzáállása egyértelművé tette, hogy velük együttműködve a legjobbat tudjuk kihozni magunkból és ezáltal a lehető legnagyobb értéket és élményt tudjuk megteremteni ügyfeleink számára is. Az azóta eltelt időben bankunk testre szabta, „MKB-sította” a terméket, készen állunk a tesztelésére. A bevezetés nemcsak technikailag jelent újdonságot, hanem lehetőséget teremt az MKB és ügyfeleink kapcsolatának teljes újragondolására is, hiszen képessé válunk arra, hogy ügyfeleink egy-egy - akár hirtelen előálló - pénzügyi élethelyzetére is azonnali megoldásokkal tudjunk reagálni. Biztosak vagyunk benne, hogy ügyfeleink számára hatalmas élmény lesz megtapasztalni, hogy a jövőben mi mindenre tudunk figyelni és milyen hatékonyan tudjuk segíteni az életüket.”