A Növekedési Hitelprogram módosításaira nagy igény van a cégek részéről (x)

Agro Napló
„A Növekedési Hitelprogramban májustól egy év helyett 3 évre növekszik a forgóeszközhitel maximális futamideje, és a beruházási hitelek lehívásának végső határideje is fél évvel kitolódik. A K&H által is javasolt módosításokra egyértelműen nagy igény van a cégek részéről, így a már folyamatban lévő hiteligényléseknél arra számítunk, hogy a vállalkozások kivárnak, hogy az új követelmények szerint vehessék igénybe a kedvezményes forrást” - mondta el Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

„A Növekedési Hitelprogram (NHP) 2014. május 1-jétől életbe lépő módosításai szerint a forgóeszközhitelek maximális futamideje az eddigi egy évről három évre emelkedik, illetve a beruházási hitelek lehívásának végső határideje idén év vége helyett 2015. június 30-ra tolódik. Az említett változásokat a K&H is javasolta az MNB számára, mivel az eddigi tapasztalatok és ügyféltárgyalások alapján mindkettőre nagy igény van a cégek részéről” – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

„A forgóeszközhitel futamidejének kibővítése azért is elsődleges fontosságú, mivel az NHP első szakaszában a forgóeszközhitel maximális futamideje még 10 év volt, és csak a második szakaszban csökkent mindössze egy évre. Márpedig nagyon sok esetben a cég likviditás menedzsmentjéhez és gazdasági tevékenységéhez jobban illeszkedik a hároméves futamidő, mint az éven belüli forgóeszközhitel. Ezzel az ügyfelek hosszabb távon is fedezni tudják forgóeszköz igényüket, abban az időszakban is, amíg a beruházás megtérül” – mondta el a szakember.

„A program második szakaszában a K&H-nál eddig mintegy 26 milliárd forint összegben, közel 400 céggel történt szerződéskötés. Jelenleg most folyik a bankon belül a felkészülés, hogy május 1-jétől zavartalanul történjen az igénylés és a folyósítás, már az új szempontoknak megfelelően. Az eddigieknél kedvezőbb feltételek bevezetése miatt azonban arra lehet számítani, hogy a következő hetekben a már folyamatban lévő hiteligénylések esetében inkább kivárnak majd a vállalkozások, hogy a szerződéskötés az új követelménynek megfelelően történjen” – hangsúlyozta ki Hodina Péter.   

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Érkezik a kedvezményes aszályhitel!

Érkezik a kedvezményes aszályhitel!

Közzétették azt a kormányhatározatot, amely szerint az állattartók és az aszálykárosult termelők 3%-os kamattal vehetik fel szeptember 20-tól az Agrár...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!