A Növekedési Hitelprogram a mezőgazdaság motorja (x)

Agro Napló
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramja (NHP) áll a magyar mezőgazdaság növekedése mögött, áll az Atradius hitelbiztosító piacelemzésében. A piacvezető hitelbiztosító egyebek mellett finanszírozási szempontból vizsgálta az agráriumot. A tanulmány szerint 2009 óta kizárólag a mezőgazdasági hitelállomány tudott nőni, a gazdaság más szektorainak finanszírozása stagnált vagy romlott. A mezőgazdaság részesedése NHP második fázisára a kezdeti 14%-ról 28%-ra nőtt.

„A mezőgazdaság a legfrissebb adatok szerint 3,7%-kal járult hozzá a magyar GDP-hez, vagyis a súlyához képest jóval nagyobb arányban részesült a Növekedési Hitelprogramból. Ugyanakkor a magyar agrárium az egyik legkockázatmentesebb ágazat, ahol kedvezőek a hitelkockázati mutatók, és ennek megfelelően olcsók a refinanszírozási források” -, mondta Vanek Balázs, az Atradius hitelbiztosító országigazgatója. Az elemzés szerint az agrárium a bruttó hozzáadott értékből 4,4%-ot adott, a beruházásokban 6,1%, a foglalkoztatásban pedig 4,6% volt az aránya. A kihelyezett források legnagyobb része új hitel, és ezen belül is sok a beruházási hitel, a második fázisban 62%. A tanulmány kiemeli, hogy az idei évtől a forgóeszköz-hitel megszűnik, mert az MNB immár kizárólag beruházási célra teszi elérhetővé a konstrukciót. 

A programban eddig 650 agrárvállalkozás 65 milliárd forint értékű fejlesztést valósíthatott meg, amihez 30 milliárd forint fejlesztési hitelt használtak fel.  Ez hozzájárult ahhoz, hogy pl. 2014-ben az agrár-beruházások növekedése 16,8% volt az előző évihez képest.  A hitelbiztosító elemzése szerint a mezőgazdasági cégek összes kötelezettségállománya jóval meghaladja az 1000 milliárd forintot, amelyből a bankok az integrátorokon, lízing- és faktorcégeken illetve szállítókon keresztül 61%-ban finanszírozzák a mezőgazdasági cégeket.  Az integrátori hitelek egy része a szállítók körébe sorolható, így az összes szállítói finanszírozás 26%-t tesz ki. A hitelbiztosító éppen ebben a beszállítói szegmensben képes átvállalni a halasztott fizetés kockázatát a biztosított ügyfelektől, és ez a szolgáltatás a mezőgazdaságban ma már igen elterjedtnek számít.

Az Atradius azt várja, hogy az idén tavalyhoz képest 4 százalékkal nő a kötelezettségek állománya.  Ezen belül a rövid lejáratú kötelezettségek 5,7 milliárd forinttal (alig több mint 2 százalékkal) csökkennek, a hosszú lejáratú kötelezettségek pedig 19 milliárd forinttal, azaz 18,6 %-kal nőnek 2016-ban.

„Lényeges, hogy itt nem csak az eddigi jó teljesítményről beszélhetünk, hanem a jó kilátásokról is. 2020-ig az élelmiszeriparban és a mezőgazdasági termelésben is jelentős, 10 és 20% közötti növekedést várunk. Ráadásul a refinanszírozás idei szabályai új lehetőségeket nyújtanak az exportban is, mondta Vanek Balázs.

Az országigazgató hozzátette, a 2016-os szabályok között megjelent a mezőgazdasági és erdőgazdasági célú finanszírozás a haszonbérleti jog megszerzéséhez kapcsolódóan, ami szintén az agrárium stratégiai mivoltát jelzi.  Emellett fontos tudni, hogy a mezőgazdaság a 2015–2020-as időszakban 2715 milliárd Ft közvetlen, illetve 1250 milliárd Ft agrár- és vidékfejlesztési támogatásban részesül, amelyből 2016-ban több mint 800 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek meg.  Ezért érdemes most pályázniuk az agrárcégeknek, mert nem biztos, hogy 2020 után lehetőségük lesz EU-támogatásokhoz jutni a jelenlegi feltételekkel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kezdődik a letenyei piacfejlesztés

Kezdődik a letenyei piacfejlesztés

Fedett termelői piac, valamint egy hűtőház kialakítását kezdték meg Letenyén, közel 236 millió forintos beruházással – tájékoztatta a város önkormányz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!