A Coop elkötelezett a magyar termékek iránt (x)

Agro Napló
A Coop elkötelezett a magyar termékek iránt. Ennek alapja, hogy kiterjedt és stabil a 2015 óta tartó együttműködés a Coop Csoport és a Magyar Termék Nonprofit Kft. között, ugyanis közös értékek vezérlik a feleket – közölte a cégcsoport az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint a Coop számára mindig alapérték volt, hogy a hazánkban előállított termékek jelentős értéket képviselnek a cégcsoport számára, és büszke arra, hogy már 14 éve rendezi meg a magyar élelmiszer-feldolgozást középpontba állító Coop Rallyt – hangzott el egy közelmúltban megrendezett budapesti kereskedelmi fórumon. A jelenlévők kiemelték: keresik az együttműködés elmélyítésének további lehetőségeit is.

A Coop számára fontos, hogy ahol csak lehet, ott magyar árut szerez be – mondta el Tóth Géza a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója a Magyar Termék Nonprofit Kft. és az üzletlánc által szervezett fővárosi kereskedelmi eszmecserén. A vezérigazgató utalt rá: a hazai kereskedelmi szereplőknek általában a hazai beszállítókkal van szorosabb és kiterjedtebb kapcsolata, külföldi áruval csak ott pótolják a magyar termékek hiányát, ahol egy kedvező hazai alternatíva nem érhető el.

A vezérigazgató emlékeztetett: az üzletlánc már 14 éve rendezi meg a Coop Rallyt, amely a magyar élelmiszer-feldolgozás jelentőségére, illetve a hazai termékek erősségeire hívja fel a figyelmet. „Amikor elkezdtük szervezni, még csak nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mára azonban a magyar termékek preferálása fontossá vált és más kereskedelmi szereplők stratégiájában is megjelenik.”

Tóth Géza arról is beszélt: büszke arra, hogy az elmúlt csaknem másfél évtizedben száznál is több kiváló magyar élelmiszeripari szereplőt tudtak bemutatni az az eseménysorozat révén. A Coop Rally sikeressége indokolja azt, hogy a rendezvényt továbbfolytassák a jövőben is.

„A Coop Csoport és a Magyar Termék Nonprofit Kft. együttműködése keretében közös marketingakciókat, nyereményjátékot bonyolítanak le, de a piaci tesztelésre, lokális termékek országossá tétele is zajlik. Ezen kívül az egyik legfontosabb lépés a Magyar Termék védjegyek használata a Coop sajátmárkás termékein” – mondta el Tóth Géza.

A Magyar Termék, a Hazai Termék és a Hazai Feldolgozású Termék ismertsége és elismertsége kiemelkedő, így segít a vásárlóknak a döntéshozatalban – mutatott rá a fórumon Benedek Eszter. A Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizet a magyar eredetű áruért, ha pedig Magyar Termék védjegy van rajta, az még többet ér számukra.

„Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja” – ismertette egy friss kutatás eredményeit a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a védjegy tanúsító jellegű, egy termék csak akkor kaphatja meg a használati engedélyt, ha a kétkörös szakértői bírálaton megfelel.

Benedek Eszter kitért a Coop Rallyra is, és kijelentette: a rendezvény üzenete megegyezik a Magyar Termék Nonprofit Kft. üzenetével. „Ezért nem kérdés, hogy ezen a ponton is együttműködnek a  szervező, Coop üzletlánccal”. Az ügyvezető kijelentette: a Nonprofit Kft. jövőbeni tervei közt szerepel egy mesekönyv-sorozat publikálása is. A sorozat a kiegyensúlyozott táplálkozás, az egészséges életmód és a magyar termékek jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet – tartalmazza a tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!