MENÜ

Címke: vidékfejlesztés

Partnereink hírei > X 2021.06.21.

Nagy lehetőség előtt állnak a magyar gazdák

Történelmi léptékű vidékfejlesztési program nyújt finanszírozási segítséget a magyar agráriumnak – hangzott el a Budapest Bank online rendezvényén, ahol a jelenleg elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokról, valamint az agrárium digitalizációjáról volt szó. Az eseményen Dr. Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság védelméről beszélt, a finanszírozási lehetőségeket pedig Papp Zsolt György, vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár ismertette.

Hírek > Pályázatok 2021.06.01.

Megjelent a külterületi helyi közutak fejlesztését támogató felhívás

Május végén megjelent „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című felhívás, amelynek keretében a vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet – közölte az agrárminiszter, hozzáfűzve: a felhívás keretösszege 50 milliárd forint, és az érintettek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett, maximum 300 millió forintra pályázhatnak.

Hírek > Gazdaság 2021.05.31.

Javul a vidéken élők életminősége a Magyar Falu Programnak köszönhetően

Javul a kistelepüléseken élők életminősége a Magyar Falu Programnak köszönhetően, az ötezer lakosnál kevesebb lélekszámú települések fejlesztésére ugyanis 2019-ben még 150 milliárd forintot, 2020-ban már több mint 200 milliárdot, míg az idén pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeget fordítanak – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos május végi, királyszentistváni sajtótájékoztatóján.

Hírek > Gazdaság 2021.05.26.

Új elemmel bővül a Magyar Falu Program

„Új elemmel bővül a Magyar Falu Program, több mint 5 millió négyzetméternyi állami tulajdonú ingatlant ajánlunk fel a falusi önkormányzatoknak, hogy azokat közcélra tudják majd használni” – tette közzé a kormányzati hírportál május végén.

Hírek > Gazdaság 2021.05.25.

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program

Míg 2019-ben 150 milliárd forintot fordítottak falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, illetve a mellékutak fejlesztésére, addig 2020-ban több mint 200 milliárd, 2021-pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a pünkösdi hétvégén a Hajdú-Bihar megyei Bakonszegen.

Hírek > Gazdaság 2021.05.11.

Elindult a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program – még lehet pályázni

A magyar vállalkozókra, kisvállalatokra óriási feladat hárul az ország újraindításában, hiszen a gazdaság szinte minden területén megtalálhatóak, és rengeteg családnak biztosítanak megélhetést, éppen ezért indították el a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot, ami a legkisebb települések cégeinek nyújt jelentős segítséget – tette közzé május elején közösségi oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Szakfolyóirat > 2018/08 > Aktuális Agrárminisztérium Dr. Feldman Zsolt Közös Agrárpolitika

Dr. Feldman Zsolt: A mezőgazdaságban mindig vannak sürgős feladatok

A mezőgazdaság olyan gazdasági ágazat, amelyben természeténél fogva mindig vannak sürgős, megoldandó feladatok. „A legfontosabb feladataink közé tartozik – ha csak néhányat ki szeretnék emelni – a birtokpolitika terén az osztatlan közös tulajdonú termőföldek megszüntetése és az öntözésfejlesztés előtt álló akadályok szisztematikus lebontásának megindítása, valamint az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni rendszerének kialakítására irányuló egyre intenzívebbé váló tárgyalásokon való aktív, kezdeményező magyar részvétel.”

Szakfolyóirat > 2018/12 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Hazánk érdeke és elérendő célok a KAP 2020 utáni időszakában

A KAP rendszere – igazodva a költségvetéshez – hétévente permanensen változik, ami tükröződik a jogcímekben, intézkedésekben, illetve a filozófiában bekövetkezett változásokban. A jogszabálycsomag-tervezet új megközelítésben képzeli el az uniós mezőgazdasági termelőket érintő intézkedéseket, a mostani ciklushoz képest kevesebb forrásból gazdálkodva. Megkérdeztünk szakértőket, hogy véleményük szerint, mi lenne hazánk érdeke és melyek az elérendő célok a KAP működtetésének 2020 utáni időszakában, továbbá, az EU Bizottsága által közzétett tervezetben mely pontokon lenne szükség változtatásra, hogy hazánk számára előnyösebb legyen?

Szakfolyóirat > 2019/01 > Aktuális Nagy István Agrárminisztérium Mezőgazdaság

Jól teljesített a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Az elmúlt évekhez hasonló tendenciák érvényesültek az ágazatban 2018-ban is, így jól teljesített mind a mezőgazdaság, mind pedig az élelmiszeripar – mondta Nagy István agrárminiszter az Agro Naplónak, amikor a 2018-as évet értékelte, és a kérdésekre válaszolva kifejtette: továbbra is érvényesülnek az ágazatban a kedvező tendenciák és folyamatok.

Szakfolyóirat > 2019/02 > Aktuális Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Program vidékfejlesztés

Vidékfejlesztési Program: Az ősz közepéig 1280 milliárd forintról döntöttek

Tavaly ősz közepéig 1280 milliárd forint sorsáról született döntés, ami a Vidékfejlesztési Program (VP) teljes keretének 98 százaléka. Ez több mint 175 ezer kérelem támogatását jelenti, amely a jogosultságot nyert kérelmek 75 százaléka. A beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik, így a nyertes pályázók száma és a támogatás aránya is napról napra tovább nő – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára munkatársunknak, amikor Kis Miklós (K.M.) múlt év végén válaszolt az Agro Napló (A.N.) kérdéseire.

Szakfolyóirat > 2019/02 > Aktuális Mezőgazdaság vidékfejlesztés innováció

Európa-szintű vidéki innovációs verseny indul

A mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar jelentős társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokkal, ugyanakkor példátlan lehetőségekkel is szembesül. A vidéki innováció az egyik legégetőbb téma a falusi konyhaasztaloknál és az Európai Bizottság brüsszeli irodáiban egyaránt. Az innováció vidéken nemcsak az új termékek és szolgáltatások átvételéről, hanem a közös gondolkodásról is szól. A résztvevők együtt dolgoznak, hogy megoldást találjanak a kihívásokra. A sikeres partnerségek a vidéki innováción keresztül használják ki a felmerülő új lehetőségeket.

Szakfolyóirat > 2021/01 > Aktuális agrártámogatások Agrárium Next Generation EU

2021-ben új időszámítás kezdődik a hazai agráriumban

2021-ben új lehetőségek tárulnak a hazai agrárium elé. Számos módosítás általános, adózási, ügyrendi vagy egyéb működési tekintetben is érdekes. De szükséges kiemelni azokat a hazai mezőgazdaság működésére ható uniós vonatkozású eseményeket, amelyek jelentős, akár rendszerszintű változást eredményeznek és számos gazdálkodó tevékenységére hatással lesznek.

Oldalak: 4 / 11
1 2 3 4 5 6 7 8 9 ... 11