MENÜ

Címke: Tojás

Hírek > Gazdaság 2018.02.15.

Lassult a mezőgazdasági termékek drágulása

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérve a novemberi 7,7 százalék után. A növényi termékek 6,0 százalékkal, az élő állatok, állati termékek 3,8 százalékkal drágultak. A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hírek > Állattenyésztés 2018.02.09.

Enyhén növekedett a szalmonellafertőzések száma

Az EU legfrissebb, zoonózisokat összegző jelentése szerint 2016-ban enyhén növekedett a szalmonellózishoz köthető esetek száma az uniós tagállamokban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Ezzel megállt az a kilenc éve tartó tendencia, melynek során folyamatosan csökkent a regisztrált megbetegedések száma. A Nébih tapasztalatai alapján, a Salmonella-fertőzések mérsékelt növekedése hazánkban is megfigyelhető.

Hírek > Gazdaság 2018.01.18.

A tojás ára csúcsokat dönt, a halhúsé csökkent

Jelentős drágulás történt az utóbbi hónapokban a baromfi­piacon: a tojás drasztikus áremelkedése mellett a csirkehúsért is többet kell fizetniük a vásárlóknak – írja a Magyar Idők csütörtöki számában. A hal fogyasztói ára ugyanakkor az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent az áfacsökkentésnek köszönhetően.

Hírek > Gazdaság 2017.11.03.

Egyre drágább lesz a tojás karácsonyig

Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése, ami várhatóan az év végéig kitart - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) csütörtökön az MTI-vel. Még így is jobb a helyzet, mint Lengyelországban, ahol karácsonyra eltűnhet a tojás a boltokból, mert a termelőknek jobban megéri exportálni termékeiket, mint a hazai boltokban keresni rájuk vevőt.

Hírek > Állattenyésztés 2017.10.26.

Thaiföldre is szállíthatnak baromfitermékeket a hazai vállalkozások

Pozitívan értékelte a 2016. július 4-8. közötti magyarországi rendszerauditot a Thaiföldi Állategészségügyi Hatóság (DLD), így a jövőben kacsa- és libamájat, valamint napos baromfit és keltető tojást is kiszállíthatnak a magyar vállalkozásoknak a délkelet-ázsiai országba – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

Hírek > Állattenyésztés 2017.10.16.

Több tojást kellene termelnünk a szakmai szövetség szerint

Növelni kell a magyarországi tojástermelést, hogy a nagyüzemi tojás-önellátottsági szint a mostani mintegy 50 százalékról 75 százalékra emelkedjen – ezt a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség, MTTSz) alelnöke mondta pénteken a tojás világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, Budaörsön –közölte az MTI.

Hírek > Állattenyésztés 2017.10.09.

Azt hitte, vége a tojásbotránynak?

Bár az elmúlt hetekben már nem találtak újabb szennyezett tojás­szállítmányt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei az országban, az óvatosság továbbra is indokolt – írta a Magyar Idők szombaton. A hatóság azt tanácsolja, hogy a fogyasztók alaposan nézzék meg, mit tesznek a kosarukba, a termelők pedig csak megbízható forrásból szerezzék be az állományok kezelésére használt szereket.

Hírek > Gazdaság 2017.09.15.

Már feljelentések is történtek a fipronilos tojások ügyében

Több mint 280 tojás és tojástermék minta ellenőrzése során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a határérték feletti fipronil szennyezés miatt két esetben tett feljelentést – közölte a hatóság az MTI-vel. A jogsértő termékeket mindkét esetben kivonták a forgalomból.

Szakfolyóirat > 2013/09 > Aktuális repce Tej Tojás

Szeptemberi Hírvilág

Madárkontroll a tejtermelő tehenészetekbenKészen áll Írország még több tej termelésére?Ukrajna megduplázza a repce exportjátA francia mezőgazdasági miniszter cselekvési tervet indított a baromfi és tojáságazatban

Szakfolyóirat > 2012/08 > Állategészségügy Tojás Fertőtlenítés tyúkok

Árutojás termelõ rendszerek tisztítása és fertõtlenítése

Az árutojás elõállító gazdaságok (mint minden állati terméket elõállító gazdaság) kiemelt figyelmet kaptak az utóbbi években állatjóléti szempontból a vásárlók részérõl. Az igények jelentõs szigorításokat generáltak az elhelyezési körülményekben, ennek egyik eredménye a hagyományos rendszerek megszüntetése. Kérdésként merül fel, hogy a jelenleg is alkalmazható tartási módok higiéniai szempontból miként teljesítenek.  

Szakfolyóirat > 2006/10 > Állattenyésztés Tej Hús Élelmiszer

A „funkcionális” tojás fogyasztói megítélése

Az állattenyésztés dinamikusan fejlõdött az utóbbi fél évszázadban, aminek eredményeképpen az iparilag fejlett országokban, így például az Európai Unióban, ma már ismeretlen a tojás-, hús- vagy tejhiány. Az állati termék elõállítás során azonban hosszú idõn keresztül a fõ hangsúlyt fõképp a mennyiségi mutatókra helyezték, és kevesebb figyelmet fordítottak, sõt még fordítanak ma is az állati termékeknek a humán egészségvédelmével kapcsolatos kémiai összetételére.

Szakfolyóirat > 2006/08 > Állattenyésztés Tojás Takarmány tyúk

A tojás minõségét befolyásoló

A tyúktojás egyrészt humán élelmezési szempontból fontos és emellett nagy biológiai értékû élelmiszer, másrészt tartalmazza a madárembrió normális fejlõdéséhez nélkülözhetetlen összes táplálóanyagokat. A fogyasztó számára hasznos, de egyúttal létfontosságú anyagok mellett azonban a tojás tartalmazhat olyan összetevõket is, amelyek a fogyasztó, illetve a fejlõdésben lévõ embrió szempontjából kedvezõtlen irányban befolyásolják a tojás minõségét.

Szakfolyóirat > 2004/4 > Állattenyésztés Tojás tyúk tartás

Új kihívások az alternatív tojótyúktartás bevezetése során

A holland kormány már az Európai Unió tojótyúktartásra vonatkozó szabályozását megelõzõen támogatta a ketreces tojótyúktartás átalakítását alternatív tartási módra mélyalmos rendszer és tojóház bevezetése révén. A tartási mód változtatása szemléletváltozást tesz szükségessé: a ketreces tartásnál a technika állt a középpontban (system management), az alternatív mód során az állat igényei az elsõdlegesek (bird management). A tyúkok nagyobb mozgási szabadsága többletfeladattal jár az állattartó számára. Nehézséget okozhat a nagyobb élõmunka-igény, a fészkeken kívül megtojt tojások (ún. alomtojás) kezelése, a nagyobb ammónia- és porterhelés, betegségek gyakoribb elõfordulása és következményeként a tojás fajlagosan nagyobb önköltsége. A következõkben az állatok tartásának új szempontjait mutatjuk be, melyek figyelembevétele az alternatív tojótyúktartásra való átállás során szükséges a megfelelõ termelési eredmények elérése érdekében.

Szakfolyóirat > 2003/11 > Takarmányozás Tojás tojástermelés jércék

A tojástermelés hatékonyságának növelési lehetõségei a takarmányozás eszközeivel

A gazdasági állatok, így a tojótyúkok termelését egyrészt a genetikailag meghatározott képességek, másrészt a tartástechnológiai tényezõk és természetesen a takarmányozás határozzák meg. A madarak emésztési sajátosságai néhány tekintetben jelentõsen eltérnek más együregû gyomrú állatokétól. A legjelentõsebb különbség a tápcsatorna hosszában figyelhetõ meg, de eltérések vannak a táplálék áthaladásának idejében és az anyagcserében lejátszódó folyamatok sebességében is. A felsorolt különbségek miatt a madarak takarmányozását egészen más irányelvek szerint kell végezni, mint más monogasztrikus állatokét vagy a kérõdzõkét. Emellett jelentõs különbségek vannak a különbözõ baromfi fajok és fajták, típusok és fõleg az egyes korosztályok igényei között. A felsoroltakon kívül még befolyásolhatja a takarmányozást a tartás módja és célja is. Amikor a tojástermelés hatékonyságát kívánjuk vizsgálni, akkor érdemes talán néhány szó erejéig azzal foglalkozni, hogy valójában mire is van szükség a jó minõségû tojás elõállításához. A gazdaságos tojástermelés alapját a jércenevelés alapozza meg vagy teszi tönkre, még a tojásrakás megkezdése elõtt. Ezt követõen a tojástermelés idõszakának takarmányozásáról kell említést tenni, de nem szabad megfeledkezni a különbözõ takarmány alapanyagok és kiegészítõk jelentõségérõl sem.

Szakfolyóirat > 2003/9 > Pr Tojás Takarmány csirke

Tojástermelés az AGROKOMPLEX C.S. Rt. takarmányaival

A tojó típusú tyúkok nemesítése során az elmúlt időszakban a szelekció elsősorban a tojástermelés, az egyedi tojástömeg és a héjszilárdság javítására irányult. Mindebbõl következik, hogy jelentõsen megnõtt az egy tojótyúk által megtermelt összes tojás mennyisége, miközben látványosan javult a takarmányértékesítés is. Ezen megnövekedett igények kielégítésére fejlesztette ki az AGROKOMPLEX C.S. Rt. az Aranytojás tojó takarmányozási programját, melynek célja az egyes korcsoportok tápláló- és hatóanyag-szükségleteinek maradéktalan kielégítése volt.

Szakfolyóirat > 2003/5 > Takarmányozás Tojás tojó tyúk Takarmányozás

Tojótyúkok takarmányozása a tojástermelés idõszakában

Mi is a tojás tulajdonképpen, aminek az „elõállítását” megcélozzuk a tyúk tartásával? A tojás a baromfi petesejtje, amelynek tartalmaznia kell minden olyan táplálóanyagot, ami az embrió problémamentes csibévé fejlõdéséhez szükséges. A tojás átlagosan 31 % szárazanyagot és 69 % vizet tartalmaz. Egy 60 grammos tojás összetétele (Schmidt,1995): Víz 41,5 g Fehérje 6,7 g Zsír 6,0 g N-mentes kiv. 0,3 g Hamu 5,5 g Összesen 60 g

Szakfolyóirat > 2003/4 > Állattenyésztés hibrid Tojás betegség

A tojás minőségét befolyásoló tényezők

A tojás minőségét számos paraméterrel jellemezhetjük, melyek aktuális állapotát több tényező alakítja. Ezek részben fajta, tartástechnológiai, állategészségügyi és takarmányozási faktorok, másrészt pedig a tojás tárolásának tartamának, körülményeinek függvényei. Ezek a minőségi mutatók fontosak lehetnek a tojás forgalomba hozhatóságában, fogyasztási értékében ill. a fogyasztókra gyakorolt szubjektív hatásában.

Szakfolyóirat > 2001/8 > Állattenyésztés Pályázat Tojás

Az étkezési tojás piaci helyzete stabilizálásának

Igénylõ: Étkezési tyúktojást termelõ Támogatási forma: Pályázat Támogatás célja: Legfeljebb 2000 tonna élõ tömegû étkezési tojást (árutojást) termelõ tojótyúk termelésbõl történõ kivonása Általános feltételek: Baromfi Termék Tanács (BTT) tagság, az elkülönített intervenciós alapra történõ elõírásszerû befizetések vállalása. Baromfi vágóhídon vágásra került egyedekrõl, úgynevezett mérlegelési bizonylat és igazolás.

Oldalak: 5 / 10
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10