Kukorica Termésverseny 2016 2016.07.10.
Kukorica termésverseny 2016 - SZÁKSZENDI FUTAM: döntések és dilemmák V. rész
Az intenzív növekedés időszaka
Az intenzív növekedés időszaka
A K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén a hazai és holland szakemberek a szerves és a műtrágya felhasználás magyarországi helyzetét, gyakorlatát és lehetőségeit vitatták meg. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a talaj, a termés és a jövedelmezőség szempontjából egyaránt kedvező hatása van a szakszerű tápanyag-utánpótlásnak, egyelőre azonban messze nem használjuk ki az ebből adódó lehetőségeket.
Az idén hetedik évfolyamába lépett Nufarmer Magazin tavaszi-nyári lapszáma sorra veszi a kalászosok, a repce, a kukorica, a napraforgó és a borsó mellett az álló kultúrák aktuális növényvédelmi teendőit, melyekhez szakmai javaslatokat, gyakorlatias tanácsokat is fűzünk.
Célzott tápanyag-utánpótlási megoldások talajnak, növénynek.
Érdemes számolni a nagyobb jövedelmezőségért. A Magyarországra jellemző hosszú és meleg őszi időszakokban nem ritka, hogy a repce jelentős vegetatív tömeget fejleszt. Az ilyen erőteljesen fejlett állományokban a 2 kilogrammot is meghaladja a négyzetméterenkénti zöldtömeg. Ez pedig megteremti a lehetőségét annak, hogy a vegetáció későbbi szakaszaiban az eredetileg tervezetthez képest alacsonyabb szintű tápanyag-visszapótlás mellett is nagy termés és biztos jövedelem váljon elérhetővé.
A talajok tápanyagtartalma és azok felvehetősége folyamatosan csökken, fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaik romlanak, s mindezt az utóbbi évek megváltozott időjárása csak tovább súlyosbítja. Ezzel kapcsolatosan azonban gyors és hosszantartó hatást csak olyan terméktől várhatunk, amely egyidejűleg pozitív hatással van a talaj szerkezetére, vízháztartására, a talajban lévő mikroorganizmusokra és a növényre is.
2015 tavasza újabb feladatot ad a gazdáknak. A belvíz miatt csökken az aktív termőterületek száma, a talajok a csapadékos tél miatt telítődnek vízzel, a kipárolgás pedig még nem kezdődött el. Ahol lehetőség maradt tavasszal növénytermesztésre, ott fokozottabban kerül elő a termelés és termésbiztonság kérdése, ahol termesztéstechnológiai elemként a lombtrágyázás is középpontba kerül.
A káposzta öntözése esetén mindenképpen több tényezőt is figyelembe kell vennünk, mely alapvetően meghatározza, hogy milyen módszerrel tudjuk megvalósítani a víztakarékos öntözést. Ezek közül a legfontosabbak:
Hamarosan beköszönt a tavasz és választanunk kell, hogy földjeink tápanyag-utánpótlására milyen módszert választunk. Azt is mérlegelnünk kell, mi a fontosabb: a termésnövelés vagy a talaj védelme. Ha mindkettőre szeretnénk hangsúlyt fektetni, akkor Plantella Organikkal trágyázzunk.
Budapest, 2014. október 7. – A Nitrogénművek Zrt. a magyar agráriumban integrált szervezetet hozott létre, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan kiszolgálja a magyarországi mezőgazdasági termelőket. Az új üzletágakkal kibővült rendszert sajtótájékoztató keretében mutatták be.
A helyspecifikus tápanyag-utánpótlás gyakorlati eszközei a GPS alapú mezõgazdasági megoldások. A kínálatban egyre több, és egyre szélesebb tudásszintû skálán mozgó eszköz jelenik meg. A kínálat már adott, de a választás egyre nehezebb. Fontos, hogy olyan eszközt találjunk, ami nem csak a pénztárcánknak, hanem az elvégezendõ feladatnak is tökéletesen megfelel.
Sokáig tartotta magát az a vélekedés, mely szerint a szőlő képes alultáplált állapotban is „elfogadható” mennyiségű termést adni, amennyiben a többi műveletet rendben elvégezzük (metszés, növényvédelem, talajművelés stb.). A gondos tápanyagellátást mind a borszőlő, mind a csemegeszőlő egészséges növekedéssel, gazdag terméssel és jó minőséggel hálálja meg, sőt a télállóság miatt sem kell aggódnunk. Természetes, hogy a trágyaféleség és -mennyiség megválasztásánál érdemes figyelembe vennünk a szőlő és a talaj állapotát. Ha a szőlő vesszői erőteljesen fejlettek, a fajtára jellemző vastagságúak, a szőlő rendesen terem, akkor kevesebb trágya is elegendő. Ha azonban a vesszők gyengén fejlettek, vékonyak, esetleg rövidek és alacsony a termése is, akkor nagyobb mennyiségű trágya szükséges.
Új, egyedülálló sorozatot indítottunk útjára, amelyben Takács András „versenyprogramját” végigkísérve hónapról hónapra bemutatjuk a Kukorica Termésverseny valódi küldetését. A megválaszolandó kérdéseink, hogy mit hozhat ki belőlünk a versenyszellem, mit is jelent a kísérleti munka a termelési időszak egyes fázisaiban, mit és miért érdemes máshogy tennünk ahhoz, hogy sikert érhessünk el, mennyivel több odafigyelést, mennyivel „cizelláltabb”, azaz részletekbe menőbb technológiai terv alapján kell haladnunk, mennyivel élesebben vetődik fel a döntéskényszer és a vele járó dilemmák helyes értékelése.
A szélsőséges időjárási körülmények és a kártevők által okozott stresszhatások kivédésének legjobb módja a mélyen gyökerező, robusztus és egészséges növényállományok kialakítása.
Az elemzések szerint a mezőgazdasági termelők egyre nyitottabbak a környezetvédelem, az új technikák, mint például a trágyafeldolgozás megismerése iránt, azonban további – ösztönzőkön keresztül is ható – erőfeszítésekre van szükség, amely nem minden esetben pozitívan hathat a gazdaságok, üzemek hatékonyságára.
Az Alpha-Vet állattenyésztési és takarmányozás üzletágának, az ALPHAFEED-nek és a növényi tápanyag-utánpótlással foglalkozó divíziójának, az ALPHAPLANT-nak a célja, hogy a kiváló hazai szellemi tőke és alapanyagok felhasználásával olyan termékeket forgalmazzon, amelyek megfelelnek az ökológiai és biológiai gazdálkodás követelményeinek, ugyanakkor gazdaságosan alkalmazhatóak a nagyüzemi gazdálkodásban. Ennek fényében a mintegy 200 szakembert felvonultató őszi Partnertalálkozójukon a fenntartható fejlődést és eredményes gazdálkodást szem előtt tartó vállalkozásokat meg is jutalmazták, a díjra érdemes közel 60 cég közül 12-t ismertek el kategóriánkénti nagydíjjal.
Nitrogén, a foszfor és a kén azok az ásványi tápanyagok, amelyek a legfontosabb szerepet játszák a növények elsődleges és másodlagos anyagcsere-folyamataiban, mint szerkezetalkotó és funkcionális elemek. Részt vesznek a fehérjék, az örökítő anyagok, az energiatároló és szállító vegyületek, valamint a növények stressztűrő képességét befolyásoló szerves anyagok kialakításában.
A növény levelein keresztül történő tápanyagfelvétel lehetőséget nyújt a tápanyagok ezúton történő utánpótlására, azaz a lombtrágyázásra. Melyek ezek a technológiai előnyök? Mennyivel eredményesebb ezzel a termesztés, mennyiben járul hozzá, hogy több és minőségibb termést érjünk el? Ennek összefoglalására és a 3-4 hónap múlva aktuális gabona lombtrágyázásra hívnám fel a figyelmet.
A tavalyi eredményeink tükrében bátran állíthatjuk, hogy a Mikro-Vital Baktériumtrágyák aszályos időszakban is bizonyítottak!
Nem érdemes kivárni az idén a műtrágyavásárlásokkal, mivel nem számíthatnak a gazdák érdemi árcsökkenésre, sőt, a politikai bizonytalanságok, és a globális kínálat kereslettől elmaradó mennyisége tovább növelhetik az árakat – derült ki a negyedik Yara Nap előadásaiból.
Jelen sorok írásakor még joggal bizakodhatunk abban, hogy az idei telünk végre olyan lesz, amilyennek egy télnek lennie kell: a talajból hiányzó nedvességet minél nagyobb mértékben pótolni tudja, a mínuszok pedig mindent eltakarítanak, amely egyébként túlélés esetén a termésbiztonságunkat veszélyeztetné.
A tavalyi évben egy új korszak kezdődött a BASF számára. Vetőmag üzletágunk elindításával immár integrált repce megoldásokat kínálhatunk Partnereinknek, mellyel közös növekedési lehetőségek elé nézünk.
A szüret közeledtével az egyik legfontosabb szempont a gyümölcs piaci értékének növelése. Ilyenkor a tárolhatóságra, a termésszíneződés-, valamint az íz- és beltartalmi értékek javítására kell koncentrálnunk. Az egyes elemek fontos szerepet játszanak a gyümölcs ezen jellemzőinek megfelelő kialakulásában, az esetleges hiányok pedig rontják a piaci értéket. A megfelelő mennyiségű és minőségű termés eléréséhez a Yara termékei jelentik a legjobb megoldást a lombtrágyázásban.
Amikor új trendekről, ezzel együtt újításokról, innovációról beszélünk a műtrágyák gyártásában és felhasználásában, többek azon meglátásuknak adnak hangot, hogy ez az iparág kevésbé innovatív például a növényvédelemhez, vagy a növénynemesítéshez hasonlítva, lévén ahhoz képest, hogy milyen gyakorisággal és milyen volumenben jelennek meg új növényvédő szerek, vagy fajták, a műtrágyák vajmi keveset változtak az elmúlt évtizedekben.
Március eleje óta havi rendszerességgel jelentkezünk Dusnokról, Bényi Ferenc gazdaságából, hogy végigkövessük a szója termesztésével kapcsolatos munkálatokat. Szemmel láthatóan szépen növekszik a szója. Ahogy azt az előző részben megígértem, egy kicsit körbejárjuk a gümőkkel kapcsolatos kérdéskört. A témát igyekeztem gyakorlati szempontból megközelíteni, melyben segítségemre volt három, a témában nagy tapasztalattal rendelkező személy. Nézzük, hogy pontosan mi is történt júniusban és milyen tapasztalatokat osztottak meg velem beszélgetőpartnereim.
Még tombol a nyár, dübörögnek a kombájnok, telnek a magtárak, és az idő gyorsan telik, azt vesszük észre, hogy a jövő évi vetéstervet össze kell állítani, az őszi vetésekhez a vetőmagot be kell szerezni, az alaptrágyát meg kell rendelni. Ez utóbbihoz szeretnénk segítséget adni a repcetermesztőknek a Yara termékkínálatából.
A kén a talajban szerves és szervetlen kötésben fordul elő. A szerves kéntartalom a humusztartalom növekedésével növekszik.
A napraforgó vetését már nagyon sok helyen megkezdték az április eleji melegebb idő hatására. Ekkor sok helyen már a 20 fokot is elérte a napi hőmérséklet maximuma, és ez a meleg, száraz idő a vetés megkezdésére sarkallt sok gazdálkodót.
A közelgő szüret ellenére még nem értek véget tápanyag-utánpótlási teendőink a szőlőkben. A szőlő tápanyagigénye nemcsak a termésmennyiség növelésében kiemelt jelentőségű, de a bor minőségére is kihatással van. A Yara kínálatában a lombon keresztüli tápanyag-utánpótlásnak jelentős szerepe van, mellyel a szőlőben fellépő problémákra is hatékony megoldásaink vannak.
Új év, új célok. Az év ezen időszaka a tervezésé. A tápanyag-utánpótlásban a hatékonyságnak kulcsszerepe van, illetve egyre inkább ennek fokozására kell törekednünk. Nem elég műtrágyát, illetve lombtrágyát venni, hanem komplett technológiát kell keresnünk. A Yara olyan kínálattal rendelkezik, amely a tápanyag-utánpótlás minden felmerülő problémájára ad megoldást. Lássunk néhány szempontot, melyet az előttünk álló időszakban ajánlunk.
Az emelkedő input árak, az időjárási szélsőségek okozta kitettség megköveteli, hogy olyan technológiát kövessünk, ami megbízható háttérrel rendelkező forrásból származik, és bizonyított hatással rendelkezik. A Yara ezen feltételek szerint összeállított javaslatai segítenek, hogy költséghatékony és eredményes növénytermesztést folytathassunk.
Ezért kincs az agráradat sorozatunk második évadjának negyedik, májusi részében az adatalapú döntéshozatalról, a helyspecifikus megoldások bevezetésének első évéről, a kapcsolatok és a szakképzés fontosságáról beszéltünk Narancsík János precíziós mezőgazdasági szakmérnökkel.
Ezért kincs az agráradat sorozatunk második évadjának ötödik, júniusi részében a kalászosok helyspecifikus növényvédelme és tápanyag-utánpótlása a téma. Az Alsódobszán gazdálkodó Bűdi Károllyal beszélgettünk a náluk bevált technológiákról.
A kukoricaaratás még messze van, a napokban nőtte ki magát a kapálásból, így még a termésről nem sok mindent lehet mondani. A napokban olvasható, előre jelzett rekordtermés akár meg is lehet, de el is maradhat. Az ország azon részén, ahol eddig is nagy szárazság volt, nem valószínű a rekordtermés, ott viszont, ahol eddig „rendszeresen” megkapták a csapadékot, … majd a kombájn megmondja.
A Yara 2023-ban is világos választ ad a tápanyagellátásban felmerülő kérdésekben. Az innovációkról elmondható, hogy a mezőgazdaság és a fenntartható gazdálkodás területén létrejött fejlesztések a hatékonyság és a környezetvédelem érdekében történtek. Ilyen például a YaraIrix, Atfarm, CheckIT, Megalab és sorolhatnánk, melyek az említett célokat szolgálják. Kimondhatjuk, hogy a jelenlegi környezetben a hatékonyság az eddiginél is hangsúlyosabb. A tápanyagellátás fejlesztése indokolt irány a klímaváltozás és a szélsőségek tükrében.