MENÜ

Címke: piac

Partnereink hírei > X 2014.11.11.

Változások a KITE menedzsmentjében

Szabó Levente váltja Búvár Géza eddigi vezérigazgatót a legnagyobb hazai agrárintegrátori vállalatnak számító nádudvari KITE Zrt. élén – jelentette be a vállalat. A társaság – a „fiatalítás jegyében” - szinte teljes egészében lecserélte és átszervezte vezérkarát. 

Szakfolyóirat > 2015/01 > Gazdaság GDP KSH Mezőgazdaság

A mezőgazdaság eredményei 2014-ben

Az óév végén és az újév elején joggal merül fel annak az igénye, hogy az ágazatot ért események és eredmények ismeretében összegezzük, milyen évet is zárt a hazai agrárium 2014-ben? A Földművelésügyi Minisztérium vezetői decemberben közreadott tájékoztatójukban megfogalmazták a legfontosabb eredményeket.

Szakfolyóirat > 2015/01 > Gazdaság Export piac euró

Mit hozhat 2015?

2014 után 2015-ben is folytatódhat a dollár erősödése, hiszen amíg az USA-ban a pénzpumpa leállítása után várhatóan megindul a jegybanki kamatemelés, az eurózónában ennek az ellenkezője történik: sokáig maradhat zérus a kamat és most indul csak a pénzmennyiség növelése. Kedvező hír, hogy úgy tűnik: az olajárak tartósan alacsonyan maradhatnak, de ennek következtében a rubel is gyenge maradhat, ami az orosz export szempontjából már nem jó hír. Magyarországon a lassuló növekedés és gyenge infláció miatt várhatóan marad az alacsony alapkamat és a gyenge forint.

Szakfolyóirat > 2014/12 > Gazdaság búza termés piac

2015-re magasabb 
árakat vár a piac!

Az idei évet a legszívesebben elfelejtené a legtöbb gazda, legalábbis, ami az éves áralakulást illeti. 
Sokan megbánták, hogy nem fedezték le a termésüket tavasszal, a jóval magasabb árak mellett. 
A jó hír, hogy a jövő évben a mainál lényegesen magasabb árakat várnak a határidős gabonapiacok!

Szakfolyóirat > 2014/08 > Gazdaság búza repce Kukorica

Csökkenő árak 
a terménypiacokon

A globális szinten szűkös kínálatú 2012/2013. gazdasági év után már a második bő termésű szezon következhet, ezért május kezdete óta esnek a terményárak a világpiacon. Az északi féltekén az enyhe, csapadékban gazdag időjárás kedvezett az őszi és a tavaszi vetésű növények fejlődésének egyaránt, így a gabonafélék és az olajnövények terméskilátásai világszerte biztatóak. 

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Kukorica piac tőzsde

Bejött a stratégiánk!

Június első kereskedési napján 175 euró alá esett a novemberi kukorica ára a Matif határidős piacán. Míg a május napról napra folyamatosan lemorzsolódó árakat hozott, a nyár első havának eddig eltelt időszakában egy 4 eurós szűk sávban 174,25 és 178,25 között mozgott a kurzus. Az a korábbi várakozásunk, hogy a 175 eurós árfolyam erős támaszként szolgálhat, beigazolódott. Az eladói nyomás, amely májusban 20 dollárral vitte lejjebb az árakat, nem volt képes ezt a szintet átütni. Negyedik alkalommal lépett be erős vevői kör a 175-ös szinten, így ez várhatóan meghatározó lesz az előttünk álló hónapokban is.

Szakfolyóirat > 2014/06 > Gazdaság Kukorica OTP piac

Kezdődik az időjárási piac!

Az elmúlt évek meglehetősen szélsőséges ármozgásokat produkáltak a gabonapiacokon. 2012–ben minden a szárazságról szólt, az árak az „égig” nőttek. Tavalyi évben hasonlótól tartott mindenki, de az időjárás kegyes volt, és az árak beszakadtak. Mégis mi a közös az elmúlt két esztendőben? A nagy mozgásokat az időjárás kiszámíthatatlansága okozta! De milyen lesz az idei év? Most a túl sok csapadék okoz gondot, de mi lesz júniusban? És mit tesz egy felkészült gazda saját védelmében a határidős piacon? Ne felejtsük el, tavaly ilyenkor magasabban volt a 2013. novemberi kukorica árfolyama 8 euróval a jelenlegi 182 eurós szintnél, mégis 162 euróig esett októberre!

Szakfolyóirat > 2014/04 > Aktuális sertés EU Takarmány

Áprilisi Hírvilág

Növekedést mutatnak az EU sertésárai Tovább estek a baromfitakarmányok árai az Egyesült Királyságban Az ukrán húsipar normális rendben működik Csoportos kocatartás: gyakorlati szempontok

Szakfolyóirat > 2014/02 > Gazdaság Termesztés gabona köles

A köles piaca

A köles évszázadokon keresztül Magyarország egyik alapvető gabonájának számított, az elmúlt évszázadban azonban mind termesztésében, mind fogyasztásában jelentős visszaesés volt tapasztalható. 
A cikkben bemutatásra kerülnek a köles piacának nemzetközi és hazai vonatkozásai, valamint a magyar köles ágazat SWOT-elemzése.

Szakfolyóirat > 2014/02 > Gazdaság GDP Mezőgazdaság Gazdaság

Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarország megyéiben-Csongrád megye

Csongrád, 
a napfény hazája Csongrád megye az ország legalacsonyabban fekvő területén, az Alföld három eltérő talajadottságú vidékén fekszik. A kedvező éghajlat és talajadottságok magas színvonalú mezőgazdasági termelés kialakulását eredményezte, amely a helyi gazdaság egyik legfőbb erőforrása. 2011-ben a Csongrád megyei gazdaságok a megyében megtermelt GDP-hez mintegy 10%-kal, az országos átlag több mint kétszeresével járultak hozzá.

Szakfolyóirat > 2014/02 > Gazdaság Gabonapiac Szerződés gabona

Gyakorlati tanácsok 
a határidős gabonapiaccal most ismerkedők számára

Az internet segítségével az okostelefonunk képernyőjén követhetjük a párizsi gabonatőzsde árfolyamainak aktuális mozgását akár a szántóföld közepén is. Amikor megpróbáljuk megbecsülni az árak jövőbeni alakulását, üzleti tervet készítünk vagy szerződést kötünk, lehívunk egy hosszabb távú grafikont az árjegyzések alakulásáról. A tőzsdét szinte minden nap használjuk passzívan, de mi kell ahhoz, hogy aktívan is tudjuk használni a börze által nyújtott árfolyam-fedezeti lehetőségeket?

Szakfolyóirat > 2013/04 > Aktuális Napraforgó Szója piac

GABONAPIAC: Elmarad a fordított áfa bevezetése

Április 1-tõl elmarad a fordított áfa bevezetése, a takarmánykeverékek, korpa, olajos darák és a sertés esetében. A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedõk Szövetségét váratlanul érte ez a sajtóhír, hiszen az a sajtóhír, miszerint április 1-tõl mégsem alkalmazható a fordított áfa. Nagyon sok tagvállalat még a hónap utolsó napjaiban is azon munkálkodott, hogy könyvelési rendszerét átállítsa a fordított adózásra, ami nem kevés energiába és költségbe került. Így mind az olajos darákkal kereskedõk, mint a takarmányipar szereplõi számára komoly csalódást okozott a hír, szertefoszlott egy átláthatóbb piac reménye, ahol a tisztességesen adózó piaci szereplõk is levegõhöz juthattak volna.  

Szakfolyóirat > 2012/06 > Szántóföld repce Napraforgó Földhasználat

Napraforgó- és repcepiaci kitekintés: A tartalékok erõsen megcsappantak

Noha a világ napraforgó- és repcetermelésének kismértékû növekedését vetítik elõre az elõttünk álló 2012/2013-as gazdasági évre, az EU-27 most sem lesz képes saját forrásból kielégíteni napraforgó- és repceolaj iránti igényét. Repcetermelése tovább csökken, míg napraforgó-termelése várhatóan stagnál.  

Szakfolyóirat > 2010/01 > Pr Sumi Agro piac vevők

Megújult, egységes márkanév - Sumi-Agro

A Summit Agro Europe Ltd 2010. január 1.-jétõl Sumi Agro Europe Ltd-re változtatja a nevét. A névváltoztatás egy eseménysorozat részeként valósul meg, melynek célja egy egységes identitás, közös márkanév, a SUMI AGRO kialakítása mindazon vállalatok közremûködésével, akik a megújult SUMI AGRO EUROPE csoport tagjai.

Szakfolyóirat > 2010/01 > Szántóföld Kukorica Szója szójabab

A szója világpiacáról dióhéjban

A szójabab a világ legnagyobb mennyiségben termelt olajos magja. A termés és az annak préselésekor keletkezõ dara egyharmada, míg a kinyert olaj egynegyede külföldön talál vevõre. Ehhez képest a búzának csupán 15-19 százaléka, a kukoricának 8-12 százaléka kerül a nemzetközi forgalomba. A szójapiac tehát igen erõsen integrálódott a globális gazdasági vérkeringésbe. Nem meglepõ, hogy a világ szójaimpor tõrei, a felhasználók most árgus szemekkel figyelik az új dél-amerikai termés betakarítását.

Szakfolyóirat > 2009/12 > Aktuális sertés piac sertéstermelés

Radikálisan csökkenõ a magyar sertés alapanyag

Az elmúlt 10 év alatt folyamatosan csökkent a sertéstartással foglalkozó háztáji gazdaságokban megtermelt sertéslétszám, amely jelentõsen rontotta a falvak megtartó erejét. Míg a 90-es években minden udvarban tartottak sertést, addig mára ez lényegében megszûnt. Az évezred elején megindult minimális emelkedést követõen az uniós csatlakozással megkezdõdött az állomány leépülése, aminek egyik kísérõ jelensége volt egy lassú ütemû koncentrálódás.

Szakfolyóirat > 2009/07 > Szántóföld repce vetőmag Napraforgó

A repce ára a nemzetközi piacok mozgásának szövevényében alakul ki

A globális agrárpiacok fejlõdése a 2007 és 2009 közötti idõszakban leginkább egy hullámvasút pályájához hasonlítható. Miután 2008 tavaszára a növényi olajok, olajos magok és származékai világpiaci ára történelmi csúcsokra emelkedett, a betakarítás idõszakától egy rendkívül erõteljes árkorrekció indult meg, melynek következtében a fontos mezõgazdasági alapanyagok árai az év végéig több, mint 50%-kal, részben 60–70%-kal is lecsökkentek.  

Szakfolyóirat > 2009/06 > Aktuális Gyümölcs Zöldség piac

Zöldség-gyümölcs piaci kilátások -válság és stratégia

A fenti címmel tartotta szakmai tanácskozását a Budapesti Corvinus Egyetemen a közelmúltban a FruitVeb. Az elõadások a gazdasági válságnak a zöldség-gyümölcs ágazatra való hatásáról, az ágazati stratégiai megvalósíthatósági tanulmányról és a válságkezelésrõl szóló javaslatokról szóltak. A program része volt a termelés, a feldolgozás és a kereskedelem képviseletében felkért hozzászólók elõadása is.  

Szakfolyóirat > 2009/01 > Tudósítás vetőmag Pioneer piac

Pioneer - sikeres volt a 2008-as esztendõ

„Technológia, mellyel sikert arat” Sikeresnek ítélte a Pioneer 2008-as magyarországi üzleti tevékenységét Sövény Andor, a Pioneer Hi-Bred Zrt. vezérigazgatója – aki egyben az amerikai cég kelet-európai vezetõje – a múlt év december elején, a Pioneer hazai érdekeltségeinek budaörsi székhelyén tartott sajtóbeszélgetésen, amelyen részt vett az Agro Napló ügyvezetõje is.

Szakfolyóirat > 2008/10-11 > Tudósítás búza gabona Termelés

Gabonapiaci körkép

A világ gabonapiaci helyzete kukoricából szinten van, vagyis a világ annyit használ fel, talán még egy kicsit többet is, mint amennyit megtermel, azaz 780–790 millió tonna körüli a világban a termelése. Búzából már látszik, hogy az idei évben nagyobb a termelés, mint a felhasználás, 15–20 millió tonnával, így hát nõ a világ búzakészlete.  

Szakfolyóirat > 2006/09 > Állattenyésztés állat FVM piac

Cél az állattenyésztés talpra állítása

Az állattenyésztés a rendszerváltást megelõzõen tartósan a mezõgazdaság elsõszámú ágazata volt, amely a termelési érték 55–60 százalékát adta. Az ezredfordulóra ez az arány a növénytermesztés javára megfordult. Uniós csatlakozásunk ezt a helyzetet tovább rontotta, és az elmúlt évek 47–49 százalékos aránya helyett 2004-ben az ágazat részesedése 38 százalékra zuhant.

Szakfolyóirat > 2006/06 > Aktuális Hús gabona piac

Középtávú agrárpiaci kilátások

Az Európai Bizottság a fõbb mezõgazdasági ágazatok piaci helyzetének prognózisát is elkészítette a 2012-ig tartó idõszakra vonatkozóan. Elõrejelzésében nem vehette még figyelembe a világkereskedelmi forduló egyezményének hatását, de nem számolt a cukorágazat reformjának, valamint a madárinfluenza fellépésének következményeivel sem.

Szakfolyóirat > 2005/4 > Pr Takarmány piac Környe-Trade Kft.

A név kötelez… A Környe-Trade Kft. bemutatkozik

A magyar mezõgazdaságban és takarmánygyártásban dolgozók számára a Környe név egy nagy hagyományokkal rendelkezõ, már a 1960-as évek közepétõl premixet és keveréktakarmányt gyártó vállalatot idéz, amely jó minõségû termékeivel, vevõcentrikus üzletpolitikájával, sajátos, közvetlen „partnerbarát” stílusával, kiváló szakmai hátterével a magyar takarmánygyártás meghatározó tényezõjévé vált.

Szakfolyóirat > 2005/1 > Növénytermesztés piac fajtabemutatók

Elõszó

Agrártörténelmünket ismerõk számára tudott, hogy a növénytermesztés elõrelépését mindig megelõzte a növénynemesítés, a biológiai alapok felhasználásának fellendülése. Különös jelentõsége van ennek napjainkban akkor, amikor fokozottan kell megharcolnunk a piac megszerzéséért és megtartásáért.

Szakfolyóirat > 2001/8 > Pr Dinnye piac

A korai dinnyeszezon idei tapasztalatai

Ezek a sorok július végén íródnak, amikor a görögdinnyeszezon már elkezdõdött, de még a szezon nagy része hátravan. Érdemes azonban idõben felkészülni és átgondolkodni az idei tapasztalatokat a következõ szezon tervezésénél.

Szakfolyóirat > 2021/06 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Stratégiai elemek az agrárgazdaságban II. – A piacokon kell megfelelnünk

Sorozatunkat az elmúlt havi lapszámban azzal a gondolattal indítottuk: „kihasználatlan agroökológiai potenciálunk következtében Magyarország élelmiszer-gazdaságában jelentősek a tartalékok. Ennek kihasználása nemzetgazdasági érdekünk.” Ebből a tényből adódik, hogy okos, feszes és reális stratégiával, valamint az ebből adódó intézkedésekkel Magyarország agrárgazdasága a jövőben akár 20 millió ember ellátására is képessé tehető. Vannak ugyanakkor szakemberek, akik ezt a célt – elsősorban a keresletből, piaci lehetőségeinkből és saját gyengeségeinkből adódóan – illúziónak, a korábbi évtizedek teljesítményéből eredeztetett ábrándnak tartják.

Oldalak: 4 / 5
1 2 3 4 5