MENÜ

Címke: Mezőgazdasági pályázatok

Hírek > Gazdaság 2021.08.16.

Sikeres a kisüzemi pályázati kiírás, már több mint 2200 őstermelő nyert támogatást

Már több mint 2200 őstermelő nyert támogatást, mindez azt is mutatja, hogy továbbra is a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési Program (VP) támogatásai közül – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, hozzáfűzve: a tavaly októberben megnyílt lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti.

Hírek > Gépesítés 2021.08.13.

Tűpontosan közlekedő „zöld” traktorok lephetik el Magyarországot – állami támogatással

Táblagépről irányítható csúcstechnológiás gépek, műholdas helymeghatározás – csak két példa arra, hogy az átalakuló agráriumban milyen megoldások jelentek meg, amelyek segítségével hatékonyabbá vált az ágazat. Ráadásul most 250 millió forintos állami támogatásból kaphatnak az agrárvállalkozások digitalizációs fejlesztései újabb lökést, amely iránt jelentős az érdeklődés – közölte a magyar piac egyik legnagyobb agrárgép-forgalmazója, az AXIÁL. Ráadásul a high-tech agrárgépekben az Európai Űrügynökség támogatta magyar megoldással pontosabbá válik a műholdas helymeghatározás, így pedig egészségesebbek lehetnek az élelmiszerek is.

Hírek > Pályázatok 2021.08.02.

Megjelentek az idei LIFE pályázati felhívások

Közzétette az idei LIFE pályázati felhívásokat az Európai Bizottság Klíma-, Infrastruktúra- és Környezetügyi Végrehajtó Ügynöksége – tette közzé honlapján az agrártárca, hozzáfűzve, hogy az új LIFE program néhány változást is tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest.

Hírek > Gépesítés 2021.07.28.

A precíziós fejlesztések támogatására július 26-tól lehet pályázni

Július 26-tól benyújthatók a támogatási kérelmek a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívásra – közölte az Agrárminisztérium (AM) lapunkkal, kiemelve: a kormány által több, mint háromszorosára emelt vidékfejlesztési forráskeretnek köszönhetően a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd forint, jelentette be az agrárminiszter.

Hírek > Gazdaság 2021.07.19.

Segítség a hazai élelmiszeripari vállalkozásoknak

A gazdasági verseny kiélezett, ezért érdemes élni az élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztési pályázatok lehetőségeivel – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára július közepén a Kondorosi Gabona Mezőgazdasági Zrt.-nél tett látogatásán.

Oldalak: 11 / 67
1 ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... 67