MENÜ

Címke: KSH

Hírek 2016.04.28.

A KSH újabb agrár-gazdaságszerkezeti összeírásra készül

"Agrárium 2016" elnevezéssel gazdaságszerkezeti összeírásra készül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az idén május 15. és július 15. között, hogy nyomon kövesse a magyar mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat - jelentette be Laczka Éva, a KSH gazdaságstatisztikai elnökhelyettese csütörtökön Budapesten.

Partnereink hírei > X 2016.03.09.

Megjelent a TÉR-KÉP, 2014. című kiadvány

A TÉR–KÉP, 2014 c. kötet az európai és a hazai térszerkezetben meglévő területi különbségekre fókuszál, amint azt címe is sejteti, térképeken, diagramokon keresztül érzékeltetve a társadalmi, gazdasági, infrastrukturális és környezeti folyamatokat, valamint azok hátterét.

Hírek 2016.02.15.

KSH: decemberben 5,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, 2015 egészét tekintve 0,4 százalékkal emelkedtek. A növényi termékek decemberben 12,6, az egész évben 6,4 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek az év utolsó hónapjában 6,0, 2015-ben 8,4 százalékkal olcsóbbak voltak - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hírek 2016.02.12.

Jól teljesítenek a fiatal gazdák a kertészeti ágazatban

A kertészeti ágazatban Magyarországon a fiatal gazdák aránya meghaladja a 10 százalékot, ez a réteg az átlagnál kockázatvállalóbb, egyben nyitottabb az új technológiák, a környezettel kapcsolatos kérdések iránt - állapítható meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az AgroStratéga együttműködésében készült kutatásból, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón mutattak be.

Szakfolyóirat > 2015/01 > Gazdaság GDP KSH Mezőgazdaság

A mezőgazdaság eredményei 2014-ben

Az óév végén és az újév elején joggal merül fel annak az igénye, hogy az ágazatot ért események és eredmények ismeretében összegezzük, milyen évet is zárt a hazai agrárium 2014-ben? A Földművelésügyi Minisztérium vezetői decemberben közreadott tájékoztatójukban megfogalmazták a legfontosabb eredményeket.

Szakfolyóirat > 2014/01 > Gazdaság KSH Élelmiszeripar Hitelezés

Növekedés a vállalati hitelezésben

Az agrárium a magyar gazdaság egyik legnagyobb lehetőségekkel kecsegtető szegmense, ám a szektor versenyképességének növelése mindenképpen szükséges, illetve az is megállapítható, hogy egyes alágazatokban alacsony a jövedelemtermelő képesség. A bankszektor is sokat tehet azért, hogy a magyar agrárium versenyképessége javuljon a piacon, ezért fontos, hogy a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandósága növekedjen az ágazat irányába.  

Szakfolyóirat > 2013/11 > Aktuális KSH Mezőgazdaság gazdák

A fiatal gazdák helyzete Magyarországon

KSH-Agrya közös kutatási eredményeinek összefoglaló bemutatása A KSH és az AGRYA közös kiadványa nemrég látott napvilágot, mely a fiatal gazdák helyzetét kívánja bemutatni. Ehhez jó alapot teremtett a KSH 2010. évi általános mezőgazdasági összeírása (ÁMÖ). Elemzésükben megvizsgálták, miként alakult a 40 év alatti gazdálkodók létszáma, demográfiai összetétele, és hogyan változtak gazdálkodási körülményeik a 2000. évi általános mezőgazdasági összeírás (ÁMÖ) óta eltelt időszakban.

Szakfolyóirat > 2016/05 > Állattenyésztés sertés sertésállomány baromfi

Több a baromfi és kevesebb a sertés

2014-ben a mezőgazdasági termékek és szolgáltatások kibocsátásának (értékesítésének és saját fogyasztásának) több mint egyharmada, 827 milliárd forint az állattartáshoz kapcsolódott. A teljes agrárkibocsátás 23%-a állattenyésztésből, 11%-a pedig állati termékek (tej, tojás, gyapjú stb.) termeléséből származott. Az állattartók leginkább baromfi vagy sertés tenyésztésével foglalkoztak. Az állatok értékesítésének és saját felhasználásának 46%-a baromfifélékből, 40%-a pedig sertésekből származott. Az utóbbi évtizedekben jelentősebb eltolódás történt a baromfitartás irányába. 2008 előtt ugyanis a sertéstartás teljesítménye meghaladta a baromfifélék kibocsátását, 2008-ban azonban megfordult az arány, ezt követően pedig csaknem minden évben a baromfitartás teljesítménye volt magasabb.

Szakfolyóirat > 2016/06 > Gazdaság KSH gabona Kalászos

A tavalyi gabonahozamok a statisztika tükrében

A kalászos gabonák mind az élelmezésben, mind pedig az állatok takarmányozásában jelentős szerepet töltenek be, továbbá a melléktermékként keletkező szalma felhasználása is igen sokrétű. A kalászosok termelése a mezőgazdaság egyik legrégebbi, és napjainkban is meghatározó tevékenysége.

Szakfolyóirat > 2016/10 > Állattenyésztés KSH Tej Tejtermelés

Tejágazati körkép

A tej az egyik legfontosabb élelmezési cikkünk, kilogrammban mérve hazánkban az élelmiszerkínálat közel egynegyedét teszi ki. A magyarországi tejfogyasztás a kilencvenes évek első felében jelentősen lecsökkent, ezt követően pedig hullámzóan alakult. 2014-ben ismét pozitív irányú elmozdulás mutatkozott: a tej és tejtermékek egy főre jutó hazai fogyasztható mennyisége megközelítette a 157 kilogrammot1, ami egy év alatt 6,2%-os növekedést jelentett. Ennek eredményeként a kínálat ismét elérte a 2010. évi szintet. 2015-ben a háztartások közvetlen tejfogyasztása is emelkedett: míg 2014-ben a magánháztartásokban egy fő havonta átlagosan 3,8 liter tejet fogyasztott el, addig a következő évben már 4,4 litert.

Szakfolyóirat > 2019/01 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

A mezőgazdaság 2018-as teljesítménye is segíti a GDP-növekedést

A mezőgazdasági bruttó hozzáadott érték 4,8%-os volumenbővülést mutatott 2018-ban a KSH decemberben publikált előzetes adatközlése alapján. A kibocsátás elérhette a 2700 milliárd forintot a KSH statisztikái szerint, ugyanakkor az Agrárminisztérium ennél óvatosabb, 2600 milliárd forintot meghaladó mezőgazdasági kibocsátást vár. 

Oldalak: 19 / 22
1 ... 15 16 17 18 19 20 21 22