Hercegszántó Bács-Kiskun megyében, az ország déli határszélén fekvő, közel 2400 lelkes település. Császár György Hercegszántón nőtt fel, Kalocsán, a mezőgazdasági szakközépiskolába járt, majd a Nagykanizsai Főiskolán szerzett diplomát. Későbbiekben, már munka mellett kapott agrármérnöki diplomát Debrecenben. Az akkori szövetkezettel tanulmányi szerződése volt, így Hercegszántón állt munkába, és azóta is első munkahelyén dolgozik, de már a ranglétra legfelső fokán. 1986-ban, 31 évesen érte a megtiszteltetés, hogy elnöknek választották, saját települése szövetkezetében