Már a 70-es években voltak modellezések a klímaváltozásra. A 90-es években még kinevették azt, aki a klímaváltozásról beszélt. És most a vezetőket szidják, hogy miért nem készítették fel az országot, a termelőket a klímaváltozásra. Sokan nagyot néztek volna, ha betiltják pl. az eke használatát, vagy elveszik a földalapú támogatást attól, aki alapos indok nélkül szánt.
Az intenzíven megművelt földek felszínét a télen elvitte a szél. Ez mutatta, hogy talajtakaró nélkül mekkora veszteség éri a termelőket – talaj és nedvesség szempontjából. Az elmúlt héten kb. 40–50 mm csapadék hullott, és van már olyan termelő, aki szánt mert repcét vetne, mellette a kukorica meg sínylődik. Nem tanulunk!
A talaj takarása be kellene ismerni, egy hasznos dolog. Szeptemberben kell vetni, és azokra a területekre, ahova tavaszi kultúra kerül.
Azonban a nyári talajnedvesség vagy csapadék vesztésével a tarlók kezelésével is kell valamit kezdeni. Egyre nagyobb a dilemma, hogy aratás után legyen-e tarlóhántás, mivel amúgy is nagyon száraz a föld. A nyáron véletlenül összejött egy kísérlet. Egyik parcellát Cultróval ultrasekélyen műveltük, másikon nem történt semmi.
Az ott hagyott alacsony tarló képes volt olyan mértékben kiszáradni, hogy alig lehetett megásni. Olyan volt mintha földutat próbáltunk volna felszedni. Az ultrasekélyen művelt is veszített a nedvességből, de jóval kevesebbet. Szabad szemmel lehetett látni, hogy 25 cm mélyen mennyivel sötétebb a föld, sokkal több a nedvességtartalma. A tarlóhántás kb. egy hónap után kapott csapadékot, és a kihullott magvak elkezdtek csírázni. A műveletlen tarlón nem történt semmi. Azonban azt is jól lehetett látni, hogy ahol a műveletlen tarlón a tarlómagasság nagyobb ott kisebb volt a nedvességveszteség. Két lehetőség áll előttünk, alacsony tarlót vágunk és ultrasekélyen tarlót hántunk, vagy ha nem hántunk, akkor a lehető legnagyobb tarlót hagyjuk, minél több nódusz marad fent, annál kisebb a kipárolgás.
A mulcsos talajművelés egyik alapvető gépe a Sprinter. A szármaradvánnyal borított felületre a csoroszlya alulról nyúl a talajba, és a vetőmagot így helyezi a talajba. A szármaradvány a felszínen marad és továbbra is védi azt a kipárolgástól és az eróziótól.
A csoroszlya csúcsa lazít és félretolja a nagy mennyiségű szármaradványt, a mögötte keletkezett barázdába kerül a műtrágya. Ezt a részt egy ferdén futó talp tömöríti, majd erre ikersávba kerül a vetőmag. A talajáram, ami elhaladt a csoroszlyatest mellett, betakarja a vetőmagot. Alulra kerül az apróbb morzsa, a felszínre a nagyobb és a legtetejére a szalma. A csoroszlyák háromgerendelyes kivitele óriási átömlő keresztmetszetet hoz magával, így nagy mennyiségű szármaradvány mellett is dugulásmentesen tud dolgozni.
Minden csoroszlya után egy gumikerék halad, ami lezárja a vetést. Az apró magok vetésénél a mulcs bizonyos hátrányt jelenthet, azonban a Sprinter segítségével ezt eltávolítjuk a vetési síkból, és a felszínen helyezzük el takaróként. A felszíni szalmatakarás védi a talajt a kipárolgástól, az esetleges hirtelen lezúduló, nagy intenzitású esők eróziójától, lecserepedéstől. A Sprinternél a Duett csoroszlyával bevetett felület 35%-át vetőmag borítja. A vetőmagvak ilyen módon történő térállása biztosítja a jobb bokrosodást és a még jobb gyomelnyomó képességet. A vetéssel egy menetben történő vetési sík alatti műtrágyázás a fiatalkori erőteljes fejlődést és bokrosodást támogatja.
Az aszály rámutat a sokéves hibákra. Ezeknek a kiküszöbölését legegyszerűbben kezdhetjük ott is, hogy minden termelő minden parcellája szélébe minden évben ültessen el egy csemetét!
A Horsch magyarországi forgalmazója az AXIÁL Kft.