Szójafitnesz, avagy szójatermesztés kicsit másképpen

Mit takar a szójafitnesz?

Az előadás három részre tagolódott:

• a növényi fitnesz egyfajta meghatározása és a támogatására, fenntartására alkalmazható eszközök bemutatása,
• a szója élettanának felvillantása,
• a 2019-ben végzett üzemi kezelések eredményeinek bemutatása.

1. A fitocentrikus növénytermesztés és a növénykondicionálás kapcsolata

A hagyományos növénytermesztési gondolkodásban sokszor pont a növény az, amit szem előtt tévesztünk. Gondoskodunk a táplálásáról, az ápolásáról és a védelméről, de közben nem figyelünk arra, hogyan „érzi magát” a szója, milyen az erőnléti állapota – azaz a növényegészség kimarad! Pedig tudjuk jól magunkról, ha testileg-lelkileg rendben vagyunk, közérzetünk megfelelő, akkor a teljesítőképességünk is jobb – természetesen az adott környezeti feltételek mellett. Hiszen a növények esetében sem zárhatjuk ki az időjárási (pl. hőmérséklet, csapadék, szél) és természeti (pl. talaj, domborzat) körülményeket, de ezekre csak minimális befolyásunk lehet (pl. öntözés). A növények egészségének fenntartására és esetleges javítására viszont vannak olyan lehetőségeink, amivel érdemes élnünk, ha a körülmények ezt megkövetelik vagy lehetővé teszik.

Miről is van szó? A növények egészségi állapotára a F.I.T.T. betűszócska elemeit felhasználva a következő jellemzők használhatóak:

F, mint feltöltve, azaz a számára szükséges anyagokból kellő mennyiségű áll rendelkezésre. A növényekre jellemző, hogy azokból az anyagokból képeznek raktárkészletet, amelyekre folyamatosan szükségük van (ilyenek például az aminosavak és a cukrok). A feltöltött állapot az alapja a megfelelő teljesítmény „leadásának” – és egyébként a környezeti hatásokra adott stresszválasznak is!

I, mint igényei kielégítve, azaz az egészséges élet feltételei (víz, élettér, fény, hőmérséklet, tápanyagok, CO2 stb.) adottak legyenek az életfolyamatok megfelelő szinten való működéséhez.

T, mint toleranciaképes, azaz önmaga is képes a megváltozott környezeti feltételekhez alkalmazkodni, illetve a külső hatásoknak ellenállni (stressztűrő képesség). Ez napjainkban egyre fontosabbá válik, többek között a szélsőséges időjárási jelenségek számának növekedése és az uniós növényvédő szer hatóanyag-kivonások miatt.

T, mint természetes egyensúlyban van, azaz a természetben uralkodó elvnek megfelelően a szervezetnek az egyensúlyi állapota az, ami az optimális működés feltétele.

A növény-egészségügyi kezelések célja a növények F.I.T.T. állapotának kialakítása és fenntartása. Ehhez ma már rendelkezésre állnak különböző eszközök, ezek egyik csoportját az ún. biostimulátor készítmények adják. A hazai törvényi szabályozás jelenleg három, az ún. termésnövelő anyagokhoz tartozó készítménycsoportot sorol ide:

1. a növénykondicionáló készítményeket,
2. a talajkondicionáló készítményeket,
3. a mikrobiológiai készítményeket.

Ahhoz, hogy megértsük ezeknek a termékeknek a felhasználhatóságát és elvárható hatását, a nemzetközi szakirodalomban megtalálható csoportosításukat is érdemes áttekinteni:

• aminosavak és fehérjeszármazékok,
• humin- és fulvosavak,
• algakivonatok,
• mikrobiológiai készítmények,
• kisebb csoportok:
  • növényi kivonatok,
  • szintetikus stimulánsok,
  • hasznos nyomelemek (pl. Si, Se, Co, Na, Al, Ti).

A hazai szakemberek ezeket a termékeket lényegében napi szinten használják, bár azok hatásmódjáról és alkalmazásuk elvárható eredményéről sajnos nagyon hiányos a rendelkezésre álló ismeretanyag. A termékkör sokszínűsége, és hogy pontos meghatározásuk még nemzetközi szinten sem megoldott, felmerül az igény egy, a gyakorlat számára is elfogadható és egyértelmű csoportosítás elkészítésére. (Tegyük hozzá, hogy a készítmények eredményes használatának nem kell feltétele legyen egy definíció megléte, de a biostimulátor szegmensben való eligazodást mindenképpen segítené. Ennek ellenére olyan országokban sem rendelkeznek ezzel, ahol pedig 30–40 éve stabil elemei a termesztéstechnológiának, pl. Spanyolországban vagy Olaszországban.)

A termékkörrel végzett nagyüzemi kezelések hatékonyságának vizsgálati eredményeit, a nemzetközi szakírók publikációit és a gyártó cégek (sajnos nem túl gyakori) szakmai ismertetőit felhasználva a következő (SZ.I.T.A.) hatásmódokat különböztetjük meg: szabályozó, irányító, támogató és aktiváló. Mit takarnak ezek a kifejezések?

• Az IRÁNYÍTÓ típusú anyagok (pl. hormontartalmú termékek) jellemzője, hogy a növény működését, annak irányát meghatározzák (kvázi kiadott parancsként). A növény azt teszi, amire az ilyen típusú készítmények őt tulajdonképpen kényszerítik. Ők a kormány (nem az a Kormány...). Ez a módszer akkor alkalmazható, amikor a szóját nagyobb teljesítmény elérésére késztetjük, mert a környezeti feltételek és adottságok olyan kedvezőek, hogy extra hozadéka lehet a kezelésnek, illetve ún. STOP-stressz helyzetben (pl. fitotoxicitás, fagy, jég), ha az egyéb körülmények optimálisak. A növény lényegében minden erőforrását és tartalékát a „parancs” végrehajtására fordítja, ezért legyengült állapotban, rossz kondíció mellett önmagában nem használhatók. Optimális időpontban és megfelelő módon alkalmazva látványos eredményt produkálhatnak.
• Az AKTIVÁLÓ biostimulátorok (pl. hasznos nyomelemek, szintetikus anyagok, humin- és fulvosavak) közé soroljuk azokat, amelyek nem találhatóak meg a növényi szervezetben, és az abba való bejutásuk valamilyen válaszreakciót vált ki abból. Ők a közlekedési hírek, amelyek nélkül el lehet jutni a célig, de figyelembe vételükkel például elkerülhetők a dugók vagy felkészülhetünk a kedvezőtlen útviszonyokra. Ezek a termékek módosíthatják a növényi működés irányát és mértékét is, de mindkét esetben megmarad a növény irányító szerepe, bár az aktiváló impulzus bizonyos keretek közé kényszeríti. Az ilyen típusú anyagok hatásáról főleg tapasztalati eredmények vannak, azaz nagyszámú vizsgálattal igazolják, hogy milyen módon változtatja meg a szervezet működését, illetve az ún. indukált szerzett rezisztencia kialakításában és a stresszmegelőzésben lehet még szerepük (pl. szilícium alkalmazása oxidatív stressz esetében). Felhasználásuk szintén hatással van a növényi erőforrásokra és tartalékokra, de már kisebb mértékben, mint azt az irányító termékeknél láttuk.
• A SZABÁLYOZÓ típusú készítmények (pl. humin és fulvosavak, aminosavak) a növény működésének fokát/mértékét befolyásolják, azt serkentik vagy gátolják. Ők a gáz és a fék. További jellemzőjük, hogy kémiai tulajdonságaik miatt (ún. amfoter jelleg, azaz egyszerre viselkedhetnek elektronfelvevőként vagy -leadóként) a sejteken belüli kémiai egyensúly helyreállítását segítik. Alkalmazásukkal lényegében finomra hangolható a növényi működés, drasztikus változások nélkül. Ezek a termékek a növényi erőforrásokat és tartalékokat csak minimális mértékben veszik igénybe. Hatásuk nem mindig látványos, de felhasználásuk kockázata ennek megfelelően minimális (nem „tudunk rosszat tenni” a növénynek).
• A TÁMOGATÓ típusú anyagokra (pl. mikrobiológiai készítmények, aminosavak, szervezetazonos növényi kivonatok) az jellemző, hogy felhasználásuk esetén „nem kérnek cserébe” semmit a növénytől, az szabadon rendelkezik a felkínált lehetőséggel, ami sokszor jelentős energiamegtakarítást jelent. Ezek az anyagok lényegében kiszolgálják a növény igényeit. Ők a BENZIN. Az élettani folyamatokat továbbra is a növény irányítja, megszabja azok mértékét is, de a készen kapott nyersanyagokat rögtön a számára legkedvezőbb módon tudja hasznosítani. Alkalmazásukkal felgyorsulnak a növénynek a környezeti hatásokra adott válaszai, illetve a különböző energiaigényes helyzeteken hatékonyabban és gyorsabban jutnak túl fejlődésük, növekedésük során.

2. A szója fontosabb fejlődési stádiumai

A szója termesztésének jövedelmezőségét a megtermelt magok mennyisége (azaz a t/ha), minősége (azaz az olaj- és fehérjetartalom) és természetesen az értékesíthetősége, ára (azaz a forint/tonna) határozza meg – a termelési költségek levonása után. Ezekből a tényezőkből a költségek minimalizálása (ha lehetséges) és a hozam növelése az, amire a növénytermesztő szakembereknek lehetősége van. A növényélettani szemlélet ez utóbbira, pontosabban ez utóbbinak az összetevőire koncentrál.

A termést a szója esetében (hasonlóan más kultúrákhoz) az ún. terméselemek határozzák meg:

1. a kikelt növények száma hektáronként (VE),
2. a termékeny ágak (fő és oldal) száma növényenként (V3-R6),
3. a levélemeletek száma áganként (csírázás-R5),
4. a hüvelyek száma levélemeletenként (V5-R6),
5. a magok száma hüvelyenként (R1-R6),
6. a magok mérete (tömege) és beltartalma (R5.5-R6.5).

(A zárójelben lévő jelölések az adott terméselem kialakulásának és fejlődésének végpontjait mutatják, jelentésüket a következőkben ismertetjük.)

Mivel a hektáronkénti hozam növelése önmagában „megfoghatatlan” feladat, könnyű belátni, hogy ha az azt meghatározó terméselemek nagyságát javítani tudjuk, az a végső termést is növelni fogja. A feladat tehát adott: határozzuk meg az egyes terméselemek kialakulásának időpontját, a folyamatokhoz szükséges optimális feltételeket, és biztosítsuk ezeket a szója számára: a kellő időpontban a megfelelő támogatást!

A szója fejlődési stádiumainak meghatározása

VE – a szikleveles állapot. A csírázás/kelés megindulásához kellő hőmérséklet, talajnedvesség és megfelelő minőségű magágy szükséges. Optimális körülmények között 48 órán belül megindul a csírázás, majd a kelés a sziklevelek megjelenésével zárul. Ezek raktározott tápanyagai biztosítják a csíranövény fejlődését a kelést követő 7–10 napig. Ebben a fázisban véglegesedik az 1. terméselem, a kikelt növények száma.

VC – az elsődleges lomblevelek megjelenése. Az első levélpár egyszerű levelei átellenesen fejlődnek a száron. Ezt követően minden levél ún. hármasan összetett, és akkortól számítjuk a megjelenésüket, amikor a következő levélemelet levelein a levélélek már nem érnek össze, azaz kezdenek kiterülni.

V1 – az első hármasan összetett levél megjelenése, az első levél­emelet (nódusz). A levelek megjelenési üteme (az ún. fillokron) az 5. levélemeletig kb. 3–5 nap, majd ezután 2-3 nap.

V2 – a második hármasan összetett levél (2. levélemelet) megjelenése. A nitrogéngyűjtő gümőcskék aktivitásának kezdete.

V5 – az ötödik hármasan összetett levél (5. levélemelet) megjelenése. Két levélemelettel korábban, a 3. hármasan összetett levél kifejlődése után kezdődik meg az oldalágak fejlődése, amelyek maximális száma általában hat. Ebben a fázisban kezdődik meg a szár felső részén, a hónaljrügyekben a virágok differenciálódása (kialakulása). A levélemeletek lehetséges száma véglegesedik, de ezek nem mindegyike fejlődik majd ki a szója élete során.

R1 – A virágzás kezdete, aminek jele, hogy valahol a főszáron megjelenik az első virág (általában a 3-4-5-6. levélemelet valamelyikén). A szójára jellemző, hogy öntermékenyülő, azaz a megtermékenyítéséhez nem szükséges sem szél, sem beporzó szervezet. A virágzás a hónalji virágfürtön lentről felfelé halad, a száron pedig lefelé és felfelé egyaránt.

R2 – Teljes virágzás ideje, amikor a legfelső két levélemelet valamelyikén van nyíló virág. A növény ekkor teljes magasságának és az élettani érettség állapotában várhatóan meglévő levélemeleteinek kb. a felét érte el. Megindul a makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) és a száraz anyag gyors felhalmozása.

R3 – A hüvelyek kialakulása akkor kezdődik, amikor a legfelső négy levélemelet egyikén az egyik hüvely hossza eléri az 5 mm-t. A hőmérsékleti anomáliák (hideg, hőség) és az aszály ebben az időpontban káros hatással van a hüvelyek számára, a magok számára és nagyságára.

R4 – A hüvelyek megnyúlásának idején a legfelső négy levélemelet egyikén legalább egy hüvely hossza eléri a 20 mm-t. Ebben a fenológiai stádiumban kezdődik meg a magok fejlődése, és a hüvelyekben a száraz anyag felhalmozása. A végső termés szempontjából ez a legkritikusabb időszak!

R5 – A szemtelítődés kezdetét az jelzi, amikor a legfelső négy levélemelet egyikén az egyik hüvelyben legalább egy mag hossza eléri a 3 mm-t. Energetikai szempontból ez a legérzékenyebb időszak, hiszen ekkor éri el a növény a maximális magasságát, kialakul a levélemeletek végleges száma, csúcspontjára jut a szárazanyag-beépülés (ez a minőség és a magok tömege szempontjából fontos). A gümőkben a nitrogénkötés intenzitása eléri a csúcspontját, majd gyorsan csökken. A szója víz- és tápanyagigénye jelentős mértékű. Megkezdődik a tápelemek átcsoportosítása a vegetatív részekből, és a növény teljes tápanyagigényének már csak 50%-át veszi fel a talajból. A szója már nem képes a káros környezeti hatások tolerálására, minden stresszhelyzet jelentős veszteséget okozhat a hüvelyek és a magok számában, illetve a magok nagyságában.

R6 – A magok intenzív növekedésének időszaka, amelynek kezdetén a legfelső négy levélemelet egyikén a magok teljes szélességben kitöltik a hüvelyt. A szemtelítődés maximuma ebben a fázisban van, amelynek végén a hüvelyek szárazanyag-tartalma kialakul (6. terméselem). Megkezdődik a levelek intenzív hullása, csak ebben a fázisban 3–6 hármasan összetett levelét veszíti el a szója.

R7 – Az érés kezdete, amikor a főhajtáson található hüvelyek egyike érett színűvé (cser vagy barna) válik. Az egyes magok szárazanyag-tartalma eléri végső szintjét, nedvességtartalmuk kb. 60%. Ebben az időszakban a környezeti hatások (stressz) már nem okoznak számottevő kárt, kivéve a fizikai sérülések nyomán fellépő terméscsökkenést (pl. szél, jég, magpergés).

R8 – A teljes érettség állapota, amikor a hüvelyek 95%-a érett színű. További 5–10 kedvező időjárású nap után a magok nedvességtartalma 15% alá csökken.

3. Az üzemi vizsgálatok eredményei

A 2019-es záró rendezvényen egy üzemi kezelés (Újmohács, Margitta-sziget 92 Kft.) illetve technológiai kísérlet (Hédervár, Lajtamag Kft.) eredményeit ismerhették meg a hallgatók. A vizsgálatok során a szója abban a fejlődési stádiumban kapott ún. támogató típusú kezelést, amikor az egyes terméselemeinek kialakulása történt.

Újmohácson a virágzás elején és a virágzás félidejében volt a kezelés, aminek eredményeként minimális (+1%) terméstöbbletet mért a gazdaság: kezeletlen 3,79 t/ha; kezelt 3,83 t/ha).

Héderváron három kezelést hasonlított össze az üzem:

1. az üzemi kontroll területen irányító típusú biostimulátor és komplex lombtrágyakezelés történt a virágzás elején – kontroll;
2. az egyik kísérleti területen az újmohácsi, kétkezeléses technológiát vizsgálták (egy kezelés a virágzás elején, egy annak félidejében) – kezelés 1.;
3. a másik kísérleti területen az első két technológia kombinációját alkalmazták – kezelés 2.

Az eredmények:

• növénymagasságban lényegi különbségek nem voltak;
• biomasszatömeg tekintetében a kombinált kezelés (kezelés 2.) lett a legjobb, ezt követte az élettani támogatás (kezelés 1.), majd az üzemi technológia (kontroll);
• a terméselemek (hüvelyszám, magszám) és a hozam szempontjából a kombinált kezelés magasan verte a két másikat, amelyek között lényegi különbség nem volt (1,54–1,57 t/ha-ral szemben a kombinált kezelés 1,95 t/ha, ami közel 25% többlet);

A kísérletek tanulsága

Az alkalmazott kezelések hatékonyságát befolyásolták többek a környezeti feltételek (pl. évjárat), a termőhelyi adottságok (pl. talaj), az alkalmazott agrotechnika (pl. talajművelés) vagy a fajta (genetika). A 2019-ben elvégzett kísérletek bizonyították a kezelések hatásosságát, de annak mértékét nem. Ennek meghatározásához több év és helyszín eredményei kellenek.

A növénytermesztés feladata, hogy a szója élettani folyamatainak zavartalanságát és ellátását biztosítsa. A kritikus stádiumok és fejlődési szakaszok ismeretében célirányosan befolyásolhatók az egyes termés­elemek, és növelhető a termés mennyisége, minősége és biztonsága.

Szabó István

Lektorálta:
Mayerné Nemere Vera
vezető kutató-fejlesztő mérnök
Bonafarm-Bóly Zrt.