A napraforgópiacon elért eredményünk tekintetében mérföldkő volt 2020. A Pioneer® magyarországi történetének legmagasabb szintű értékesítését tudtuk megvalósítani. Az 2019. évihez képest rendkívül kiemelkedő mértékben, kb. 30%-kal tudtuk növelni az értékesítésünket, tettük mindezt úgy, hogy a napraforgó magyarországi vetésterülete lényegében alig változott.
A 2020-beli rekord értékesítésünk nem sikerülhetett volna egy megbízható és elismert hibridválaszték nélkül. A herbicidtolerancia lassan már alapkövetelménynek számít az értékesítésre kerülő hibridek esetében. A napraforgónemesítés terén cégünk neve szinte összefonódott az Express®* toleráns hibridekkel – nem véletlenül. A növényvédelmi technológia és a hibridtulajdonságok együtt a sikeres termelés alapját jelentik. Emellett a minél magasabb szintű kórtani ellenállás is fontos szempont, a Pioneer® napraforgók esetében a Protector® Peronoszpóra és a Protector® Szádor minősítések jelzik a biztonságos termesztés alapját. A megnyugtató és biztos bázist jelentő ismert hibridek (P63LE113, P64LE25, P64HE133) mellé kínáltunk olyan új lehetőségeket (P64LE136, P64HE144), amelyek egyes értékmérő tulajdonságokban előrelépést jelentettek.
Ezt a sikeres hibridkört erősítjük tovább két újabb hibriddel 2021-ben. Mégpedig a Clearfield® Plus** gyomirtási rendszerben alkalmazható P64LP170-nel – ami a fentebb említett P64LE25 konverziója – és a P64LP180-nal, amely az egyik legfigyelemreméltóbb termőképességű hibrid lesz a kínálatunkban.
Az Express® toleráns napraforgók között a P64LE25 már ikonikusnak számít, sikeréhez hozzájárult a termésstabilitás, a betegségellenállóság és a kiszámíthatóság egyaránt. Ezen a vonalon tovább haladva 2021-ben a Clearfield® Plus gyomirtási szegmensben méltó társként ajánljuk a szintén linolsavas, új P64LP170-es hibridet, mely a Pioneer® hibridjeinek legújabb generációját képviseli.
Hibridtulajdonságok
A fejlesztési adataink alapján a P64LP180 komoly előrelépést mutat az összes eddigi herbicidtoleráns hibridünkhöz viszonyítva. Nagyon jó betegségellenállósága és agronómiai tulajdonságai alkalmassá teszik arra, hogy az ország bármely részén termeljék. Komoly versenytársi pozíciót fog elfoglalni saját szegmensében! Ajánlom kipróbálásra minden Clearfield® Plus technológiát használó gazdálkodónak!
Hibridtulajdonságok