MENÜ

BASF szántóföldi bemutatók

Oldalszám: 20
2019.07.04.

Az idei évben négy különböző helyszínen vártuk termelő partnereinket, hogy együtt áttekintsük az idei év kihívásaira adott válaszainkat a szántóföldi kultúrákban. A bemutatók jó alkalmat kínáltak arra, hogy bemutassuk a partnereinknek a jelenlegi és jövőben várható megoldásainkat.

Első helyszínünkön, Beleden az új repce fajtasorunk bemutatásával kezdtünk, ahol 9 hibridet mutattunk be. Legnagyobb megelégedésünkre, szép, egyöntetű állományokat láthattunk. Őszi búzában a Systiva® csávázószer hatékonyságára fókuszáltunk rendkívül erős lisztharmat és vörösrozsda fertőzés mellett. Az önállóan felhasznált Systiva® hatékonysága a hagyományos csávázáshoz képest még a bemutató idején (virágzás vége állapotban) is szembetűnő volt. Ezenfelül a meghívott partnerek meg­győződhettek arról is, hogy a Systiva® csávázószerrel kezelt állományra a kalászolás kezdetén kipermetezett Priaxor® betegség elleni hatékonysága kiváló volt. E parcellák egészségi állapota megegyező, illetve kissé még jobb is volt, mint a 2-3 nóduszban kijuttatott Tango® Star és kalászolás kezdetén kijuttatott Priaxor® kezelésé. A búzakísérletek bemutatásának végén Németh Balázs, a BASF fejlesztőmérnöke kitért a Priaxor® időzítési kísérleteire is, ahol azt vizsgáltuk, hogy mely stádiumban a leghatékonyabb a kijuttatott Priaxor®. Szemmel láthatóan is bebizonyosodott, hogy a zászlóslevél kiterülése-kalászolás kezdete időpontban kijuttatott kezelés során a legegészségesebb az állomány, ekkor tudtuk a legtovább zölden és fertőzésmentesen tartani a zászlóslevelet, ami a termésképződés szempontjából legfontosabb levélszint.

 

basfszf-2019-invigor-repce1

 

Egy másik helyszínünkön, Ongán a repcetermesztés volt a középpontban, itt 11 hibridet mutattunk be jelenlegi és jövőbeni portfóliónkból. Továbbá szó esett az egyre aktuálisabb nitrogénmenedzsmentről és az abban nyújtott változatos BASF megoldásokról is.

 

basf-szf-2019-inv-safer

 

Kétsopronyban szintén bemutatásra került egy búza és egy árpa fajtában beállított kísérletben a Systiva®. Az alacsony fertőzési nyomás ellenére is látszott a csak hagyományos csávázással ellátott állományhoz képest a növények jobb kondíciója, egyöntetűbb állománya. A Priaxor® időzítéses kísérlet itt is bebizonyította a zászlóslevél védelmének fontosságát. Ezen a helyszínen a kukoricakísérleteinkbe is bepillantást nyerhettek a termelők. Hagyományos hibrideken a Jumbo® Stomp® csomag posztemergens gyomirtó hatékonyságáról és a permetezés után kelő egyéves egyszikű gyomok elleni hatásáról, míg a Duo® kukoricában a Focus® Ultra + Callam® évelő és egyéves egy-, illetve kétszikű gyomok elleni használatának eredményéről győződhetett meg a közönség. Végül, de nem utolsósorban napraforgóban a Pulsar®, illetve a Pulsar® Plus és Spectrum® használatának különbségeit láthatták, ahol egyértelműen látszott a Spectrum® kiemelkedő hatása.

 

basf-szf-2019-buza1

basf-szf-2019-buza-2

 

A szántóföldi bemutatók sorát a szekszárdi rendezvény zárta, ahol kiemelkedően szép 9 hibrides repce fajtasor várta az oda látogatókat. Búzában és árpában itt is más volt a fertőzési helyzet. Búzában a Systiva®, illetve a Priaxor® hatékonyságát egy éppen felfutóban lévő erős rozsdafertőzésben mutathatta meg, míg őszi árpában a lisztharmat, tavaszi árpában a hálózatos levélfoltosság jelentett problémát a kezeletlen területeken.

 

basf-szf-2019-árpa

 

BASF Agrodivízió