Ha egy gazdálkodónak feltennénk a kérdést, mi a legfontosabb szempont számára a kukorica hibridek kiválasztása során, nagy valószínűséggel a termésbiztonság előkelő helyen szerepelne a válaszok sorában. 2013-ban nagyot lépett a Pioneer, bevezette az Optimum® AQUAmax® márkát, amellyel évről évre gyarapodó számban, pontosan olyan kukoricahibridek kerülhettek piacra, amelyek ezt, a gazdák számára olyan fontos termésbiztonságot nyújtják.
2013 tehát egy fontos mérföldkő volt a Pioneer kukoricahibridek forgalmazása terén. Akkor még csak jelképes, néhány ezer hektáros területen próbálhatták ki a hazai kukoricatermesztők az első Optimum® AQUAmax® hibrideket, de onnan kezdve minden évben jelentősen növekedő részaránnyal szerepeltek, míg mára a Magyarországon elvetett Pioneer kukoricák közül minden második hektár ebből a termékkörből kerül ki (1. ábra).
Milyen előnyöket kínál egy Optimum® AQUAmax® hibrid? A legfontosabb, hogy a gazda ezekkel a hibridekkel az időjárás kiszámíthatatlanságából adódó kockázatot csökkentheti, mert aszályos körülmények között is jól fog teremni a kukoricája, ugyanakkor egy jó évjárat esetén is a legjobbak között fog szerepelni a hibridje, tehát minden féle évjárat esetén maximalizálni tudja a kukoricatermesztés jövedelmezőségét. Ahhoz, hogy egy hibrid megkaphassa az Optimum® AQUAmax® márkanevet, szigorú belső, a Pioneer által kidolgozott kritériumrendszernek kell megfelelnie:
A Pioneer Optimum® AQUAmax® hibridek nemesítése mögött már 50 éves kutatómunka áll. Ezek a hibridek csökkentik a szárazság okozta termésdepressziót jónéhány ezt segítő tulajdonság feljavításával, mint például az erős, mélyre hatoló gyökérzet, a szinkronizált virágzás, vagy a zöldszáron érés.
Természetesen magunk is teszteljük hazai körülmények között kukorica hibridjeink teljesítményét. Megversenyeztetjük őket a saját nemesítői kísérleteinkben, továbbá a mindenki számára ismert, kitáblázott demó kísérleteinkben, a hivatalos regisztrációs kísérletekben és a szintén hivatalos GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérletekben is. Számunkra az a megnyugtató, amikor egy adott hibridünk minden felsorolt kísérletben a legjobbak között szerepel. Ez a biztosítéka annak, hogy nem árulunk zsákbamacskát és ha a termelő ezen hibridek közül választ, akkor a legnagyobb biztonság mellett teszi le a voksot. Nézzünk ezek közül néhányat:
A GOSZ-VSZT kukorica posztregisztrációs kísérletekben az elmúlt öt év alatt számtalan dobogós, de a legtöbb esetben első helyezést értek el Pioneer kukorica hibridek (2. ábra). Az ebben a versenyben felsorakozott hibridek 80%-a Optimum® AQUAmax® hibrid.
A saját kísérleteink legjobbjait illetően nincs meglepetés. A legjobb teljesítmények a P0023, a P0216, a P9911, P9903 és az elkövetkező évek nagy várományosa, a P9415 nevéhez fűződnek (3. ábra).
Az Optimum® AQUAmax® hibridek 2018-ban is a maximumot nyújtották! Ez a hibridkör a Kárpát-medence száraz, kontinentális klímájára lett nemesítve. Bármilyen is legyen az elkövetkező év időjárása, biztos lehet benne, hogy az adott körülmények között kimagasló termésekre lesznek képesek.