MENÜ

Új hibridek a Gabonakutató kínálatában

Oldalszám: 45
2018.10.04.

A hagyományokhoz hűen, fajtabemutatóval egybekötött országos szakmai napot tartott a Gabonakutató Nonprofit Kft. Kiszomboron.

gabonakutató kukorica img_3393-k

 

Pont egy év telt el Dr. Szarka Béla ügyvezetői kinevezése óta, aki a vállalati struktúra, a kutatás, és a portfólió kialakítás területén ígért változtatásokat a nagy múltú intézetnél. Az ügyvezető lapunknak kiemelte, az elmúlt egy esztendő alatt a szervezeti hatékonyság megvalósításában értek el nagy eredményeket, ahol új vezetői szintek kialakításával és teljesítményértékelési rendszer bevezetésével egy egységes, felelősökkel és határidőkkel átszabott eredményorientált szervezet éledt újjá.

 

szarka-béla-gk

Dr. Szarka Béla

Nagy kihívás volt a kereskedelem kiemelése a korábbi vetőmag-termelési egységek beosztott szerepéből. Emellett a marketing szerepét hangsúlyozta az ügyvezető, ami az eddigi kereskedelmi beosztásából az önálló termék- és piaci  stratégiai szempontok és javaslatok kialakítása céljából lett önállósítva. A termékmenedzseri feladatkör kijelölése a kutatói termékinformációk szintetizálására, a kereskedők informálásának támogatására valósult meg. Átütő eredmény, hogy a piaci igényeket tudatosan építik be a nemesítési programokba, illetve a kutatóknál felhalmozódott, széttagolt információk kereskedelmi szempontok alapján kerülnek összegzésre. Az új piaci lehetőségek felkutatásával és a már meglévők erősítésével Romániában, Ukrajnában, Oroszországban és Kazahsztánban erősítette a Gabonakutató keleti piaci pozícióját, továbbá a kutatási kapcsolatok kibővítésével (francia, orosz, szerb) újabb kereskedelmi lehetőségek kiaknázására összpontosítanak.

A szántóföldi bemutatón Virágné Pintér Gabriella, a cég kereskedelmi vezetője kalauzolt bennünket.

 

virágné gabi-k

Virágné Pintér Gabriella

Kukoricában a szuperkorai hibridek kiemelt szerepet töltenek be a Gabonakutató kínálatában. Hazánkban elsősorban a másodvetésben van szerepük, a legnagyobb terméssel rendelkező GKT3213 hibridük másodvetésű silóként használható, de akár fővetésben szemesként is megállja a helyét. Az idei évben már több helyen betakarították, a FAO 240 kukoricához képest a 10 tonna/ha feletti termése egészen kiemelkedő.

A silóhibrideket is kiemelten kezelik – mutatott rá Virágné Pintér Gabriella –, az új GK Silostar idén volt a termelésben először jelentős területeken. Nagyon jó beltartalmi paraméterekkel rendelkezik, magas energiatartalmú siló készíthető belőle.

Napraforgóban az elsődleges nemesítési cél a kiemelkedő termés, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség és a magas olajtartalom. Ezeket a tulajdonságokat kell ötvözni a gyomirtó szer rezisztenciával – hangsúlyozta a kereskedelmi vezető. A kínálatukban egy Clearfield Plus hibrid, a GK Petrus CLP, valamint az új elismerésű GK Milia CL található. Mindkét hibrid korai, magas, 50% körüli olajtartalommal rendelkezik. A bemutatóban több új fajtajelöltet is láthattak az érdeklődők, amelyek elismerése 1-2 éven belül várható.

Ebben az évben két új silócirok hibriddel jelentkeztek, melyeket már a termelésben is teszteltek. A GK Erik és GK Balázs kiváló állóképességű és nagyon jó szárú cirkok, termésük eléri a 80 tonnát hektáronként. Az idei aszályos augusztust is zölden vészelték át.

Egy új szemescirok fajtajelöltet is bemutatott a Gabonakutató, amelynek különlegessége, hogy fehér magvú, alacsony, könnyen betakarítható. Hamarosan már a nagyüzemek számára is elérhető lesz.

gabonakutató cirok img_3462-k

 

A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület idei Road Show-jának valamennyi helyszínén megtekinthették az érdeklődők a szegedi szójafajtákat. A több helyszínes fajtabemutatók jelentősége abban rejlik, hogy eltérő termőhelyi adottságok között bizonyíthatnak genetikáik.

A szójának ideálisak voltak idén a körülmények – hangsúlyozták Kiszomboron. A kínálatuk lényege, hogy minden körülmény közé ajánlják fajtáikat. A legerősebb, déli szójás területekre elsősorban a Pannónia kincse és Bahia fajtákat, északabbra az Aires-t kínálják. Ezektől a szójáktól több helyen 5 t/ha eredményt is várnak az idei évben. Új szójával is jelentkeznek,
2019-től már elérhető lesz a Suedina 00-ás fajta, mely az északi területeken is garantáltan korán betakarítható, és a megkésett vetésekhez is jó választás. Kiemelkedően magas, 220–240 grammos ezerszemtömege miatt a koraisága ellenére is 4 tonna/hektár feletti termésre képes.

-an-