Cikksorozatunk második részében maga a víz kap főszerepet. A 2016-ban indult és 2020 augusztusáig (vagy a keretösszeg kimerüléséig) rendelkezésre álló pályázati lehetőség egyik és talán legkritikusabb eleme is. A magyarországi víztestek minősítése a közelmúltban megtörtént, és a vízkivételi hely besorolása meghatározó, mert az új beruházásoknál feltételként megjelenik a legalább jó minősítés mennyiségi szempontból.
További oldott anyagokat is figyelembe kell venni, ezek közül a legfontosabb a vas, a mangán és kén, melyek elsősorban a kemoszintetizáló baktériumok jelenléte miatt fontos.
Attól függően, hogy a víz honnan származik beszélhetünk felszín alatti és felszíni forrásról.
Kutakból (felszín alatti) öntözve, azokat megfelelően üzemeltetve alapvetően fizikai szempontból tiszta vizet kapunk. Hogy ezt meg is tudjuk tartani tisztában kell lennünk annak teljesítőképességével. Nem megfelelő (túlzott vízkivétel) üzemeltetés mellett jelenik meg a homokolás, azaz sérül a kút közvetlen környezetében lévő talaj szerkezete és abból a legkönnyebben mozgó homok bekerül a kútba, majd az öntözőrendszerbe, ahol berágódást és eltömődést okozhat. Kutunk vízadó képességét a leszívási tölcsér, több kút esetén azok egymástól mért távolsága/egymásra hatása határozza meg.
Felszíni forrás esetén folyóvizes (csatorna, természetes vízfolyás), illetve álló (tározó) típusokat különböztethetünk meg. Mindkét típus esetén találkozhatunk biológiai eredetű tartalommal. Ezek szűréssel eltávolíthatók, de a beiktatott szűrők többletenergiát igényelnek.
A víz hő- és mozgási energiája szempontjából is fontos. Hő szempontjából a felszín alatti vizek esetén számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy az alacsonynak mondható (15–17°C) öntözővíz nyáron a felhevült növények számára stresszt jelenthet, míg a felszíni víz esetén ez nem okoz olyan nagy problémát.
Mozgási energia szempontjából alapvetően fontos, hogy a rendszerben történő mozgatás súrlódással jár, mely veszteséget jelent. Cikksorozatunk következő részében ezzel részletesebben is foglalkozunk.