MENÜ

Elkötelezetten a hagyomány és az újdonság mellett

Oldalszám: 78
Hardi Judit 2017.04.09.

Az év egyik legnagyobb hazai agrár eseményéig még szűk két hónap van hátra, a szervezők azonban már most gőzerővel készülnek.
Nem csoda, hiszen a Pápai Agrárexpó minden évben tömegeket vonz. Nyugat-Dunántúl legnagyobb agrár városa, Pápa, immár 21. alkalommal ad otthont a rendezvénynek. Idén május 19. és 21. között várják az érdeklődőket. Tavaly 12 ezer látogató jelent meg az agrárexpón – ez rekord az esemény életében.

És hogy kiket várnak a szervezők? A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és Pápa város önkormányzata az agráriumban tevékenykedőket, a szakmabelieket, gazdákat, a mezőgazdaság iránt érdeklődőket, családokat invitálja az eseményre.

 

 

Érdemes lesz Pápára látogatni májusban, hiszen itt megismerkedhetünk a szakmai újdonságokkal, a legújabb gépipari technológiákkal.
A szervezők nem titkolt célja – mondta el az esemény márciusi sajtótájékoztatóján Győrffy Balázs, a NAK elnöke –, hogy a gazdák a kínálati oldallal, vagyis a szakma képviselőivel találkozzanak. Fontos ez a találkozó, hiszen nincs jobb alkalom testközelből megismerkedni a cégek kínálatával, kipróbálni az újdonságokat, informálódni a legújabb trendekről, gépekről, eszközökről, vetőmagokról. Profitálnak ebből a cégek is, hiszen személyesen ismerhetik meg vevőiket, azok elvárásait, igényeit.

 

Az idei esemény szántóföldi bemutatóval kezdődik, ahol a gazdák munka közben ismerhetik meg a legújabb gépeket.

Az Agrárexpón mindenki megtalálja a neki tetsző programot: lesz lovas- és haszonállat bemutató, gépshow, gasztrofalu, szórakoztató és gyerekprogramok is. A tavalyi eseményhez hasonlóan idén is várják a horgászokat és a vadászokat: előbbi szombaton, utóbbi szakterület képviselői vasárnap találhatnak számukra érdekes programokat, kiállításokat.

Szintén a hagyományokhoz híven szervezik meg a Portfolio.hu rendezésével a szakmai konferenciát, ahol az aktuális kérdések, problémák megvitatására lesz lehetőség.

         -hj-