MENÜ

Kötelezettségekből haszon

Oldalszám: 97
Bucsi Tamás 2016.03.09.

Az európai és hazai agrárpolitika célja a környezetkímélő, hosszútávon fenntartható gazdálkodás megvalósítása, emellett Magyarország kifejezett célja a hazai versenyképesség fenntartása a nemzetközi mezőgazdasági versenyben. Ennek érdekében szankciók és támogatások „terelik” a gazdálkodókat a talajvizsgálaton alapuló tervezett tápanyag-gazdálkodás irányába szakértő bevonásával.



Talajvizsgálat

A talaj akár 35%-ban is befolyással van a termésre. Ehhez képest a hazai gazdálkodók nagy része teljesen figyelmen kívül hagyja, illetve megelégszik azzal, hogy „ez ennyit tud, nem érdemes rá többet költeni”. Pedig a legtöbb esetben érdemes mert helyes gazdálkodással javítható! 5 évente kötelező, a nitrát érzékeny területeken. Ha a termelő talajvizsgálati eredményekkel nem rendelkezik, akkor a terület-alapú támogatás visszatartásával és egyéb szankcióval sújtható. Talajvédelmi szakértő bevonása az új AKG programban plusz támogatást jelent.



Tápanyag-gazdálkodási terv

Nem csak a szükséges hatóanyag mennyiség meghatározása fontos egy terméscél eléréséhez, hanem a kijuttatás idejének, helyének és formájának meghatározása is. A tápanyagok felvételét és hasznosulásukat rengeteg tényező befolyásolja, fontos ezek meghatározása. Évente kötelező a maximálisan kijuttatható tápanyag dózisok és erre alapuló terv dokumentáció elkészítése nitrát érzékeny területeken. Talajvédelmi szakértő bevonása a terv elkészítéséhez az AKG legtöbb csoportjában kötelező.



Szaktanácsadás

A rutinszerű műtrágyázással nagyon sok területen kihasználatlanul hagyjuk a hozam növelés lehetőségét, míg máshol többlet eredmény nélkül költünk feleslegesen. A termesztési körülményekhez igazított tápanyag-gazdálkodás jelentősen növeli az eredményt, csökkenti az évjárathatás mértékét és optimalizálja a költségeket. Szakértők segítségével az eredmény javítható. Szakértő bevonása az AKG programban plusz támogatást jelent.

Bucsi Tamás

talajvédelmi szakértő

Hol kaphat mindehhez segítséget?

A Yield Service program teljes körű szakértői segítséget nyújt a tápanyag-gazdálkodás minden területére a talajmintavételtől a tervezésen át a teljes dokumentáció elkészítéséig.

 

 +36 (20) 470 16 55  • +36 (20) 918 66 27

 timacagro_yieldservice@hu.timacagro.com

haszon_Timac Agro 180