MENÜ

Gazdaság

Szakfolyóirat > 2015/06 > Gazdaság MVH Agrártámogatás KAP

Információk az egységes kérelem beadásának hajrájában

2015. május 13-án jelentette be Dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés Hivatal (MVH) elnöke, hogy az idei egységes kérelem szankciómentes benyújtási határidejét, egy héttel, május 22-ig hosszabbította meg a Földművelésügyi Minisztérium. A beadási és a módosításra nyitva álló határidő megváltozása mellett több fontosabb módosításra is sor került.

Szakfolyóirat > 2015/06 > Gazdaság búza Kukorica OTP

Javuló kilátások, csökkenő árak

Nem várható a tavalyi rekordév megismétlődése a növénytermesztésben, a vetésterület nagysága és állapota alapján komoly volumencsökkenés lesz 2014-hez képest. Ez még nem azt jelenti, hogy rossz termés várható, ne felejtsük el, hogy a tavalyi év sok szempontból rekordokat döntött mind idehaza, mind a világ többi gabonatermő vidékén. A kilátások ráadásul pozitív irányba mozdultak el, így lefelé indultak el az árak a Matif határidős gabonapiaci parkettjén is, mind a búza, mind a kukorica alacsonyabb áron forog, mint egy hónapja a javuló terméskilátások hatására.

Szakfolyóirat > 2015/06 > Gazdaság Agrártámogatás Szőlészet Géptámogatás

Kertészeti géptámogatás - A nyertes gazdálkodók teendői

Május 18-tól lehetett beadni – a 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet alapján – a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatásra vonatkozó kérelmeket. A kisértékű gépbeszerzés felülete csak délelőtt 8-tól 11-ig, a nagyértékű gépbeszerzés 8-tól 15.30-ig volt nyitva. A jelentős igény miatt mindkét esetben még aznap lezárult a kérelmezés időszaka. A támogatási határozatok postázása várhatóan rövidesen megtörténik. A nyertesek fontos teendőit foglaljuk össze.

Szakfolyóirat > 2015/06 > Gazdaság GDP OTP Infláció

Tovább javuló növekedési kilátások

Az idei év első negyedévében tovább gyorsult a régió növekedése, amiben egyre nagyobb a fogyasztás szerepe. A megindult fogyasztásbővülés ezúttal tartósnak ígérkezik, mert a háztartások megtakarítási hajlandósága már-már túl magas és további költségvetési szigorra sincs szükség. Az alacsony inflációs környezet miatt tartósan alacsonyak lehetnek a kamatok Kelet-Európában és nincsen szükség erős árfolyamokra sem. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy végre Nyugat-Európa is jobban teljesít, akkor jogosan bízhatunk egy lendületes, tartós és kiegyensúlyozott hazai és régiós növekedésben.