Szakfolyóirat > 2015/02 > Pr Phylazonit termelők talaj
“Ha a talaj él, akkor teremni is fog!”
Interjú Knolmár Tiborral
Interjú Knolmár Tiborral
A Budapest Lízing idén is részt vett az AGROmashEXPO-n. A cég agrárfinanszírozásban betöltött szerepéről Toldi Balázs vezérigazgatót kérdeztük.
A szójatermesztés sikerességét alapvetően meghatározza a fajtaválasztás. A jó termés- eredmény eléréséhez ismerni kell a ter- meszteni kívánt fajta ökológiai és technológiai igényeit, reakcióit, ugyanakkor tisztában kell lennünk az adott termőterület ökológiájával és saját technikai lehetőségeinkkel is. Egy-egy fajta a legbiztonságosabb és legnagyobb termést ott adja, ahol a klimatikus és talajviszonyok, a technológiával összhangban, a fajta igényeinek leginkább megfelelnek. Adott területen termeszthető fajtát leginkább annak tenyészideje határozza meg. Emellett figyelembe kell venni a termesztési célt is, amely meghatározza a maghéj és a köldök színét.
Az Euralis napraforgóinak nemesítési hátterét a cég résztulajdonában álló Soltis biztosítja, mely a világpiacon ma napjaink egyik vezető napraforgó-nemesítő vállalkozása. Magyarországon, Szeged mellett is folyik ilyen tevékenység. A célok között szerepel a termőképesség, az olajtartalom, a betegség ellenállóság, a szárazságtűrés valamint a koraiság elérése a termésstabilitás megőrzése mellett.
A 2014. évben rekord szintű termést takarítottak be a világban kukoricából. Ez a termésmennyiség váratlanul a mélybe lökte a kukorica elmúlt években stabilan magas árát, mely az előző évhez képest 1/3-val csökkent. A jelenlegi kilátások alapján az árak jelentős visszaerősödése nem is várható a közeljövőben, mivel nem csak a hazai, de a világszintű kukorica készletek is magasak. A termesztési költségek hasonló szintű mérséklődésére viszont nem számíthatunk. Ilyen körülmények között ismét aktuális kérdés, hogyan tudjuk megtartani vagy javítani kukoricatermesztésünknek az elmúlt években viszonylag könnyen elérhető jó jövedelmezőségét? Például úgy, hogy megalapozott döntést hozunk a felhasznált input anyagok vonatkozásában!
A siker tovább folytatódik. 2014 tavaszán cégünk, az Euralis Kft. a magyar piacon egy technikai újdonságot vezetett be, az ún. BigBag kiszerelést. Ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy úgy döntöttünk, 2015-ben is folytatjuk. Az ES MOSQUITO (FAO 350-70) hibridünk vesz részt a programban.
A napraforgó-termesztés biztonságának és jövedelmezőségének növelését – a genetikai fejlődésen túl – a gyomirtás hatékonyságában rejlő tartalékok kiaknázása teszi lehetővé. A gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia ezért töretlenül fejlődik egész Európában, így Magyarországon is. Az ehhez kapcsolódó napraforgó hibridek nemesítése a SAATEN-UNION részéről kiemelt jelentőségű, így hazánkban is elsőként kezdi meg azon újgenerációs, CLEARFIELD PLUS napraforgó hibridek forgalmazását, melyek a hamarosan elérhető, új gyomirtási rendszerben is alkalmazhatóak lesznek.
Partnerség – Innováció – Teljesítmény
Ne kockáztasson, ha van biztos megoldás!
A nagy széltippan (Apera spicaventi) a búzákat fertőző egy szikű gyomnövények közül a legelterjedtebb. Magyarországon 220 ezer ha az általa fertőzött terület nagysága.
Bár még nincs itt az ideje, de mi már most jelezzük a gazdálkodók számára, hogy február végén, illetve márciusban érdemes elvégezni az őszi kalászosok tavaszi bokrosító hengerezését.
Az elmúlt években „szinte” már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a szeszélyes őszi-téli időjárás minden tavaszra tartogat számunkra valami váratlan, sokszor rendkívüli helyzetet, évről évre újabb kihívások elé állítva ezzel a hazai növénytermesztést, különösen a növényvédős társadalmat.
A műveletlen vizes területek tavaszi megoldása Még mindig találkozunk olyan földekkel, amelyeket nem tudtak az ősz (tél) folyamán megművelni. Néhol még a kukorica is a lábán van. Mit lehet tenni ezekkel a földekkel? Ilyen és ehhez hasonló jelenségekkel találkoztunk már az elmúlt évek során. A termelők sokszor, ha még februárban megfagy, felszántják földjeiket, habár tudják, hogy ez nem jó, ezért ne is tegyék ezt! Ha le is fagy, a felszínen még el lehet menni, az altalaj teljesen át van ázva, ha felszántjuk, elkenjük az altalajt, így záró réteget hozunk létre, amin a víz nem tud közlekedni. A megerőszakolt földön kisebb is lesz a termés. Felteszik a kérdést, hogy akkor mit csináljunk? Ki kell várni amíg felszárad és akkor kell megművelni a talajt.
A Bayer CropScience – mint a világ vezető mezőgazdasági vállalatának – fejlesztői már a jövőre gondoltak, amikor – többek között a kétszikűek rezisztenciája elleni küzdelem jegyében – megalkották a Huszár aktívot. Ez a készítmény 2014-ben érkezett meg Magyarországra, és már az első szezonban sok gabonater- mesztő megkedvelte.
Modern világunk, mint minden egyéb területen, úgy a mezőgazdaságban is egyre nagyobb követelményeket támaszt, hogy versenyképesek maradjunk, és megfelelő jövedelmet érjünk el. A versenyképesség megőrzésének záloga a rendelkezésre álló források hatékony felhasználása és a termelőeszközök jó karbantartása.
A kalászos gabonafélék növényvédelmének szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.
A legutóbbi mezőgazdasági kiállításon figyeltem a látogatókat. Volt, aki csak azt kereste, amire azt mondta: „már volt…”. Mások viszont „valami mást, újat is” kerestek és találtak is.
A Multiva Magyarország Kft. akciós magágykészítő kombinátorokkal várja Partnerei érdeklődését. A finn gyártmányú munkagépek kiváló magágyat készítenek, időben leadott megrendelés esetén pedig most igen kedvezményes áron megvásárolhatók. Keresse értékesítőnket, Mező Sándort a tavaszi akció részleteiért a 0630/929-5293-as telefonszámon!
2015 évben megkezdődnek Magyarországon az Európai Unió 2014-2020 költségvetésének a Közös Agrár Politikával kapcsolatos kifizetései.
Az elmúlt évek megváltozott időjárási körülményei nagyban befolyásolják a kukoricatermesztés eredményességét. Ez a változás az átlaghőmérséklet emelkedésén túl az időjárási szélsőségek intenzitásában is megmutatkozik. A csapadékos éveket egyre gyakrabban követik az extrém aszályos időszakok, és ez a tendencia minden prognózis szerint tovább fokozódik. A kukorica biológiailag is nagy vízigényű növény, ehhez hozzáadódik, hogy a fejlődése az egész nyáron átível, így ki van tévé az aszályos és az igen meleg periódusoknak is. A hektikus csapadékeloszlás különösen érzékenyen érinti a hazai öntözés nélküli termesztést. Fel kell készülnünk arra is, hogy a kártevők mellett a gombakórokozók jelenléte is egyre több problémát fog okozni a jövőben. Kukoricatermesztésünk technológiáját ezért érdemes átgondolnunk, keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a jövőben is eredményesen és jövedelmezően tudunk kukoricát termeszteni.A Syngenta Kukorica Program ehhez szeretne útmutatást nyújtani.
A Pioneer termékportfóliójában az innováció nem pusztán egy jól hangzó marketing szlogen, hanem nagyon is kézzel fogható, a gyakorlatban megvalósuló tény. A Pioneer innovációs pillérei közül a legfontosabb az új termékportfólió: az újonnan bevezetett hibridek jelentős terméselőnyt mutatnak a saját termékfejlesztési kísérleteinkben és a NÉBIH által kivitelezett regisztrációs kísérletekben egyaránt. Az innováció további fontos része a termelők felé tett egyedülálló szolgáltatás, a Pioneer EnClass® hibrid ajánlási rendszer. Segítségével a termelők a saját területükre, a saját környezeti kihívásaikra a legjobban illeszkedő hibridet tudják választani. A Pioneer innováció azonban még itt sem áll meg. Jelentős fejlesztések történtek az információ technológia területén is. Szolgáltatásunk részét képezi az Agro-Assist alkalmazás, mely weboldalon vagy okos telefonra, táblagépre töltve hasznos segítség a gazdálkodóknak.
A 2014-es év, ahogyan azt tapasztalhattuk, a rovarok és a gombák éve volt. A kórokozók és a kártevők megemelkedett száma, az ellenük való védekezés komoly kihívást jelentett a piacon található készítmények számára. Nem véletlen tehát, hogy a talajfertőtlenítéssel kapcsolatos technológiák kiemelt szerepet kaptak a kukorica mellett a napraforgó- és repcetermesztésben is.
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzői tekintetében. Előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat. A SAATEN-UNION ezért a napraforgó hibridek európai fejlesztését a versenytársakkal szemben gyökeresen más genetikai alapokra helyezve kezdte el néhány évvel ezelőtt. A nemesítési munka fókuszában már a kezdetektől a termelői igények állnak, így egyszerre több, a termesztés biztonságát, rugalmasságát szolgáló jellemzőt alapvető megoldásként nyújtunk a gyakorlat számára.
A SAATEN-UNION legújabb generációs imidazolinon-ellenálló, azaz Clearfield Plus napraforgó hibridjeinek megjelenésével új korszak veszi kezdetét a hazai napraforgó termesztésben. A sikeres fejlesztői munka és a széleskörű szántóföldi tesztek eredményeképpen a SAATEN-UNION hazánkban is elsőként kezdi meg azon újgenerációs, Clearfield Plus napraforgó hibridek forgalmazását, melyek a hamarosan elérhető, új gyomirtási rendszerben is alkalmazhatóak lesznek.
Az elmúlt évek időjárási szélsőségei, továbbá talajaink tápanyag-szolgáltató képességének és általános kultúrállapotának megváltozása sok esetben nem tette lehetővé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítő termést neveljenek. Egyre gyakrabban kénytelen így a kukorica is stresszes időszakoksorozatát túlélni a vegetációs időszakban, amelynek oka lehet extrém hőség vagy hideg, csapadékhiány, levegőtlen talajszerkezet, a felvehető makro- vagy mikroelemek hiánya, a rovarok vagy gombabetegségek által kiváltott kártétel, valamint a gyomirtó szerek okozta mellékhatások, hogy csak néhányat említsünk. Sok-sok olyan tényező, amelyek hatását a növénytermesztők csak korlátozottan tudják befolyásolni.
Partnereink számára próbálunk minél kevesebb kompromisszummal járó olyan megoldásokat kínálni, amelyek költséghatékonyak, alkalmazzák a technika legújabb vívmányait és maximálisan figyelembe veszik a növények tudományosan megalapozott igényeit, a talajadottságokat és a technikai, anyagi feltételeket. A tábláknak és táblarészeknek nemcsak a termőképessége vagy makroelem-ellátása, hanem a mikroelem-ellátása is különböző. Ezeket a differenciákat nem lehet lombtrágyakezelésekkel lekövetni, mert egyrészt a lombtrágyákat általában a növényvédelemmel egy menetben alkalmazzák a termelők, ezért nem lehet differenciáltan kijuttatni őket. Másrészt, a változó igényeknek megfelelően nem lehet változtatni az összetételükön. Harmadrészt fajlagosan sokkal drágább a lombtrágyával való mikroelem-utánpótlás, mint a szilárd műtrágyákkal történő. Végül, de nem utolsósorban, az, hogy egy lombtrágya keverhető egy növényvédő szerrel, még nem sokat mond arról, hogy a hatását nem csökkenti-e. Az általunk gyártott Sileno® N-micro® kalászos és Sileno® N-micro® repce fejtrágya ezeket a nehézségeket oldja meg. Rugalmasan, egyedi igények szerint állítható össze a hatóanyag-tartalmuk. Már februárban kiszórhatók, amikor a lombtrágyázás még veszélyes lehet. Differenciált dózisokban juttathatók ki. Amennyiben nincs megfelelő műtrágyaszóró a termelőnél, vállaljuk a kiszórást is. Elkerülhetők a keverési problémák és alacsonyan tartható a hatóanyagköltség.
Hamarosan beköszönt a tavasz és választanunk kell, hogy földjeink tápanyag-utánpótlására milyen módszert választunk. Azt is mérlegelnünk kell, mi a fontosabb: a termésnövelés vagy a talaj védelme. Ha mindkettőre szeretnénk hangsúlyt fektetni, akkor Plantella Organikkal trágyázzunk.
Mindannyiunk előtt ismert a nagy visszhangot kiváltó Európai Bizottság 2013. május 24-én kibocsátott neonikotinoid típusú rovarölő szerekkel kapcsolatos 485/2013/EU végrehajtási rendelete, amelynek lényege, hogy jelentősen szabályozta és redukálta az imidakloprid, klotianidin és a tiametoxam hatóanyagok felhasználási lehetőségét. A szabályozás következtében gyakorlatilag megszűnt a napraforgó, a kukorica és az őszi káposztarepce vetőmagok rovarölő szeres csávázása és ezen túlmenően csökkent a felhasználható talajfertőtlenítő mikrogranulátumok száma is. Ezen növényvédelmi hiányosság következtében 2015-ben is komoly növényvédelmi problémákra számíthatunk az eddig jelentéktelen mértékben tapasztalt kártevő fajok erőteljes fellépése miatt.
„Áprilisi árpa, maradjon a zsákban” – tartja a régi gazdászmondás. A tavaszi kalászosok (árpa, zab, esetleg tavaszi búza) vetésének ideje február, március. Azokon a területeken, ahol még több munkamenetnyi talaj- és magágy-előkészítési munkálatok vannak hátra, komoly fejtörést okozhat, az időbeni, megfelelő magágy elkészítése, biztosítva a növényeknek megfelelő vegetációs időt. Lesz-e elegendő időnk a minőségi magágy elkészítésére?