MENÜ

A jövőnek szüksége van innovációra!

Oldalszám: 42-43
2014.10.07.

A Dow Seeds magyar kutató és nemesítő csapata új, korszerű állomásra költözött

 

Mintegy 3300 négyzetméter alapterületen, összesen 600 millió forintból, közel 300 millió forintos európai uniós forrásból épített új növénynemesítő állomást a Dow Seeds Szegeden. A Dow világcég európai térhódításának ékes bizonyítéka a szegedi kutatóállomás, ahol európai színvonalon a legmodernebb nemesítési módszereket alkalmazva a kontinentális éghajlat kihívásainak megfelelően zajlik a kukorica- és napraforgóhibridek nemesítése 21 kutató munkatárs közreműködésével.

 

42.Dow
 

 

Endes Péter
Endes Péter

Bár a Dow Seeds európai aktivitása mindössze 12 éve indult, világviszonylatban a legnagyobb nemesítőházak között szerepel, a világon a 4. legnagyobb nemesítő cég napraforgó és kukorica kultúrákban. Az európai térhódítás egyik bázisa éppen ez a szegedi nemesítő állomás, mely Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb létesítménye. Az utóbbi években bevezetett újgenerációs kukorica- és napraforgóhibridek nemesítése jórészt itt történik a kontinentális éghajlat kihívásainak megfelelően – hangsúlyozta előadásában Endes Péter, a Dow Seeds közép-európai regionális kereskedelmi vezetője.

 

 A Dow Seeds-el Európában a növénynemesítés területén egy új markanév került bevezetésre. A Dow által felvásárolt, Európában tevékenykedő nemesítő vállalatok, mint az MTI, SWS, Duo Maize nemesítési programjai 2008-tól szervesen egészítik ki a Dow saját, európai nemesítési programját és génbankját. A Dow Seeds Európában konvencionális nemesítést végez kukorica, napraforgó és repce kultúrákban. A 2007 óta sikeresen folytatott kutatásaik egyértelműen bizonyítják, hogy a Magyarországon folytatott tesztelési hálózat eredményei elengedhetetlenek az európai vetőmagpiaci igények kielégítése szempontjából. A nemesítési programok kulcsfontosságú eleme a tesztelésre használt helyszínek kiválasztása. Mind a napraforgó és mind a kukorica programok esetében sikerült felállítani egy olyan tesztelési hálózatot, mely modellezi a különböző talajtani és éghajlati viszonyokat, valamint lefedi a főbb magyarországi ter-
mesztési területeket, kiegészítve számos külföldi (Ausztria, Ukrajna, Románia, Oroszország) területtel. A Dow Agrosciences kutató állomásai világszerte hatékonyan együttműködnek a fentiekben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében.

Külön kitért Endes Péter a helyi napraforgó-nemesítési programjukra, ahol észak-amerikai és argentín genetikai források egészülnek ki az európai portfólióval. A nemesítési program a magas termésátlag elérése mellett a megszokott vetőmag-nemesítő cégektől eltérően innovatív módon közelíti meg a növényi olajok dinamikusan változó piacát, mégpedig az olaj beltartalmának változtatásával. Ezen olajok márkaneve összefoglalóan az Omega9. Az Omega9 egy speciális olajprofil, ami a rendkívül stabil és minimális telített zsírsavtartalma miatt egészségesebb, mint más élelmiszeriparban felhasznált növényi olajok. Az Omega9-es program már rendkívül sikeres az amerikai kontinensen.

 

Pajti Katalin
Pajti Katalin

Minden egyes hibridet egy európai hálózatban, hosszú éveken keresztül, intenzíven tesztelünk, hogy célzottan, az adott régiónak legjobban megfelelő fajtát tudjuk kiválasztani. – nyilatkozta Pajti Katalin, a szegedi nemesítő állomás vezetője. A nemesítési siker kulcsa a legmodernebb nemesítési módszerek és innovatív technológiák alkalmazása, mint például molekuláris marker használata, dupla-haploid módszer vagy az infravörös közeli spektroszkópia alkalmazása. A kezdetektől működő napraforgó és kukoricanemesítési programok mára már kiegészültek olyan részlegekkel, mint a termeltetés-kutatás és a vetőmag-felszaporítási csoportok. A szegedi bázissal működő Kontinentális hibridkukorica-nemesítési program sikeresen ötvözi a kontinentális éghajlatra már előzőekben, Európában nemesített vonalak jobb szárazságtűrését, az anyacég által előállított stabilabb és nagyobb hozampotenciáljú vonalakkal. 

 

  

Dr. Erdei Imre
Dr. Erdei Imre

A Dow élen jár az innovációban, amit mi sem bizonyít jobban, mint az évek során bevezetett új genetikák, hatóanyagok, formulációk és felhasználási lehetőségek. Ennek az alapját a kutatásba, fejlesztésbe invesztált anyagi és szellemi tőke adja. Csak hazánkat tekintve, a Dow Agrosciences 50 alkalmazottjából 27 a kutatás-fejlesztés területén dolgozik, a szolnoki és szegedi kutatóközpontok stratégiai jelentőségűek, melyek a növényvédőszer-fejlesztés és növénynemesítés fontos bázisai európai viszonylatban is – hangzott el Dr. Erdei Imre, a DowAgroSciences hazai leányvállalatának ügyvezető igazgatójának előadásában. Szenvedélyesen fejlesztenek fenntartható kémiai és biológiai megoldásokat, melyek a veszélyeket csökkentik és a termelőket segítik, hogy minden hektár termőföldről a legjobb eredményt tudják elérni.

 

Mi a termesztett növények teljesítményének növelésére koncentrálunk a növények genetikai tulajdonságainak javításával, valamint a kártevők elleni hatékony megoldásokkal. A Dow AgroSciences Hungary Kft. növényvédő szer üzletága már több mint 40 éve megvetette a lábát Magyarországon, az ismerősen csengő márkanevek – a COLOMBUS EC, GALERA, IKARUS, MUSTANG, MUSTANG FORTE, GENIUS, GOAL DUPLO, PYTHON, TALTOS gyomirtó szerek, vagy a DITHANE, Systhane Duplo, Karathane Star gombaölő szerek, illetve NURELLE D, RELDAN 22 EC, RUNNER 2F rovarölő készítmények által a hazai növényvédő szer piacon meghatározó szerepet tölt be.

  

A Dow AgroSciences-ről

A Dow a világban jelenleg 53 ezer főt foglalkoztat, 160 országban látja el partnereit több mint 5000 féle termékével és 188 termelőhelyen működteti üzemeit Európában. A Dow Chemical a vegyipar számos területén a világ élvonalához tartozik. Ezen belül is kiemelt terület a dinamikusan fejlődő Dow AgroSciences növényvédő szer üzletág, mely a világ 4. legnagyobb, illetve a Dow Seeds vetőmag üzletág, amely a világ 5. legnagyobb volumenű gyártója. Szeged mellett a dániai Abdenben, a franciaországi Chateau Renault-ban és Carcares-ben, a németországi Grevenben és Lichtenauban, valamint az oroszországi Belgorodban találhatóak a nemesítéssel és kísérletekkel foglalkozó állomások.

 

Tekintsék meg a szegedi nemesítő állomásról készített kisfilmet!