MENÜ

Gazdaság

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Kukorica piac tőzsde

Bejött a stratégiánk!

Június első kereskedési napján 175 euró alá esett a novemberi kukorica ára a Matif határidős piacán. Míg a május napról napra folyamatosan lemorzsolódó árakat hozott, a nyár első havának eddig eltelt időszakában egy 4 eurós szűk sávban 174,25 és 178,25 között mozgott a kurzus. Az a korábbi várakozásunk, hogy a 175 eurós árfolyam erős támaszként szolgálhat, beigazolódott. Az eladói nyomás, amely májusban 20 dollárral vitte lejjebb az árakat, nem volt képes ezt a szintet átütni. Negyedik alkalommal lépett be erős vevői kör a 175-ös szinten, így ez várhatóan meghatározó lesz az előttünk álló hónapokban is.

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Erdő Támogatás Erdészet

Erdészeti támogatások

2014. július 31-ig van lehetőség támogatási kérelem benyújtására az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás, az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás és az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatási jogcímek esetében. (Forrás: VM, MVH)

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Monsanto import Vidékfejlesztés

KÖRNYEZŐ ORSZÁGOK 
MEZŐGAZDASÁGA 2014’: SZLOVÁKIA

Szlovákia Közép-Európa szívében helyezkedik el, 1993. január 1-jével vált el Csehországtól, önállósága lényegében ettől az időponttól datálódik. Szomszédai Lengyelország, Cseh Köztársaság, Ausztria, Magyarország és Ukrajna. Területe 
49 036 km², lakosainak száma 5,4 millió körül alakul. Tagja az Európai Uniónak, fizetőeszköze az euró. Az egy főre jutó GDP 13 422 EUR.

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Infláció EKB kamat

Lazított az EKB, jövő júniusban emelhet először a Fed

Az előzetes várakozásoknak megfelelően, csökkentette júniusban a kamatokat az EKB, illetve ezzel párhuzamosan egy új hitelezési programot is meghirdetett, ezzel próbálva életet lehelni az eurózóna gazdaságába, illetve elhárítani a deflációs veszélyt. Eközben a Fed megemelte 2015-re és 2016-ra vonatkozó kamatvárakozásait, az amerikai jegybank már jövő júniusban megkezdheti a kamatemelési ciklust.

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Mezőgazdaság AVHGA Bank

Lehetőségek a mezőgazdasági ágazat finanszírozásának bővítésére. Kihívások

A mezőgazdaság többi nemzetgazdasági ágazathoz viszonyított alacsony jövedelmezősége, az ágazat vállalkozásainak tőkeszegénysége, valamint a termelési és piaci kockázatok folytán a kereskedelmi bankok hagyományosan az átlagosnál kockázatosabbnak ítélik meg Magyarországon – a szántóföldi növénytermesztés kivételével – a mezőgazdasági vállalkozásokat, amely magasabb kockázati felárakban nyilvánul meg.

Szakfolyóirat > 2014/07 > Gazdaság Kiállítás Közös Agrárpolitika EU

Szlovákia mezőgazdasági miniszterét kérdeztük

2014. június 3-án és 4-én került megrendezésre a Szlovák Országos Mező Napok, ahol több mint 130 kiállító vett részt. A kiállítás színvonalát és fontosságát tükrözi a 3-4 ezer szakmai látogató, továbbá az előző évek mintájára most is kilátogatott a szlovák miniszterelnök és a mezőgazdasági miniszter is. 
A kiállításra az Agro Napló is meghívást kapott, ahol lehetőségünk volt a szlovák mezőgazdasági miniszterrel, Ľubomír Jahnátekkel interjút készíteni.