MENÜ

A lengyel mezőgazdasági gép szektor néhány jellemzője

Oldalszám: 121
Dr. Medina Viktor 2014.02.19.

A lengyel mezőgép szektor az új traktoreladásai alapján a 4. helyen áll Európában. Ez akkor is igaz, ha a CLIMMAR Rotterdami Kongresszusán elhangzottak és a Lengyel Mezőgazdasági Gépforgalmazók Szövetségének adatai alapján a tavalyi évben a traktorok forgalmazása Lengyelországban az előző évhez képest jelentősen visszaesett. A januáraugusztusi időszakra vonatkozóan a 2012. évi 14 ezer darabról 2013-ban 10 700-ra csökkentek az eladások, ami 24%-os visszalépést jelentett. 

A korábbi géptámogatások teljesen megszűntek, ami részben annak volt köszönhető, hogy nem tudtak egy olyan rendszert bemutatni, amit az Európai Unió el tudott volna fogadni annak igazolására, hogy a támogatások nem épülnek bele az árba. Ez hasonlóan alakult a többi európai uniós országban is, ami alól egyelőre Magyarország kivétel.

121 traktor

A piaci részesedés alapján a legkedveltebb 3 traktormárka a New Holland (18,4%), a John Deere (16,5%) és a Zetor (13,4%) volt. A három legnagyobb márka a teljes forgalom felét képviseli. A traktor-eladások ugyan összességében csökkentek, de a speciális gyümölcstermelésben 
használt traktor értékesítése nőtt. Ezeknek és a kompakt traktoroknak a népszerűsége az általános csökkenő tendenciával szemben folyamatosan nő a lengyel gazdák körében.

 

A lengyel mezőgép szektor szereplői hasonló problémával küzdenek, mint a magyar cégek. Egyre nagyobb hiány mutatkozik a megfelelően képzett mezőgépész munkaerőből. 
A szakmát népszerűsíteni kell a fiatalok körében. Ennek egyik lépéseként a Lengyel Mezőgazdasági Gépforgalmazók Szövetsége tavaly harmadik alkalommal hirdette meg a legjobb szerviz-, és második alkalommal a legjobb gépszerelő versenyt. Magyarországon a MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) hasonlóan szeretné népszerűsíteni a mezőgépész szakmát a fiatalok körében. A lengyel példával ellentétben azonban egy sokkal szélesebb és átfogóbb programot indít. Az agrár és mezőgépész pályaorientációs és életforma promóciós kampány nyitókonferenciájára 2014. február 12-én 10 órakor kerül sor a Budapesten a Vajdahunyadvárban.

Részletesebb információt a [email protected] címen lehet kérni.

A lengyel gépszerelő verseny döntőjét a 15. alkalommal megrendezett AGRO SHOW 2013 kiállításon rendezték meg. A kiállításra érkező 150 ezer látogatóval biztosították a publicitást. A minden évben szeptember végén megrendezett kiállítás a kezdetektől sokat fejlődött. 
A kiállítók száma 101-ről 761-re nőtt, a látogatói létszám pedig 20 ezerről 150 ezerre.

121 agroshow

 

A Lengyel Mezőgazdasági Gépforgalmazók Szövetségének új kezdeményezése, hogy készítettek egy értékelési rendszert, amely alapján minősíteni tudják a mezőgazdasági gépszerelő műhelyeket. Nagyon sok kis szerviz működik Lengyelországban, és a termelők nem tudják, melyik szerviz megbízható. 
Ezt a döntést segíti elő a szövetség minősítése, amely alapján a termelő egy biztos minőségi szolgáltatással tud számolni. A rendszer 2014-ben kerül bevezetésre, és megfelel a PN-EN 45011és a PKN-ISO/IEC Guide 67 szabályainak.

Dr. Medina Viktor

MEGFOSZ, igazgató