MENÜ

Új telephelyet nyitott a Raiffeisen-Agro Szekszárdon

Oldalszám:
2013.09.26.

Alapvető célkitűzésük – hangsúlyozta megnyitójában Bene László, a cég egyik ügyvezetője –, hogy partnereiket segítsék a piacra jutásban, ami azt jelenti, hogy termelőik a minőségi termékeket gazdaságosan állíthassák elő. Integrátorként fő feladatuk a termelés finanszírozása a költségcsökkentő és környezetkímélő termelési technológia alkalmazásával. Éppen ezért fontos állomás a cég életében ez az esemény – szögezte le az ügyvezető –, hiszen az ikrényi, a hatvani és a székesfehérvári kirendeltségek után a szekszárdi telephely jóvoltából immáron a délnyugati régió kisebb felhasználóit is maradéktalanul ki tudják szolgálni; a többi régióhoz hasonlóan e helyszínen is felkészült szakembergárdával, szaktanácsadással és naprakész piaci információkkal várják az ügyfeleket. A nagy kereskedelmi partnerek kiszolgálása továbbra is az ikrényi központból történik.

 

Szabó Viktor és Bene László ügyvezetők
Szabó Viktor és Bene László ügyvezetők

 

A cég másik ügyvezetője, Szabó Viktor kiemelte, hogy a magyar mezőgazdasági piacon betöltött „partner szerep” ezen a színvonalon csakis az erős tulajdoni háttérrel (RWA AG) lehetséges. A magyarországi leányvállalatra jellemző pénzügyi stabilitás, a partnerekkel szembeni korrektség, valamint a megbízható külföldi kereskedelmi kapcsolatrendszer (melyet a százéves múltra visszatekintő Raiffeisen szövetkezeti struktúra biztosít) összessége biztosítja a kiszámíthatóságukat. A Raiffeisen-Agro Magyarország Kft.-t – az imént felsorolt ismérveknek köszönhetően – egy független szakemberekből álló zsűri először 2012-ben, majd 2013-ban is az elismert üzleti márkáknak járó Business Superbrands díjjal jutalmazta.

Vezetőik jóvoltából valamennyi üzletáguk részletes bemutatásra került. A műtrágya üzletág új vezetője, Wágner József két szóval jellemezte a cég ezen szolgáltatási területét: „alternatívát kínálnak”, vagyis minden műtrágyatípus esetében – legyen az nitrogén vagy egyéb mono-műtrágya, komplex NPK vagy speciális műtrágya – széles körű nemzetközi beszállítói bázisra alapozva tudnak naprakészen többféle megoldást kínálni, mindezt szaktanácsadással felruházva. A terménykereskedelmi üzletágPuli Zoltán vezetésével – főként búza, kukorica, árpa, napraforgó és repce adásvételével foglalkozik, de a tritikálé, rozs, zab, szója, borsó és egyéb mezőgazdasági termények kereskedelme sem elhanyagolható. Mind a finanszírozott területek termésének felvásárlása, mind a közvetlen felvásárlás az üzletág hangsúlyos feladatát képezik. A növényvédő szer üzletág szoros kereskedelmi kapcsolatot ápol a BASF, a Bayer, a Makhteshim, a Syngenta, a Kwizda és az Arysta magyarországi leányvállalataival, az általuk összeállított növényvédelmi technológiák a kiemelt beszállítóik készítményeire épülnek. A magyar integrátor cégek közül egyedüliként mondhatja el magáról a Raiffeisen, hogy az immáron 15 éve működő gázolaj üzletágával a termeléshez szükséges gázolajat is biztosítani tudja, hiszen nagykereskedőként – az ország egész területén, most már négy telephelyről – az OMV-től vásárolt gázolajjal szolgálják ki partnereiket – tudtuk meg Bothné Bodor Edit üzletágvezetőtől.

 

Vetőmagkínálat – fókuszban az őszi kalászos fajták

Szelepcsényi Gábor, vetőmag üzletág vezetőtől megtudhattuk, hogy a vetőmagpiacon több mint 20 növényfaj 80 fajtáját képviselik hazánkban. Vetőmag portfóliójuk folyamatosan bővül, így a legjelentősebb hazai kultúrákban (őszi káposztarepce, őszi kalászosok, hibrid kukorica, napraforgó, szója) versenyképes fajtákkal vannak jelen a piacon. Az őszi káposztarepce hibridjeik olyan genetikát képviselnek, amelyek az MgSzH kísérleteiben is folyamatosan az élmezőnyben szerepelnek. Az ország vezető őszi sörárpa fajtáját (VANESSA) is magukénak tudhatják, az általuk képviselt osztrák nemesítésű búzafajták (ASTARDO, CAPO) pedig kimagasló malomipari tulajdonságokkal rendelkeznek és méltán kedveltek a magyar termelők körében. Az ikrényi telephelyükön található vetőmagüzemükben európai színvonalú gépsorokkal végzik a vetőmagok tisztítását és csomagolását, így évente mintegy 4000 tonna vetőmag készül Ikrényben, amely szinte kizárólag hazai előállításból származik.

 

A szezonalitásnak megfelelően az őszi kalászos fajták, ezen belül is az új fajták kerültek kiemelésre:

- A korai éréscsoportba tartozik az ENERGO névre keresztelt új szálkás búzafajta, melynek termesztését minden területre ajánlják, az intenzív technológiát magas hozammal és kiváló minőséggel hálálja meg. Erre a fajtára is, mint ahogy a többi búzafajtájukra is jellemző az átlagosnál alacsonyabb vetőmagnorma, melynek betartására külön felhívta a szakember a figyelmet. Kiváló télállóság, kedvező sütőipari tulajdonság, stabilan magas fehérjetartalom és esésszám jellemzi, betegségekkel szemben pedig ellenálló (lisztharmat, szeptória, kalászfuzárium).

- Középérésű csoportba tartozik a NORENOS tar kalászú búzafajta, mely hazánk egész területén biztonsággal termeszthető, viszont kizárólag a jó termőterületekre ajánlják, ekkor garantált ugyanis a kimagasló termőképessége. Közepes növénymagasság jellemzi a fajtát, továbbá jó télállósággal, kiváló állóképességgel és magas ezermagtömeggel jellemezhető.

 

Az ARKTIS középérésű, tar kalászú malmi búza rendkívül jól tolerálja a késői vetést. Magas terméspotenciállal rendelkezik, intenzív termesztési körülmények között magas nedves sikér- és magas fehérjetartalom lesz a végeredmény. Lisztharmat-fertőzésre kevésbé hajlamos.

Ugyan nem új fajta, de évek óta a Raiffeisen vetőmag portfólió vezérterméke, sőt, Ausztria vezető búzafajtája a probstdorfi nemesítésű ASTARDO szálkás búza. Középérésű csoportba tartozik, a gyengébb területeken is jól terem. Kiváló télállóság, jó állóképesség jellemzi, kimagasló a lisztharmat és sárgarozsda ellenálló képessége. A magas termőképesség kimagasló beltartalmi tulajdonságokkal ötvöződik e fajtánál, mely jellemzők az 5,54 t/ha termésátlagban (RAM 2011. évi, demo kísérleti hely), valamint a rendkívüli sütőipari tulajdonságban, illetve a kimagasló fehérjetartalomban mutatkozik meg.

 

-g.a.-