Tápanyag-utánpótlás helyspecifikusan

Ha a fenti szempontokat lefordítjuk a tápanyag-utánpótlás területére, akkor a jó technológia megteremti az összhangot a talajmintavételezéstõl a szaktanácsadáson keresztül a mûtrágyaválasztásig, -kijuttatásig, sõt a kijuttatási technológiát is figyelembe veszi.

A talajmintavételezés hatékonysága, már a mintavételi helyek kijelölésénél eldõl. A mintavétel célja, hogy a mûtrágya-kijuttatási tanácsadáshoz alapadatokat szolgáltasson a talajban található tápanyagokról. Azonban ahhoz, hogy tanácsot tudjunk adni, mindenekelõtt ismernünk kell azt a céltermést, amire tervezünk. Ezt a számot hagyományosan tábla szinten szokás megadni abból a fikcióból kiindulva, hogy a tábla homogén egység. Ez az alapfeltevés már egy 2–3 hektáros táblánál sem igaz, nem hogy 100–200 hektáros területeken. Ugyanilyen fikció a táblák tápanyagtartalmát egy egységként kezelni. Aki látott már talajvizsgálati laboreredményeket, az tudja, hogy az 50 ppm-es foszfor- és káliumszinttõl a 600–1000 ppm-es szintig minden elõfordulhat ugyanabban a táblában. Ezek a különbségek a táblákon belüli eltérõ talajminõséggel és termõképességgel függnek össze. Könnyen belátható, ha egy táblán belül a táblarészek tápanyag- és vízmegtartó képessége a rajtuk összegyûlõ csapadék (pl. domb alja és teteje) akár 10 méterenként különbözik, akkor a termés is különbözõ lesz, ami eltérõ tápanyagfelvételt és -kimosódást eredményez. Hiába szórjuk tehát homogénen a mû-trágyát, a végeredmény egy heterogén tápanyagkészlet lesz. A szakmai berkekben többé-kevésbé konszenzus van abban, hogy a közepes tápanyagszint a kívánatos, amit évente differenciált módon kiegészítünk a tervezett növény igényeinek megfelelõen. Ha belegondolunk, hogy 250–300 ppm-es foszfor- vagy káliumellátottságnál mekkora tõkét tartunk feleslegesen egy hektár szántóföldben, akkor nem tûnik nagy összegnek a helyspecifikus mintavételezésre és mûtrágyaszórásra költött pár ezer plusz forint. Ráadásul ezek a tápanyagkészletek még a bankbetétek biztonságát sem érik el, hiszen az erózió, a kimosódás, a lekötõdés folyamatosan csökkenti õket, nem beszélve arról, hogy az esetleg lejáró földbérlettel más tulajdonába kerülhet az általunk felhalmozott tõke.

Az általunk alkalmazott helyspecifikus talajmintavételezési módszer ezeket a problémákat úgy kezeli, hogy a táblán belüli talajmintavételi területeket az azonos termõképességû, és ezért nagy valószínûséggel azonos talajtípusú, homogén termõzónákon belül jelöli ki. Ezek elkülönítése érdekében évente multispektrális kamerával lefényképezzük a növényállományt, majd a fényképekbõl elõállított NDVI-index image alapján elkülönítjük a homogén termõ zónákat. Elméletileg elõfordulhat, hogy két különbözõ talajtípus egy adott évben ugyanazt a képet mutatja, de erre egyrészt nagyon kicsi az esély és a következõ években ez kiderül a NDVI-képek vagy a terméstérképek kiértékelésekor. Így minden talajmintához egyértelmû céltermés rendelhetõ. Elkerülhetõ a különbözõ talajtípusok mintatereken belüli keveredése, ami nagyban gyengíti az eredmények felhasználhatóságát. A mintavétel egyéb szabályai továbbra is érvényesek. Ilyen a 20 cm mélység, a 15 részminta/minta, mintavételi útvonal és a GPS-es mintaazonosítás és nyomkövetés.

A tápanyag-tanácsadás jelenlegi magyarországi rendszere az MTA 50 éve folyó tartamkísérletein alapul. Ezt a nem elhanyagolható körülményt illene figyelembe venni azoknak is, akik esetleg a saját 2–3 éves megfigyeléseikre alapozva kritizálják ezt a rendszert. A szántóföldi növénytermesztés nem hasonlítható az atomerõmûvekben zajló energiatermelés biztonságához, ahol minden tényezõt sokszorosan mérve és biztosítva vezérelnek. Mégis elõfordulnak atomerõmû-balesetek. A növénytermesztés kontrollálhatósága csak töredéke az iparénak, olyan, mint egy soktényezõs egyenlet, ahol a tényezõk száma a felbontástól függõen több tíz vagy több száz is lehet. Mint általában a biológia rendszerekben a jövõt illetõen csak a valószínûségét állíthatjuk valaminek, a teljes bizonyosság kizárt. A tanácsadásnak ezt a körülményt figyelembe kell vennie.

A másik nagyon fontos elem a tápelemek mozgása a talajban. Míg a foszfor és a kálium éveken át halmozódhat a felsõ talajrétegekben, a nitrogén egy év alatt kimosódik a felsõ talajrétegbõl és kb. 150–200 cm mélyen ezért emelkedik meg a koncentrációja. Ezen kívül minden tápelem felvehetõségére döntõ hatást gyakorol a talaj hõmérséklete, a levegõ-víz aránya, tömõdöttsége és a talajélet aktivitása. A talaj mikrobiológiai aktivitását nem az oltóanyagok, hanem a nedvesség, a levegõ és a hõmérséklet megfelelõ szintje növeli, ami alapvetõen a jó talajmûveléssel érhetõ el. Ez az oka, hogy sávos talajmûvelés csak az eleve jó szerkezetû talajokon hozza meg a várt eredményt, de ott sem ad módot a differenciált NPK- és mezo-mikroelem ellátásra. A jó tápanyag-tanácsadás a foszfor és kálium tekintetében a „célzott depózási” technológiát alkalmazza. Mivel a várható csapadék mennyiségét, eloszlását és az egyéb termést befolyásoló tényezõket szinte bizonyosan nem tudjuk megjósolni, ezért a tanácsadás alapján kijuttatott foszfor és kálium hatóanyag egy része száraz év után visszamarad a talajban. Ha a potenciálisan jó vízellátású helyeken marad vissza ez a hatóanyag, az nem probléma, hiszen nagy a valószínûsége, hogy elõbb-utóbb hasznosul. Ha a homokos, esetleg erodált, gyenge termõképességû táblarészeken, akkor biztosra vehetjük, hogy elveszett a termelés számára és csak a tábla holt tápanyagkészletét növeli. Ezért kell differenciáltan kijuttatni a mûtrágyát és többet adni a nagyobb termõképességû területeknek, hiszen azokon pontosan a jó csapadékú években lehet a termelés korlátja a korlátozott PK-ellátás. A nitrogén esetén annyiban más a helyzet, hogy nem lehet számítani az éven túli hatásra, ezért, ha lehet, két szakaszban kell kijuttatni és a második szakaszban mérlegelni a várható csapadékot. A nitrogén nem pótolja a vizet, sõt aszály esetén depressziót is okozhat a túlzott nitrogénellátás erõltetése.

Nagyon fontos a mezo- és mikroelem-ellátás megtervezése is. Sajnos a jelenleg kapható mikroelemes mûtrágyák legfeljebb növényspecifikusak és nem képesek a táblák tényleges mezo- és mikroelemigényét követni. Nehéz mással, mint gyártástechnológiai okokkal magyarázni, hogy a gyártók akkor is beleteszik pl. a mangánt a mûtrágyába, mikor 200 ppm feletti mangánszint sem ritka a savanyú talajokon. A megoldás az olyan mûtrágya „tuningolás”, ahol a meglévõ mûtrágyákból és adalékanyagokból, legalább táblaszinten meg lehet oldani a tényleges mezo- és mikroelemigények kielégítését. Nekünk van ilyen technológiánk és kedvezõ tapasztalatokat szereztünk vele.

Hazánkban a kálcium utánpótlását általában 5 évenként elvégzett, nagy adagú meszezéssel oldják meg a termelõk. Az így kijuttatott mész hatása kb. 5 év alatt fokozatosan gyengül. Ez a technológia nem veszi figyelembe a táblákon belüli lényeges különbségeket és a szántás miatt felhígul a mész hatása. Lehet, hogy jobb lenne a vetés elõtti évenkénti kisebb adagú differenciált meszezés, mint az tõlünk nyugatra gyakorlat. A kálciumot, mint negyedik makroelemet kellene kezelni, fõleg a savanyú talajokon.

Végül pár szót a kijuttatás technológiájáról. Ma az igényeknek csak a pénztárca szab határt. A helyspecifikus kijuttatási technológia igényeit bõven kielégíti a 20 cm-es pontosság (ezt a pontosságot már az egyszerûbb sorvezetõk is tudják). Annál fontosabb viszont, hogy a foszfor és káli mûtrágyákat a tényleges igények szerint juttassuk ki mintaterenként, a fent említett érveknek megfelelõen. Erre alapvetõen mérleges GPS-vezérelt repítõtárcsás mû-trágyaszórókat lehet beszerezni, amelyeknél 24 méter feletti szélességnél oldalszélben jelentõs lehet a szórásegyenetlenség, ezért szerintünk csak ez alatt javasolt használni õket. A PK-mûtrágyákat próbáljuk meg 20 cm mélyre bedolgozni, ami a szántás elhagyásával nem is tûnik könnyû feladatnak. Ez például a terjedõben levõ vízmegõrzõ mûvelés egyik nagy gondja, de õszi kijuttatással a bedolgozás biztosan megoldható. A starter mûtrágyát starterként használjuk maximum 100 kg/ha dózisban. Mivel a mezo- és mikroelemek nagy része jó vízoldhatóságú, ezeket a nitrogénmûtrágyákhoz kötve, mikrogranulátumban, starterben ajánlatos kijuttatni, vagy lombtrágyában. Az utóbbi hátránya, hogy csak kis hatóanyag-mennyiséget tartalmaz és elsõsorban aszályos idõben hatékony.

Vannak olyan mûtrágyaszórók, amelyek két, esetleg háromféle mûtrágya egyidejû kijuttatására alkalmasak. Ezek kifejezetten drágák és csak nagy területteljesítmény mellett térülnek meg. A kultivátorozással egy menetben végzett mûtrágyázásnak csak akkor van értelme, ha a lehullott és várható csapadék biztosítja a plusz hatóanyag felvételét. Aszály idején a kultivátorozás szerepe a vízmegõrzés és a talaj biológiai aktivitásának fokozása.

A starter és mikrogranulátumos mûtrágyázásnál figyelembe kell venni az 5x5 cm-es szabályt. A kapásoknál a magtól 5 cm-re oldalra és 5 cm-re lefelé kell kijuttatni a mûtrágyát, mert ha a gyökér nem nõ bele a mûtrágyázott csíkba, akkor nem fogja felvenni a foszfor hatóanyagot.

Összességében le kell szögezni, hogy a növény igénye az elsõ. Ennek fényében nem túl jó jel, mikor egy kiállításon tömegek tolonganak az erõgépek körül, míg a munkagépeknél gyengébb az érdeklõdés, annak ellenére, hogy a növénnyel a munkagép van kapcsolatban. Be kell vezetni a gondolkodásunkba a valószínûség, a kockázat fogalmát és az input anyagok felhasználását ebbõl a szempontból kell értékelni. A természetet nem megerõszakolni kell, hanem alkalmazkodni hozzá. Ezzel tesszük a legnagyobb szívességet a pénztárcánknak és a természetnek is.

Az adott idõpontban a technológiailag lehetséges megoldások közül mindig azokat kell választani, ahol a költség vállalása a várható legnagyobb haszonnal jár. Tápanyag-utánpótlásnál ennek megítélése nem is olyan egyszerû, mert mint remélhetõen kiderült az eddigiekbõl, a tápanyag-utánpótlási rendszer sokéves átlagok alapján tud dolgozni és az adott évi eredményeket csak annyiban tudja garantálni, amennyiben mi garantálni tudjuk a csapadékot, a technológia precizitását, a hõmérsékletet stb. Ezek hiányában a legvalószínûbb forgatókönyvre kell felkészülnünk és differenciáltan a talajok tényleges állapotának megfelelõen terveznünk, akkor érhetjük el hosszú távon (5–10 éves periódusokat tekintve) a legnagyobb hasznot.

Dr. Szabó Balázs

Szabó Kornél

Dr. Szabó Agrokémiai Kft.